Levéltári Közlemények, 40. (1969)
Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Ember Győző: A magyar levéltárügy új törvényes szabályozása / 197–213. o.
198 Ember Győző 5. Szabályozza a levéltári anyag védelmének hatásköri és szervezeti kérdéseit. 6. Szabályozza a levéltáraknak, mint a levéltári anyag védelmére elsősorban hivatott intézményeknek, hatásköri és szervezeti kérdéseit. Nézzük e kérdéseket kissé részletesebben. A levéltári anyag fogalmi körének meghatározása nem könnyű feladat, egyike a levéltártan legvitatottabb kérdéseinek. A rendeletek arra törekszenek, hogy elméletileg helytálló, de elsősorban gyakorlatilag kielégítő módon határozzák meg, mi a levéltári anyag. Levéltári anyagnak elsősorban az iratokat, az iratanyagot tekintik, de belevonják a levéltári anyag körébe a kép- és hangfelvételeket is. Mind az iratoknál, mind a képes hangfelvételeknél, csak azokat minősítik levéltári anyagnak, amelyeknek történeti értékük van, amelyek tehát mint történeti források állandó megőrzésre érdemesek. Míg a kép- és hangfelvételeknél a történeti érték az egyetlen kritérium, amely valamely felvételt levéltári anyaggá minősít, addig az iratoknál más a helyzet. A rendeletek szövegezői — helyesen — abból indultak ki, hogy nem minden irat levéltári irat, levéltári anyag. Meghatározták tehát, hogy a rendeletek szempontjából mit tekintenek iratnak, azaz levéltári iratnak, levéltári anyagnak. Ez a meghatározás azonban, sajnos, gyengén sikerült, nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is. Nem akarok itt kitérni a rendeletek megfelelő szövegrészeinek kritikai elemzésére. Csupán azt mondom meg, hogy mit akartak mondani, illetve mit kellett volna mondaniok, de nem úgy, ahogyan mondják, hanem pontosabban. Levéltári iratnak minősül a rendeletek szempontjából bármilyen anyagon és alakban, bármilyen jelekkel, bármilyen eszköz felhasználásával keletkezett írott szöveg, továbbá térkép, tervrajz és kotta, amely valamely szerv működésével, illetőleg személy tevékenységével kapcsolatban nála keletkezett, vagy hozzája érkezett, és rendeltetésszerű helye nála volt. Ezen van a hangsúly, ez a döntő: a rendeltetésszerű hely, a proveniencia. Ez különbözteti meg a levéltári iratot minden egyéb irattól. Nem lehet és nem kell levéltári iratnak tekinteni a megjelentetés szándékával készült, pontosabban mondva: a megjelentetett könyvjellegű iratokat, továbbá az ilyen térképeket, tervrajzokat és kottákat, mivel azoknak nincs rendeltetésszerű helyük, nincs provenienciájuk. Vegyünk egy példát Egy író ír egy könyvet. Ennek a könyvnek a kézirata rendeltetésszerűen az iró iratai közé tartozik, van provenienciája, levéltári irat. A kézirat nem a megjelentetés szándékával készült, a kézirat alapján nyomtatott példányok készültek a megjelentetés szándékával, azoknak nincs provenienciájuk, nincs rendeltetésszerű helyük, azok nem levéltári iratok. Sajnálatos, de a rendeletek szövege nem mondja meg félreérthetetlenül és félremagyarázhatatlanul, hogy egy könyvnek vagy egy kottának a kézirata levéltári irat-e, a levéltárak vagy a könyvtárak gyűjtőkörébe tartozik-e? Vitás esetekben a művelődésügyi miniszter illetékes dönteni arról, hogy valamely irat levéltári anyag-e. Félő, hogy a rendeletek nem eléggé pontos szövegezése következtében az elkerülhetetlennél nagyobb számban lesznek ilyen vitás esetek. A levéltári anyag fogalmi körébe tehát — így összegezhetünk — a rendeletek az iratokon (írott szövegeken) kívül bevonják a térképeket, tervrajzokat és a kottákat,