Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára I., A gyűjtemény kialakulása / 289–323. o.

312 Borsa Iván E kategóriának mintegy záró tételeként a Múzeum „Hazai címeres levelek és nemesi iratok" című gyűjteményének oklevelei következtek. Helyesebben e gyűjtemény II. része (1506—1526), minthogy a gyűjtemény I. része a világháború okozta zavar következményeképpen akkor még lappangott. A letétbe helyezett családi levéltárak anyagát a Magyar Nemzeti Múzeum levéltári osztályán közvetlenül beérkezésük után eredeti rendjükre való tekintet nélkül évrendbe rakták oly módon, hogy az év nélküli okleveleket és iratokat az egyes századok végén mint az illető században kelt év nélküli okleveleket illetőleg iratokat helyezték el. A családi letéteknél az egyazon évben kelt iratokat általában egy palliumban helyezték el, csak ha olyan sok írat maradt fenn egy évből, hogy egy pallium nem tudta azokat megfelelően összetartani, került egy év anyaga több palliumba. Ettől az általános gyakorlattól a Mohács előtti anyag kezelése annyiban tért el, hogy itt általában minden egyes darab önálló palliumba került, s míg az iratok palliumait fedőlemezek közé helyezték és a hevederrel átkötött csomókat hosszabbik élükre állítva helyezték polcokra, addig a Mohács előtti oklevelek palliumait egymásra helyezve fadobozokba rakták. Az okleveleknek jelzetet nem adtak, csupán ugyanazzal a bélyegzővel látták el, mint a családi levéltár minden egyes iratát. Az ilyen levéltárak okleveleire való hivatkozás csak az évszám megjelölésével történhetett. Az esetben, ha egy évben több oklevél volt, akkor a kutatók öntevékenyen az oklevél pontos keltét vagy kibocsátóját tüntették fel az identifikálás érdekében. Ezek az adatok azonban csak kivételesen voltak olvashatók az oklevél palliurnán. E jelzettelenségen átmenetileg egy rendkívüli körülmény segített. A második világháború során az állományvédelem érdekében az Országos Levéltár elhatározta legértékesebb anyagának, Mohács előtti okleveleinek mikrofilmre vételét. (Az oklevelek mikrofilmezéséről később részletesebben lesz szó.) A Diplomatikai Levéltár és a Törzsanyag mikrofilmezése után a múzeumi családi letétek filmezése került sorra. Ekkor a filmellenőrzés munkájának megkönnyítése és a filmjegyzék elkészíthetősége érdekében az egyes családi levéltárak okleveleit 1-től kezdve folyószámmal látták el oly módon, hogy az oklevél palliumára írták rá az immár jelzetnek számító sorszámot. Ez a sorszám megkönnyítette a mikrofilmezést és néhány éven át ideiglenes jelzetet adott az okleveleknek. A Nemzeti Múzeum családi letétéiben található okleveleknek a Diplomatikai Levéltárba való beosztása előtt el kellett végezni azok szoros időrendbe történő sorolását. Mint a Törzsanyag esetében, itt is az oklevelek saját keltezésük és nem a bennük található átírások évrendjében voltak elhelyezve, így csak az oklevél kiállításának pontos dátumát kellett megállapítani. E munkálat során derült ki, hogy a családi levéltárak okleveleinek évrendezése elég gyenge lábakon állott, mert viszonylag sok esetben a megállapított és a palliumra írt évszám hibás volt. Az évszámok korrekciója és az oklevélnek a helyes évszámnak megfelelő helyre történő beosztása megbontotta a* mikrofilmezéskor adott sorszámozást. Ezt a sorszámrendet zavarta még az a körülmény is, hogy az egyazon évben keltezett oklevelek sorrendje a múzeumi évrendezésben teljesen a véletlenre volt bízva, így a pontos hónap és nap megállapításával, s az oklevelek szoros időrendbe helyezésével tovább romlott a sorszámozás oly mértékben, hogy gyakorlatilag megszűntnek volt tekinthető. Tehát amíg a Törzsanyag esetében csak a feloldott keltezést kellett ellenőriztetni és a rendet ezután korrigálni, addig a családi levéltárak esetében meg kellett állapítani a pontos keltezést és ennek alapján új rendet kellett kialakítani. A Törzsanyag