Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Degré Alajos: Egy dunántúli körjegyzőség a felszabadulás idején / 167–185. o.

EGY DUNÁNTÚLI KÖRJEGYZŐSÉG IDEJÉN A FELSZABADULÁS I. Tótszentmárton kicsiny — 1960-ban 1245 lelket számláló — 95 %-ban horvát anyanyelvű falu Nagykanizsától 22 km-re nyugatra, szomszédos (7 km) Letenyével, mindössze 6 km választja el a Murától, a jugoszláv határtól. Számunkra azért fontos, mert véletlenül — egy éveken keresztül meg sem nézett udvari „irattárban" — teljesen épen, egyetlen ügyirat vagy feljegyzés kiselejtezése nélkül fennmaradtak az itt székelő körjegyzőség iratai, melyek a körjegyzőséghez tartozó faluk életéről sok színű, eleven képet festenek, hisz éppen a nehéz időkben valamilyen formában a falunak úgyszólván minden ügye keresztülment a körjegyző kezén. A körjegyzői iratokból nyert képet más iratokból alig tudjuk kiegészíteni. A letenyei főszolgabírói hivatal irattára részben az 1956. évi ellenforradalmi események során, részben a hanyag kezelés folytán teljesen elpusztult. Az 1940-1944. évi, valamint az 1945. év első három hónapjában keletkezett alispáni iratok szintén elpusztultak, még a háborús események során. Az 1945. évi alispáni iratok még a levéltári átvétel előtt durva, szinte iratpusztításszerű selejtezésen estek át, a megmaradt alispáni iratok szürkék, jellegtelenek. Az alispáni székben nem ültek akkor jelentős személyek. A politikai élet Zala megyében 1945-ben a főispán körül forgott, de a főispán figyelme csak egyes járások összképéig terjedt, a főszolgabíróktól kért és kapott tájékoztatást. A főispáni iratokból tehát egy-egy község életéről édeskeveset tudunk meg. Sok község felszabadulás kori életéről jól tájékoztatnak a nemzeti bizottsági iratok és a képviselőtestületi jegyzőkönyvek. Tótszentmártonról egyik sem maradt fenn. A tótszentmártoni iskola 1945. évi irataiból az anyakönyveken kívül semmi sem maradt meg, a plébánián gondosan vezetett História Domus-ba pedig csak a templom, az iskola és a plébániaház épület kárai, meg egy gyilkossági eset került be. Sarohin vezérezredes, az 57. szovjet hadsereg parancsnoka pedig, akinek csapatai Tótszentmártont felszabadították, az alább idézendő visszaemlékezéseiben a Nagykanizsa és az osztrák határ közötti hadieseményekből semmit sem közöl. A tótszentmártoni lakosok visszaemlékezései csak két irányúak. Egyik, ami mindegyiknél ismétlődött, hogy harc a faluban és környékén nem volt, a németek semmi ellenállást nem tanúsítottak, a másik, már ellentmondásos a falu akkori jegyzőjére vonatkozik. Egyesek gőgös, a falu közvéleménye előtt ellenszenves embernek mondták, mások arra emlékeztek, hogy ő maga nagyothallott, a csendesen mondott szavakat egyáltalában nem értette, és nyilván ezért beszélt ő maga is mindig emelt hangon.