Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Sashegyi Oszkár: Bányapolgárok a forradalomban : az 1848. évi országos bányászati értekezlet jegyzőkönyve / 325–352. o.

332 Sashegyi Oszkár kimondhatja szerinte azt az elvet, hogy a bányatized ezentúl csak a bánya tiszta jövedelméből szedessék. A vasérc utáni bányavám kérdését viszont —javasolta a szakosztály — a jövő törvényhozásig hagyják függőben. A szakosztály véleménye szerint a bányamunkások helyzetének gyökeres reformja is csak a törvényhozás műve lehet. E téren azt a reményét fejezi ki, hogy a bányamunkás jövője a „kivívott jogegyenlőség és a munka s tőke közti arányos nyereségmegosztás alapján legalább megközelítőleg olyképpen fog biztosíttatni, miszerint édes hazánk a proletariátus tanyájává sohase válhassék." Közigazgatási úton a szakosztály négyfajta intézkedést vélt behozhatónak a bányamunkásság érdekében. Egyik az, hogy ahol a bányatársulatok büntetési jogot gyakorolnak munkásaik felett, ettől eltiltassanak. Másik az, hogy a munkás béréből ne lehessen levonást eszközölni olyan címen, hogy más személynek élelmiszerekért vagy italért adósa. A harmadik az, hogy társláda felállítását mindenütt kötelezően írják elő. S végül a negyedik az, hogy ideiglenes intézkedés történjék a bányamunkások elemi és szakoktatása iránt. Ezekben a javaslatokban elsősorban a szakosztály elnökének, Nándory Józsefnek, és a bánsági bányamunkásokat képviselő Szentkirályi Zsigmondnak befolyását véljük felfedezni. Nándory, a pénzügyminisztérium bányászati osztályára beosztott tanácsos minden bizonnyal ismerte Jávorik javaslatait, s azokkal, vagy egy részükkel —4igy látszik — egyet is értett. A szakosztály által közigazgatási úton behozandónak minősített intézkedések minimálisak ugyan, mégis érezhető könnyítést jelentettek volna a munkások számára. Ugyanaz nap, amelyen a szakosztály fent ismertetett javaslatai megszülettek, tehát május 18-án két bánsági bányatulajdonos, Marquardt Frigyes és Fülepp Sándor, beadványt intézett a pénzügyminisztériumhoz. Közülük az első a bányamunkások kérdéseivel foglalkozó szakosztály, másik az olvasztással és egyletekkel foglalkozó szakosztály tagja volt. Beadványuk szerint azt a hírt kapták a bánsági bányakerületből, hogy az ottani bányamunkások béremelést követelnek, részben máris beszüntették a munkát és teljes munkabeszüntetéssel, sztrájkkal fenyegetőznek. A hírt ők nagyon is hihetőnek tartják, tekintve az ottani munkásság nyomasztó helyzetét, amin a társulatok nem képesek segíteni addig, amíg az állam a réz beváltási árát fel nem emeli. Az aláíró bányapolgárok elismerik ugyan, hogy a bányászati viszonyok szabályozása sok időt igényel és a kormány egyéb feladatai mellett egyelőre meg sem oldható. Hangsúlyozzák azonban, hogy amenynyiben nem hoznak sürgősen ideiglenes rendszabályokat, nyugtalanságokra s az egész bányaművelés beszüntetésére lehet számítani. Ennek megelőzése érdekében javaslatokkal állnak elő. Ezek alapja az a körülmény, hogy a társulatok birtokában sokkal több réz van, mint amennyire az államtól előleget kaptak, sőt az állam a szénbányák viszonylatában is a társulatok adósa. Engedjék meg tehát a társulatoknak a szabad rézeladást s azt, hogy saját rézhámort és hengerművet állíthassanak fel. Ezen kívül azt kérik a minisztertől, küldjön miniszteri biztost a május hó folyamán Oravicán tartandó társulati közgyűlésre, azzal a megbízással, hogy ott a helyszínen szabályozza a társulatok egymásközti és az állammal szembeni jogviszonyait. Addig pedig, amíg a társulatok saját hámora felépül, bocsássák rendelkezésükre a csiklovai kincstári hámort. Ha ezeket az ideiglenes rendelkezéseket a minisztérium kiadja, az aláírók véleménye szerint a társulatok nemcsak önmagukon, hanem munkásaikon is segíteni tudnak.

16 A bánsági bányapolgárok tehát a munkásmozgalmak fenyegető rémére hivatkozva a maguk számára igyekeztek a kormánytól engedményeket kicsikarni. A bányászegyletek és az olvasztás és beváltás kérdéseivel foglalkozó szakosztály munkálata csak másnap, május 19-én készült el. A kerületi bányászegyletek fő feladatait már a választmány kijelölte. A szakosztály ehhez azt fűzte még hozzá, hogy az egyleteket szabad egyesülési úton kell létrehozni, s feladataik közé sorolta a bányaipart előmozdító tudományos kutatások támogatását és a szükséges tőke előteremtését is. A kerületi egyletek kérdése egyébként szorosan összefüggvén a központi, országos bányászati tudományos iparegylet kérdésével, amellyel pedig külön szakosztálynak kellett foglalkoznia, a részletekbe menő javaslatok kidolgozásától elálltak. Előre látható volt, hogy a bányászati értekezleten az ércbeváltás fennálló rendszerét heves támadások érik majd. Ritterstein Ágost főkamaragróf azért a beváltási rendszerre vonatkozó iratokat rövid úton kikérette a bécsi bányakamarától s azokat az értekezletre magával vitte.

17 Az aranv és ezüst beváltására nézve ugyanis dr. Fuchs Vilmos bányatanácsos (aki 1848-ban Kossuth pénzügyminisztériumában a kohászati ügyekről referált) 1846-ban új rendszert dolgozott ki, amit az alsómagyarországi bányakerületben be is vezettek, amelyre nézve azonban a bécsi bányakamara nem hozott döntést. Ritterstein jól számított, amikor az értekezletre felkészült: a szakosztály valóban az ércbeváltás és olvasztás új szabályozását kívánta, s erre nézve helyesnek fogadta el az alsómagyarOL H 27. Osztályigazgatói iratok 1848. évi 38. sz. OL H 27. 1848. évi 1. kútfő 216. tétel.