Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 1. - Ember Győző: Levéltári rendeltetés – levéltárosi hivatás / 3–20. o.

Levéltári rendeltetés — levéltárosi hivatás 5 kor csupán az iratok kora, nem pedig értéke is, különböztette meg a két részt, az egyikban a régibb, a másikban az újabb iratokat őrizték. Innen már csak egy lépés hiányzott oda, hogy az irattárak régebbi részei az újabb részektől elszakadjanak és — függetlenül attól, hogy minek nevezték őket — lényegében mint levéltárak önállósuljanak. A levéltárak fejlődésének a fentiekben vázolt menetéből, irattáraknak és levéltáraknak legszorosabb összefüggéséből, szinte azonosságából következik, hogy számos nyelvben ugyanaz a szó jelenti az irattárat és a levéltárat, az irattárost és a levéltárost. Hogy mégis megkülönböztessék őket egymástól, a levéltárakat történeti irattáraknak, az irattárakat pedig igazgatási levéltáraknak nevezik. (Irattárat és levéltárat természetesen ugyanazzal a szóval fejezve ki.) A levéltári fejlődésnek az irattáraktól a levéltárakig vezető útja elsősorban azokra a szervekre volt jellemző, amelyeknek működése során a legtöbb irat keletkezett, amelyek a legtöbb levéltárat alakították ki: a hatóságokra és a hivatalokra. A levéltárak túlnyomó többsége még ma is hatósági vagy hivatali eredetű, ami persze nem azt jelenti, hogy ma is csupán hatósági és hivatali jellegű iratanyagot őriz. A levéltárak túlnyomó többségének hatósági vagy hivatali eredetével magyarázható az a levéltár szem lelet, amely csupán a hatósági és hivatali jellegű iratanyagot tekintette és tekinti levéltári iratanyagnak, a levéltárak gyűjtőkörébe tartozónak. A nem ilyen jellegű iratanyagot pedig — és itt jelentkezik a közös kincstári bölcső hatása — a könyvtáraknak és a múzeumoknak a gyűjtőkörébe utalta és utalja. A gyűjtőköri kérdés, az a kérdés, hogy milyen anyagot gyűjtsenek és őrizzenek,'* a levéltárak rendeltetésének egyik alapkérdése. Az a mód, ahogyan az egyes orszá- i gok levéltárügyének illetékes irányítói ebben a kérdésben állást foglalnak, döntő j kritérium annak megítélésében, hogy az illető ország levéltár ügye lépést tart-e a j fejlődéssel, avagy maradi. Mert ma már a haladó levéltárszemlélet elvetette azt az álláspontot, amely szerint csak a hatósági és hivatali eredetű iratanyag tartozik a levéltárak gyűjtőkörébe. Ez nem azt jelenti, hogy minden iratanyagot a levéltárak gyűjtőkörébe tartozónak vél. Nem tagadja, hogy bizonyos fajta iratokat könyvtárak, sőt múzeumok is gyűjthetnek. A határt azonban a három intézmény gyűjtőköre között más kritériumok alapján vonja meg. Messze vagyunk még attól, hogy ez a haladó gyűjtőköri levéltárszemlélet általános legyen, mindenütt érvényesüljön. Inkább azt mondhatjuk, hogy ma még a régi szemlélet van túlsúlyban. A szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió, az új szemléletnek a hívei. Legalábbis a levéltárosok. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy e szemléletnek érvényt is tudnak szerezni. Nálunk is a könyvtárak és a múzeumok vígan gyűjtik az olyan iratokat, amelyeket mi levéltárosok a levéltárak gyűjtőkörébe tartozónak vallunk. A nemrég hozott múzeumi törvényt sem tudjuk ilyen vonatkozásban elfogadni. Méginkább ez a helyzet a kapitalista országokban, ahol — a magántulajdon elvéből következően — még nagyobb a szakadék a hatósági és hivatali, valamint az egyéb — nagyrészt magántulajdonban levő — iratanyag között. Ezt láttam az Egyesült Államokban is. A levéltáraknak, pontosabban: a levéltári intézményeknek az Egyesült Államokban is több faját különböztethetjük meg. Először is megkülönböztethetünk köz- és magánlevéltárakat. A közlevéltárak köztulajdonban vannak, a magánlevéltárakat magán intézmények, esetleg személyek tartják fenn.