Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról. Történelmi olvasókönyv. Kaposvár, 1967. / 171–174. o.

172 Irodalom azután szinte megkönnyebbülten tudta meg magától Noszlopytól, hogy nem református, hanem evangélikus vallású. Az egykori kormánybiztost valóban nem Soltra, hanem Székács József, a későbbi evangélikus püspök kísérte utolsó útjára. Joggal számít Kanyar az olvasóközönség széles táborának érdeklődésére is. Szempontokban gazdag válogatását, bőséges forrásszemelvényeit szinte a kortárs izgalmával olvassuk. Újságriportok frissességével elevenedik meg előttünk a Kapós mocsaraiba bújt, kis Kaposvár török alatti pusztulásának, újratelepülésének, szalma- és deszkatetős mezővároskából a múlt század végén robbanásszerű gyorsasággal modern megyeszékhellyé alakulásának egykorú útibeszámolókban, leírásokban, statisztikai közleményekben stb. (58., 60., 62., 63., 70., 79., 93., 102., 105., 134., 135., 151., 198. és köv. I.) megörökített képsora. •— Rendkívül érdekesek a Balaton életéről szóló forrásszemelvények is. A XVIII—

XIX. században nemcsak itták a Balaton vizét, hanem kútvíznél is jobbnak tartották. A „Josephinische Aufnahme" országleírása mint érdekességet jegyzi fel, hogy „Bogláron, Keresztúron, Fonyódon évszámra lehet a vizet raktározni a pincében anélkül, hogy megromlanék". (133. 1. Vajon mi célt szolgált a víztárolás?). — A megye nehezen bontakozó kulturális életének emlékezetes állomása volt a megyei könyvtár megalapozása és az olvasószoba megnyitása 1816-, ill. 1828-ban. (172. és köv. 1.) Mindjárt az elején 23 féle újság járt oda. A kultúra szabad fejlődését béklyóba szorító, feudális szemléletet kitűnően illusztrálják Festetics György grófnak Csokonai csurgói tanárkodását, iskolai ünnepélyekre készített, szellemes rögtönzéseit kritizáló, ma már nevetségesen csengő sorai (143. 1.: „Sokkal helyesebb volna — írta a gróf Csépán István ügyvédnek, az iskola gondnokának — és arra is kell törekedni, hogy az ilyes ünnepélyeken uralkodó felséges urunkat, vagy a fenséges nádort dicsénekekkel magasztalnók szívünk teljességével"). Ugyanez a szemlélet mondatta Czindery László császári biztossal a tragikusnak szánt, de immár mily másképp hangzó mondatot is: „A nemes magyar nemzet története le van zárva!... A nemesség terrorizálásával, az arisztokrácia megsemmisítésével megszűnt a nemzet létezni, mert most már csak a nép van meg." (Mindezt 1849 tavaszán! — 218. 1.) — Az első vasútvonal 1872-ben érte el és szelte ketté a megye székhelyét (283. 1.), ezzel egyszerre szolgálván a város gyors fejlődését s gátolván is, mert ősi, települési, kereskedelmi és ipari gócpontjától távolabbra tolta a jövő centrumát. — Az érdekes és szép szemelvények közül még hadd elevenítsem fel Móricz Zsigmond riportjait. Ezekben (363. és köv. 1.) a Budapestnél is „vörösebb" Kaposvár és Somogy megye 19-es nyári életének néhány jelentős eseményéről és századok terhes örökségeképpen talált állapotokról („A szentjakabi iskola") számolt be. Hogy mennyire nem Móricz fantáziája festette sötétre a szentjakabi iskola dolgát, Tarr Mária, Marietta-pusztai tanítónő 1933-ban kelt kérvénye igazolja, amelyből megtudjuk, hogy a katolikus iskolaszéktől két esztendeje egy fillér fizetést nem kapott ; krétára, tintára s egyéb iskolai felszerelésekre, amelyeket eddig a maga pénzéből vásárolt, immár nem telt neki. így azután „kenyér nélkül, lerongyolódva, valósággal gúny tárgyává" vált a pusztai emberek szemében (440. 1.). Mindez pedig csupán azért következett be, mert Quentell Ede földbirtokos nagy adóhátralékaiból éppen az iskolaadót nem volt hajlandó megfizetni. Végezetül mint levéltárosokat érdeklő, levéltári érdekességet említem meg a 99. olvasmányt, amely szerint Wesselényi Miklós perének egész anyagát megküldte a perbe fogása ellen két ízben is tiltakozó Somogy megyének. A megye az iratokat levéltárba helyezésük előtt kiállította a „Megyei Olvasó Társaság" termében (183. 1.). Somogyban, minden bizonnyal, ez volt az első levéltári kiállítás. Hosszan idézhetnék még Kanyar könyvéből az élet minden vetületére fényt sugárzó részleteket. Úgy vélem azonban, ennyi is elég az olvasó meggyőzésére, hogy a régi Magyarország — Baksay Sándor szerint — egyik legnépesebb, legmagyarabb, legrégibb eredetű, várostalan, kőtelén, erdőséges megyéje évezredes életének szinte minden vonatkozásáról a valósághoz hű, tiszta képet ad a jól összeválogatott, élvezetes, tanulságos forrásanyag. Olvasásába mélyedten élménnyé válik lelkünkben harminc somogyi nemzedék élményeinek sárguló papírra halványodott emléke. Az újra átélt események nemcsak a rég porladókkal, de a közös ősök közös szenvedésein, közös örömein át a ma élőkkel, a kései utódokkal is egybeforrasztanak. A történelmi olvasókönyveknek épp ebben, a történeti^tudat ilyetén formálásában van igazi jelentőségük. Sokat hangoztatjuk a történelemnek ezt a funkcióját; anélkül azonban, hogy tisztán látnók sajátos szerepének hatásmechanizmusát. Nem ismerjük, mert nem vizsgáltuk eléggé, az áttételeket, amelyeken keresztül érvényesülnek e hatások. Fel is merül bennünk néha a gyanú, nem frázis-e mindez, mint ahogy nem frázis-e például feltenni, hogy az ilyen olvasókönyvek valóban alkalmasak a szocialista hazafiság elmélyítésére? Miképp megy végbe, megfogható-e, konkretizálható-e a történelem (források és feldolgozás) társadalmi tudatformáló munkája? Nem vitás, hogy e sokrétű, bonyolult kérdésre nem egyszerű a válasz. Hadd emeljem ki, hivatkozással a szocialista hazafiságról fentebb mondottakra, e nem könnyen kielemezhető folyamatnak egyik lehetséges változatát. Szegényparaszti nemzedékek hosszú sorának szinte szokásossá vált, nyomasztó élménye, a