Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Sashegyi Oszkár: Bányapolgárok a forradalomban : az 1848. évi országos bányászati értekezlet jegyzőkönyve / 325–352. o.

328 Sashegyi Oszkár május 4-én kelt „Igénytelen javaslatai". Jávorik, aki kincstári ember volt, s amellett a független magyar államiság lelkes híve, Kossuthhoz eljuttatott javaslataiban a kormányzattól a modern nemzetgazdasági elvek alkalmazását és a bányamunkások követeléseinek kielégítését kívánja. „A kincstárnak álláspontja — írja — most egészen változott. Jelenleg, midőn annak képviselője, a kormány, felruházva van azon hatalommal, szükségeinek fedezésére egyenes úton az eszközöket különbség nélkül a hon polgáraitól követelni, hozzá nem volna illő, ha nyerészkedési vágyót követne. A törvényhozásnak, a kormánynak az anyagi jólétre különös gondot kell fordítani, mert a szabadság egyedül az ember boldogítására nem elég..." „Előre láthatni, hogy a megtartandó bányászati conferentia alkalmával a bányatársulat saját érdekében mindent elkövetni fog, hogy a célbavett rendezés csupán neki hasznot hajtson; mert azon mértékben, melyben a státus a bányabirtokost, nyomta az utóbbi a munkást. A státusnak hivatása itt a munkást nem kevésbé mint a birtokost oltalmazni, s kenyéradója ellenében igazságos bíróként állani. A bányatársulatok, kik eddig igen kevés áldozattal s csupán nyerészkedési vágyból a bányaművelést folytatnak (sic!), igazságosan nem követelhetik, hogy azon nyeremény, melyet a bányászat szabályozása következtében hajtand, egészen erszényükbe folyjon, a munkás, ki élete kockáztatásával s verejtékével az ércet a föld gyomrából ássa, méltán igényelheti, hogy a nyereményben ő is osztozzon. Eszerint méltányos volna, hogy a munkabér olyan legyen, hogy mellette a munkás kedvezőbb helyzetbe jöjjön, vagy pedig a bányabirtokos a tiszta nyereséget vele osztozzon." (A kiemelt részt a minisztérium bányászati osztályán húzták alá, melléje a kézvonásokból ítélve Andreánszky Sándor tanácsos, a margóra írta: „x pfint a társládába" — vagyis hogy a társulatokat kötelezni kellene, hogy a nyereség egy részét a társládába fizessék be.) „A munkásnak emantipatioja — folytatja Jávorik — nagy száma miatt talán még fontosabb a birtokosénál, miután őt a törvényhozás jogokkal fölruházta, elmellőzhetetlenül szükséges arról is gondoskodni, hogy ezen jogok gyakorlatánál eszközül az ármánynak ne szolgáljon. Míg б kenyérurától, tisztviselőitől oly függő lesz, mint jelenleg, jogainak semmi hasznát nem veend. Mi úton lehetne a munkás emantipatioját elérni, megpróbálom megfejteni. 1-ször észbeli tehetségeinek kifejlesztésére különös gond fordîttassék. 2-szor a munkabér meghatározásánál a munkásnak is befolyása legyen. 3-szor a munkásnak szabad elköltözése legyen valóság. Azon esetben, ha a munkás egyebütt jövödelmezőbb keresetet lát, ne legyen kényszerítve kisebbet elfogadni, csakhogy igényét nyugdíjra vénség idejére megtarthassa. Moldován р. o. több kőszénbánya megnyittatván, a birtokos, hogy ügyes munkásokat kapjon, jó munkabért ígért, az ottani fémbányabirtokosok az elköltezni akarókat azonban azáltal elmenetelükben gátoltanak, hogy a társládai egyesületből kirekesztésüket a tisztvisel őségtől követelték. Hogy a munkás jobb keresetre szert tenni ne gátoltassék, szabályként volna felállítandó, hogy azon esetben, ha ő a megszabott adományt a társládába pontosan fizeti, akárhova bányakerületében bányamunkára megy, ezen kerületben nyugdíja megbiztosítva vagyon. 4-szer a nyugdíj engedélyezésénél a különbség, mely a német s oláh közt tétetett, eltöröltessék, az oláh annyit kapjon, mennyit a német. 5-ször a társláda igazgatásánál a már létező hevérválasztmánynak statusfelügyelés mellett eldöntő befolyás volna adandó. 6-szor a társláda ne legyen az orvosok, oktatók járandóságaival s több ilyféle merően a státust illető költségekkel terhelve. Ezek volnának a fő vonásai azon rendszernek, melyre jövendőben kellene építeni. Egyébként több részletekbe azért nem bocsátkoztam, mivel a megtartandó bányászati conferentianak napja, mely Önt a szükséges adatokkal már ellátottan találni kell, igen közel van, ezen okból tehát sietnem kellett.''

10 A bányamunkások sanyarú helyzete, forradalmi hangulata és napról-napra erősödő mozgalmai más bányászati tisztviselőket is arra indítottak, hogy szót emeljenek érdekükben. Ezek legjelentősebbike Szentkirályi Zsigmond, a neves bányajogász és nemzetgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia és a Természettudományi Társulat tagja, akkoriban moldovabányai bányamester, aki május elején szózattal fordult a Pesti Hírlap szerkesztőségéhez, amit az a lap május 10-i számában tett közzé. Szenkirályi két fontos kérdést ajánlott a közvélemény figyelmébe, a munkabérek szabályozásának és a bányavidék rendőri igazgatásának kérdését. Az elsőt illetően leszögezi, hogy a munkások ellenében a bányatársulatok állnak, amelyek minden hasznot magukhoz húznak, s kijelenti, ha a pesti tanácskozmányon csupán a bányabirtokosok lennének képviselve, a munkások érdekei mellőzve lennének. A második kérdést illetően viszont arra figyelmeztet, hogy a bányavidéken a megyei 9 OL H 27. 1848. évi 10. sz. A beadvány május 3-án kelt. 10 OL H 27. Osztályigazgatói iratok, 1848. évi 11. sz. A kiemelések egykorúak.