Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Vörös Károly: A mikrofilmpublikációhoz / 233–243. o.

234 • Vörös Károly felhasználni kívánók számának roppant megnövekedésével, és körének kitágulásával járnak: mind szakmai, mind földrajzi vonatkozásban. De éppen ennek az utóbbi körülménynek következtében megnő az igény a levéltári anyag, ill. az anyagban őrzött adatanyag a levéltáron kívüli használatára, szélesebb körben való hozzáférhetővé tételére is. Egy-egy korábban csak helyi jelentőségűnek ismert történeti probléma — az összefüggések köre szélesedésének felismerésével — immár előfordulási helyétől nagyon távoli országok kutatóit sőt kutatócsoportjait is érdekelheti, s ezeknek a problémáknak ismertté válása a világ tudományosságában, megváltoztathatja egy-egy ország vagy társadalom korábbi — évszázadok alatt — kialakult megítélését is, — nem egyszer magának az illető ország kutatóinak, s rajtuk keresztül társadalmi tudatának körében is. Olyan jelenségek ezek, melyeknek — napjaink nemzetközi történettudományát figyelemmel kísérve — lépten-nyomon tanúi lehetünk. Ezeknek az igényeknek a levéltáros megfelelhet levéltára gyűjtőkörének és saját figyelmének kiterjesztésével; — a levéltár a kutatást elősegítő részlegeinek (kutatószolgálat) fejlesztésével. A legnehezebb feladat azonban ezen túl következik : a forrásanyag prezentálásának, a hozzáférhetővé tételnek feladata ez, kiterjedve — s az alábbiakban ezzel kívánunk foglalkozni — a forrásközlés körének az új igényeknek megfelelő kitágítására, levéltára anyagából minél nagyobb hányad eljuttatására azokhoz a kutatókhoz is, akik e forrásanyag helyszíni tanulmányozására nem tudnak, vagy nem akarnak vállalkozni. A kutatási igény kielégítésén túl e tevékenységnek persze megvan a másik oldala is: a saját fejlődés problémáinak eredeti forrásszövegekben történő tanulmányozását távoli kutatók számára is lehetővé téve, e problémákat részévé teheti a nemzetközi tudományosságnak is. Kétségtelen azonban, hogy ezeknek az igényeknek kielégítésére (éppen mennyiségi és minőségi megnövekedésük folytán) a hagyományos forráskiadás, sőt általában a források rendelkezésre bocsátásának hagyományos módszerei már nem elégségesek. Már csak azért sem, mert minél inkább közeledünk korunk felé, annál nagyobb volumenű lesz az irattermelés, annál bőbeszédűbb az ügyek bemutatása, s annál inkább szétforgácsolódik különböző ügyintéző fórumok irattermelésében, számtalan átfedést és üresjáratot eredményezve. Ezt látva — s hozzávéve ehhez az erősödő igényt a forrásanyagnak a maga lehetséges teljességében történő használatára,—nem csodálkozhatunk azon, hogy kutatói igények és a kiadott, s még inkább a kiadható forrásanyag mennyisége között a távolság szinte szemünk láttára napról-napra nő. Ám ugyanakkor az is egyre világosabbá válik, hogy e távolság áthidalása a forráskiadás hagyományos formáiban már nem és egyre kevésbé történhet meg, — mindentől eltekintve, már csak annak egyre gazdaságtalanabb volta következtében sem. Mert míg a kutatói érdeklődés kitágulása az országhatárokon túlra kétségtelenül növeli is e kiadványok piacát, ugyanakkor témájuk és módszereik egyre speciálisabbá válása szűkíti azt, teljességre törekvésük pedig — még ha ezt meg sem tudják közelíteni — drágítja is őket, egészében egyre reménytelenebbé téve a kutatói forrásigények e hagyományos úton történő kielégítésének lehetőségét. Csak az utóbbi évtizedekben magunk is tanúi lehettünk az így kialakuló versenyfutásnak: először a regesztás forráskiadások feltűnésének; majd — a tőkés világban, speciálisabb témák esetén egyre inkább terjedő — rotaprintes forráskiadásnak; — de ide számítanak bizonyos fokig az olyan félfeldolgozási kísérletek is, mint amilyeneket a statisztikai jellegű történeti források közzétételénél láthattunk. Mindezek azonban részint a félfeldolgozással, regesztázással járó és a hagyományos szövegkiadáshoz