Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról. Történelmi olvasókönyv. Kaposvár, 1967. / 171–174. o.

Irodalom 173 kiszolgáltatottság, kizsákmányoltság, a pihenésiéiért robot, létbizonytalanság, nem egyszer megalázottság, kisemmizettség a védekezésnek mintegy örökletes reflexeit fejlesztette ki bennük. A századokon át azonos, negatív élmények a lelki—szellemi magatartásnak állandó formáit alakították ki. Egy egész társadalmi osztálynak e kollektív, magatartásbeli formái a legritkább esetben váltak tudatossá. Az ismétlődő hatások észrevétlenül, a tudat alatt fejlesztették ki azokat. A védekezés nem tudatos, szinte néma reflexeit azután a történeti anyag ismerete fokozatosan emeli a kizsákmányolás minden formájával, az emberi méltóság semmibevevésének minden lehetőségével szembeni, tudatos állásfoglalássá. A negatív élmények tudatosodása feladatvállalásra, helyes tájékozódásra, helyzetének reális felismerésére, a haza szolgálatának új^ módjaira képesíti s a haza frázistalan, igaz szeretetére neveli a kizsákmányoltak kései utódait. íme, a történelem társadalmi tudatformáló hatása ezernyi szálának egyikei Befejezésül néhány kritikai megjegyzést szeretnék tenni. Észrevételeim mit sem vonnak le a kitűnő kötet értékéből. Céljuk éppen az, hogy az olvasókönyv remélhető, újabb kiadása, ezeket figyelembe véve, még jobb legyen. A III. fejezet címe („A magyar középkor Somogy vármegyéje") alatt az V. századot IX. századra kell javítani (25.1.) s a 8. számú olvasmányt („A vörsi longobárd temető") az előző fejezethez kelt csatolni. E fejezet címében pedig „a római birodalom bukásáig" időhatározó helyett (20. 1.) „a magyar honfoglalásig" kifejezést kell tenni. A 28. l.-on a Nemzeti (Kanyarnál helytelenül: Bécsi) Képes Krónika leírását a Koppány elleni harcról, ha már latinul közli, magyarra is le kellett volna fordítani (nem is egy fordítása van a Krónika e részletének); mint ahogy, helyesen, lefordította Ortelius leírását Kaposvár elestéről (64. 1.). A 30. 1. Kumorovitzidézete (a zselicszentjakabi monostor „a XVI. századi szekularizációs folyamatnak a néma tanúja") ellentétben van Kanyar folytatólagos megállapításával, amely szerint az végül is „a XIV. és a XV. századi hatalmaskodásoknak esett áldozatul." A 11. és 12, számú olvasmány (a somogyvári monostor és a somogyvári hiteleshely) szoros egybetartozását a nem szakember olvasó számára világosabbá kellett volna tenni (33—34.1.). A 12. olvasmány címe helyesen: A somogyvári hiteleshely levéltára. A somogyvári formuláskönyv nem „az egyetlen ismert középkori formuláskönyv" (36. 1.), ellenben az egyetlen olyan formuláskönyv, amely az anyagi és eljárásjogot érintő megjegyzéseket is tartalmaz. (Bónis György tanulmánya a Kelemen Emlékkönyv-ben, Kolozsvár, 1957. 133.1) A 15. olvasmányt átfogalmaznám. A comitatus, districtus Segusd nem megye volt, hanem a királynék ellátására rendelt birtok, amelyet mint a megye hatósága alól kivett területet, ispánságot, a királynéi ispán igazgatott. Mályusz óta nem nevezhetjük városnak még oppidumainkat (mezővárosainkat) sem, nemhogy possessioként szereplő falvainkat. Ennek megfelelően kell átdolgozni a megye középkori városainak listáját (40. 1.). Az V. fejezet bevezetőjében (87. 1.) szereplő szempontokkal már a kötet általános bevezetőjében (7. 1.) megismerkedtünk. A 72. olvasmány bevezetője szerint Csokonai egy útján kétszer is megérkezik Nagybajomba (139.1.). A 194., 207. és 217.1.-n 1949 áll 1849 helyett. „A kiegyezés nem jelentett békét a társadalmi osztályok között." — írja Kanyar (269. 1.). Miért jelentett volna? A 168. olvasmány címében helyesen famunkás, szövegében helytelenül munkás olvasható (285. 1.). A 293. l.-on „legfelső elhalálozás"-t ír, nyilván „legfelső elhatározás" helyett. A 19-es főispáni titkár neve nem Decleva Dezső, hanem Rezső volt.(360. 1.) Hortobágyi Ákos cikke nem 1921, hanem 1931. május 14-én jelent meg az Űj Somogyban (430. 1.). Kanyar József mondanivalóját árnyaltan, állásfoglalásainak nem egyszer érzelmi színeit is visszaadó stílusa (így mindjárt megható ajánlása) élvezetes olvasmánnyá teszi forrásgyűjteményét. Legyen szabad azonban megjegyeznem, hogy ez a szép stílus itt-ott pongyolává, majdhogynem fegyelmezetlenné válik. Amikor Madarász alispán megsemmisítette a megyei levelesláda iratainak egy részét, nem „bűnös mulasztás"-t, hanem bűnt követett el (10. 1.). A családi levéltárak a török időkben nem „enyészetté váltak", hanem az enyészetéi lettek (47.1.), „... a földesuraknak még a török torkában is mohón jelentkező jobbágynyúzó magatartását" furcsán példázza e mondat (48.1.). A „zárt formában" írt levelet „lezárva" küldte el Véssey, írja Kanyar (48. 1.) — tautológia. Hosszas betegsége után Kunffy Lajosnak 1962. március 12 nem temetése, hanem halála napja (339. 1.). Nem az ítélet szövege hemzsegett a visszaélésektől, hanem a választás, amelynek ügye éppen ezért került a bíróság elé (431.1.). Idézeteit, főképp levéltári jelzeteit pontosabbá, teljesebbé, részben korszerűbbé kellene tennie. így többek közt a 49., 56., 57., 76., 79., 90., 95., 105. stb. 1. Könyv- és tanulmánycitátumaiban hol feltünteti a lapszámot, hol nem. Nagyon hasznosnak tartom a megye felszabadulásának időrendi táblázatát, a műemlékek jegyzékét és gazdag, bár bibliográfiai szempontból nem kifogástalan helytörténeti könyvészetet. Mindent mérlegre vetve, nem kell somogyországinak lenni ahhoz, hogy az ember ne szinte letehetetlenül olvassa végig a kötetet. Kanyar a századok szakadékaitól elválasztott, formában, tartalomban, világnézetben egymástól olyannyira különböző forrásokat néha kis tanulmánynak is beillő, az események fordulatait híven visszaadó bevezetőivel kitűnően fűzte egybe. Az általa és