Levéltári Közlemények, 40. (1969)
Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Mályusz Elemér: A „csúti főesperesség” / 271–277. o.
274 Mályusz Elemér — megismétlődő okleveles bizonyítékok szerint — megtartja 1274 végéig, amikor esztergomi prépost lesz s marad 1279-ben bekövetkezett haláláig. Életének egyetlen mozzanata van, amelynek nem tudjuk magyarázatát adni. Éppen annak, amely témánkhoz fűződik: miért nevezi őt IV. Orbán pápa 1264-ben, IV. Béla pedig 1265-ben archidiaconus sancti Leustachii-nek, természetesen amellett, hogy a király clericusának, familiáris clericusának, az udvar követének és a pápa káplánjának is mondják. 17 Az nem tételezhető fel, hogy két évre, vagy akár hoszszabb időre elhagyta honti főesperesi javadalmát, majd ismét visszatért abba. 18 Az általános gyakorlaton kívül ellene mond ily feltevésnek, hogy a pápa is 1264-ben úgy beszél az esztergomi egyház Szt. Leusztách-főesperességéről, mint amely László mester egyedüli javadalma. 19 A legelfogadhatóbb megoldásnak az a feltevés kínálkozik, hogy a honti főesperességet Szt. Eusztách-főesperességnek is nevezték. Arra nincs bizonyítékunk, hogy Hont megye a magyar Eusztách-kultusz központja lett volna, sőt még arról sincs tudomásunk, hogy itt Szt. Eusztáchról nevezett egyház állott, mivel azonban ez a körülmény az adatok hiányának is tulajdonítható, a feltevést, hogy az Ipoly menti vidéken a szent különös népszerűségnek örvendett, teljesen nem rekeszthetjük ki a lehetőségek köréből. Valószínűbbnek tartjuk azonban, hogy az Eusztách-legenda nálunk a XIII. sz.ban lett ismert. Erre a korra tehetjük ugyanis a legenda magyar változatának krónikaszerkesztményeink szövegébe kerülését. A legendás elbeszélés szerint I. Géza király előtt, amikor testvérével, Lászlóval Vácnál fogadalma kivitelén tanácskozott, szarvai közt égő gyertyákkal egy szarvas tűnt fel, amely azután az erdő felé futva egy helyen, ahol később a székesegyház felépült, megállott, amikor pedig a vitézek nyilazni kezdték, a Dunába vetve magát eltűnt. 20 Ez a leírás az i. u. VII. században keletkezett Eusztách-legenda egyik, alapítómonda jellegű változatának nevezhető. A legenda szerint a vadásznak Krisztus jelenik meg gímszarvas képében, agancsai közt sugárzó feszületet hordva, az alapító mondában pedig, amely Bizáncban és Franciaországban egyaránt feltűnik, szarvas mutatja meg a helyet, hol kell építkezni. A két motívum, amelyek Összekapcsolódva tűnnek fel a Nagy Károly-mondában, ahol ragyogó aranykereszttel ékes szarvas határozza meg az aacheni székesegyház helyét, Magyarországon külön-külön, de együttesen is ismeretessé lehetett. 21 A váci alapító monda 17 Theiner, A.: Vetera monumenta historica Hungáriám sacram illustrantia. I. k. Romae 1859. 266, 279.1. 18 Azt, hogy honti főesperes volt közvetlenül prépostsága elnyerése előtt, 1274-ből IV. László és a sági konvent egyaránt tanúsítják. (Knauz i. m. II. k. 41, 48.1.) 19 prêter archidiaconatum sancti Leustachii ...quem tu canonice proponis adeptum, 'possis ...aliud beneficium ecclesiasticum ...licite recipére et cum predicto archidiaconatu libère retinere. (Theiner i. m. I. k. 266. 1.) — Az elnevezés a konstanzi főesperesség megjelölésének analógiájára volna elképzelhető, amelyet az 1275-i liber decimationis ily formában tartott fenn: archidiaconatus plebani sancti Stephani. {Baumgartner, E.: Geschichte und Recht des'Archidiakonates der oberrheinischen Bistümer. [Kirchenrechtliche Abhandlungen. 39.] Stuttgart 1907. 144.1.) 20 Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae. Ed. E. Szentpétery. I. k. Budapest 1937. 394.1. 21 Moravcsik Gy.: A csodaszarvas mondája Bizáncban. Ethnographia 37' (1926) 146.1., Berze Nagy J.: A csodaszarvas mondája. Ua. 38 (1927) 73. sk. 162. 1., Solymossy S.: A magyar csodaszarvas monda. Magyarságtudomány 1 (1942) 167. sk. L, Horváth J.: Árpád-kori latinnyelvú irodalmunk stílusproblémái. Budapest 1954. 21. sk. 1. Az újabb nagy terjedelmű irodalom felől tájékoztatnak: Engels, O.: Die hagiographischen Texte Papst Gelasius' II. in der Überlieferung der Eustachius-, Erasmus und Hypolistuslegende. Historisches Jahrbuch 76 (1957) 119. sk. 1., Dictionnaire d'historié et de géographie ecclésiastiques (R. Aubert) XVI. к. 1967. 6. sk. 1., Lexikon für Theologie und Kirche (O. Engels) III. к. 1959. 2 1201.1.
