Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Sashegyi Oszkár: Bányapolgárok a forradalomban : az 1848. évi országos bányászati értekezlet jegyzőkönyve / 325–352. o.

330 Sashegyi Oszkár A megjelent bányapolgárok csoportja gazdasági-társadalmi szempontból korántsem volt egyöntetű. Legfelsőbb rétegéhez is olyan ellenpólusok tartoztak, mint pl. gróf Andrássy György és Miesbach Alajos : az első nagybirtokos arisztokrata, a második polgári tőkés nagyvállalkozó, akiknek érdekei csak bizonyos határokon belül egyeztek, azokon túl azonban szembekerültek egymással. A közgyűlés első ülését május 15-én tartotta, s ezen kiküldtek egy 22 tagú választmányt azzal a céllal, hogy az a fő teendőket megállapítsa. A választmány ülése másnap, 16-án zajlott le. A közgyűléshez intézett operátumában a választmány abból indul ki, hogy — bár a bányászat gyökeres reformja csak törvényhozási úton valósítható meg — a kormány a közgyűléstől elsősorban olyan „orvoslatokra és könnyítésekre" vár javaslatokat, amelyek közigazgatási úton behozhatok. Ilyen általános, minden bányakerületben behozható javításokként a választmány a következőket jelölte meg: 1. A bányaipar érdekeinek védelmére alakítsanak kerületi bányászegyleteket, amelyekben az állami és a magánbirtok a jogegyenlőség alapján legyen képviselve. Ezek szabályozzák a beváltási rendszert és az olvasztást. 2. A bányabíráskodást függetlenítsék az állami bányaigazgatástól. Az új bányabíróságok" a fennálló bányatörvények, s nem a kiadott törvénytelen rendeletek alapján ítéljenek. 3. Addig is, amíg a törvényhozás a jövedelemadó tekintetében intézkedik, a bányavámot ne a bruttó jövedelem után, hanem a tiszta hozam után számítsák. 4. Javítsanak a bányamunkások sorsán közigazgatási úton. 5. Terjesszék az. 1844. évi bányatörvényjavaslatot — az áprilisi törvények kívánta módosításokkal — a legközelebbi országgyűlés elé, s engedjenek befolyást a bányapolgároknak a törvény alkotására. 6. A bányatörvényt a határőrvidéken is vezessék be. 7. Hozzák létre a különböző bányakerületekbeli magyarországi (és erdélyi) bányaművelők központi egyesülését. 8. Végül külön foglalkozzanak az egyes helyi sérelmekkel. Mindezeknek a kérdéseknek a megvitatására a közgyűlés hozzon létre négy szakosztályt, -^ mégpedig egyet az olvasztás és az egyletek, egyet a bányabíráskodás és a bányavám, egyet a bányamunkások viszonyai s végül egyet a helyi sérelmek tárgyalására. Ugyanazon a napon, május 16-án összeült a vasbánya- és vasgyárbirtokosok bizottsága is az érdekeltek kívánságainak megfogalmazására. Ezek leglényegesebbike az, amely jogegyenlőséget követel az állami és a magán vasbányák és -vasgyárak között, valamint a vasbányavámot törvénytelennek kimondó, annak megszüntetésére irányuló követelés. A vasbányabirtokosokkal és vasgyárosokkal párhuzamosan, külön tárgyalt a kőszénbányabirtokosok bizottsága. Ebben a bizottságban polgári vállalkozók vettek részt, s ennek megfelelően az általuk lefektetett elvek nem fedték a nemesi birtokosok érdekeit: az 1844. évi bányatörvényjavaslattal ellentétben a szénbányászat szabaddá tételét követelték. A szénbányászati bizottság jegyzőkönyve részletesen foglalkozik a hazai szénbányászat hely zetével, majd kifejti a szénbányászat fellendítésének módjaira vonatkozó javaslatait a bizottságnakA helyzetrajzban megállapítják, hogy Magyarországon a szénbányászat nem érte el azt a virágzó állapotot, amit más országokban, bár az ipar állandó fejlődése folytán az ország számára ennek az igen fontos iparágnak a felvirágzása elsőrendű szükséglet. Az elmaradottság okai részben a törvényekkel, részben a helyi viszonyokkal, részben pedig azzal függnek össze, hogy a szenet nem emelték regálé-rangra, miként más érceket, amelyek kutatása és kibányászása más országok kedvező szabályai szerint mindenki számára szabaddá van téve. E fonák helyzet következtében nem lehetett tartós bányászkodásról szó, a bérleti idő rövidsége, és a földesuraknak járó, nagyrészt igen nyomasztó szolgáltatások különbözősége miatt, hiszen a gépekre és a felszíni építményekre fordított kiadások a földesúr javára írattak volna. Ezeken a bajokon csak egy hamarosan kibocsátandó szénbányászati törvény segíthetne, s minthogy a pénzügyminiszter azt kívánja — írják —, hogy erre vonatkozó nézeteiket kifejtsék, a jegyzőkönyv második részében felvázolják egy olyan törvény alapelveit, amely szerintük alkalmas lenne arra, hogy a magyarországi szénbányászatot eddig még nem tapasztalt virágzáshoz segítse. A szénbányászat fellendítésének legfontosabb feltétele a szabad kutatás biztosítása. A földbirtokosoknak csak annyi jóvátétel járjon a termelés után, amennyit az állam célszerűnek lát, s amit a bruttó termelés 5 %-ában javasolnak megállapítani. A munkások vonatkozásában a bizottság álláspontja lényegében az, hogy ha az államigazgatás a bányapolgárok érdekeit biztosítja és támogatja, annak természetes következményeképpen a bányásznak a virágzó bányászat biztos egzisztenciát nyújt, jövőjét pedig alegtöbbhelyt már fennálló társláda (ezt be kellene vezetni ott, ahol még nincsen) elegendőképp biztosítja. Még csak annyit javasol a bizottság, hogy a bányászokat időlegesen mentesítsék a katonai szolgálattól, és csak végszükség esetén sorozzák be őket.