Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Degré Alajos: Egy dunántúli körjegyzőség a felszabadulás idején / 167–185. o.

Egy dunántúli körjegyzőség a felszabadulás idején 169 ségi nemzeti bizottságok irataiból csak egy töredék maradt fenn, az is hiányosan. A tótszentmártoni körjegyzőség irataiból elsősorban Tótszentmárton, a körjegyzőségi székhely állapotáról, gazdasági, igazgatási és politikai problémáiról és azok változásairól értesülünk, de sok adat akad bennük a körjegyzőséghez tartozott Semjénháza és Petrivente akkori kisközségekről is.' A lakosság gondolkodásmódját, törekvéseit, politikai állásfoglalását természetesen ezek az akták nem világítják meg. Az iratok főleg a közigazgatási teendőkről szólnak, így az alábbi adatok is elsősorban a közigazgatásra vonatkoznak. •III. A három falu késői zalai településnek tekinthető, nyilván a gyepüelve felszámolása után létesült. Tótszentmártonról az első írásbeli adatunk 1364-ből, Semjénházáról 1373-ból, Petriről 1342-ből, Venécéről —a mai Vente pusztáról — 1326-ból származik. Mind a négy eleinte kisbirtokos nemesek kezén volt, de Szentmártonra és Semjénházára a XV. században a nagy hatalmú Kanizsaiak tették rá kezüket. Szentmártonnak és Petrinek plébániája is volt. Nevük írása arra mutat, hogy mind a négy magyar lakta falu volt (Zentmárton, Zenthmartonfalva, Mártonfalva, Petri, Pethuri, Kispetri, Semyenháza, Semyenfeulde, Semyanfelde, Vente, Veneche, Tevteus Wenthe).

6 A Mura jobb partján fekvő szomszédos faluk azonban már akkor is világosan délszláv nevűek voltak.

7 Nem nagy faluk, de nem is jelentéktelenek, közülük a legnagyobb Szentmárton 1513-ban 10, 1555-ben 8 portát tett ki (Egerszeg ugyanekkor 30-at). A Kanizsa török kézre kerülését (1600) megelőző és azt követő harcok során azonban mind a négy teljesen elpusztult, életbenmaradt lakóik szerteszéledtek. A török kiverése után Szentmárton szinte azonnal újjátelepült. 1693-ban már elkezdték a régi templom szentélyét befedni, 1698-ban már plébánosa is volt. Ekkor nevezik először 7oíszentmártonnak. Semjénházát és Petrit 1717-ben említik először.

8 Lakosaik az újjátelepüléskor többségükben a Muraközből beköltöző horvátok. A Muraköz ugyanis a Zrínyiek védelme alatt gazdaságilag is, népességileg is ép maradt, és sokan költöztek onnan a török kiűzésekor lakatlan szomszédos területre.

9 Az eleinte 5-6 magyar nevű család a század végére eltűnik, ekkor már plébánosa is, tanítója is horvát, igaz, tanítványa még 1770-ben sincs. Valószínűleg bevándorlás útján mind a három falu gyorsan erősödik. Az 1710-es években 10-14 családot számláló állattenyésztő Tótszentmárton 1770-re 406 főből álló 79 családra nőtt földmívelő település. A másik két falu elmaradt, de 1770-ben Semjénházán is 39 családot 186 fővel, Petrin pedig 25 családot 157 fővel találtak.

10 Az 1848-as jobbágyfelszabadítás alapjában nem változtatta meg a birtokmegoszlást ezekben a falukban. Tótszentmárton 1766 kat. holdas határából 1200 hold földes6 ZmL., Holub Józsefkézirata. Zala megye középkori helységeinek történetéről és cédulaanyaga ugyanehhez; Markó Imre Lehel névetimológiai jegyzetei Zala megye helységeiről. 7 Etnographia 1965., I. fűz. 98. I. 8 ZmL., Conscriptiones nobilitares, Fasc. 1.; Connumeratio portarum 1555; Conscriptiones Universales (Ö. 12, 17e, 19/p. 218.); — Zágrábi érseki levéltár, Canonicae visitationes archidiaconatus Bexin, Protocoli Broj. 70/1. (282, 801), 71/11. (p. 185). • 9 Etnographia 1965., I. füz. 99. 1. 10 ZmL., Conscriptiones universales 46/76; Zágrábi érseki lt. Protocoli Broj. 80/ÍII. (p. 89— 93); Bél Mátyás kézirata 1737. (Esztergomi prímási könyvtár.)