Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Sashegyi Oszkár: Magyarország beolvasztása az ausztriai császárságba : iratok az olmützi alkotmány előtörténetéhez / 63–104. o.

Magyarország beolvasztása az ausztriai császárságba 75 számoló, s azzal szemben a konzervatívok egy részének nézeteit tükröző állásfoglalás. Dessewffy ebben az emlékiratában leszögezi, s Szécsenhez intézett, ugyanebben a gondolatkörben mozgó levelében még világosabban megfogalmazza abbeli nézetét, hogy Magyarországnak az összmonarchia parlamentjében való képviselete egyelőre nem időszerű. Erre szerinte csak akkor kerülhet sor, ha megszületett az osztrák alkotmány, Magyarország pedig keresztülment az elengedhetetlen átalakítási folyamaton. Ezt az átalakítást Dessewffy könyörtelen erélyes oktroj útján kívánja megvalósítani. Éveken át tartó katonai diktatúra eszközeivel, anélkül, hogy a rendeknek beleszólást engednének, kell az ország teljes gazdasági és közigazgatási átalakítását végrehajtani. Ez idő alatt — véleménye szerint — a nemzetiségek „méltányos" kívánságait is teljesíthetnék, hogy ezáltal megszüntessék a lázadások forrásait. Meg kell szűnnie Magyarországon a nemesség egyeduralmának is. Budán fel kell állítani egy „Országigazgatási Bizottmányt", s ebben polgári származású és nemzetiségi hivatalnokoknak is helyet kell kapniuk. E kormányszervnek azonban semmi befolyása sem lehet az erdélyi és a horvát-szlavón ügyekre, amelyeket függetlenül kell intézni. A vármegyei kormányzatban helyet kell biztosítani a parasztbirtok képviselőinek is. S egyike a legfőbb célkitűzéseknek: helyre kell állítani a földbirtok „törvényes jogainak biztonságát", vagyis véget kell vetni a parasztok „túlkapásainak." A Dessewffy által javasolt reformok (az Ausztriával szembeni vámhatár eltörlése, hitelbank, a közigazgatás átalakítása, állandó bíróságok felállítása, a vármegyék célszerűbb elhatárolása — a nemzetiségekre való tekintettel —, az adóügy rendezése, közoktatásügyi reform stb.) részben ugyanazok voltak, amelyeket a kormánypárt Apponyi vezetésével a forradalom előtt már előkészített, vagy amelyek előkészítését legalábbis tervbe vette. Ugyanakkor az osztrák kormány programjával sem volt ellentétes, hiszen Dessewffy lényegében Magyarország és a Monarchia „anyagi érdekeinek összeolvasztására" törekedett, s ezzel kívánta megteremteni politikai egyesítésük gazdasági bázisát. A cél elérésének egyetlen lehetséges eszközeként Dessewffy a „vagyonos osztályok engedelmességre és fizetésre dresszírozását" jelölte meg. Szécsen Antalhoz írt január 24-i levelében Dessewffy sürgette, dolgozzák ki a provizórium módozatait, különben — írta — az ügy Zsedényi és társai kezébe kerül. „Budán a dolgok reakcionárius fordulatot vesznek" — jegyzete meg, Windischgrätz környezetére célozva. Zsedényi Ede, akinek befolyását Dessewffy károsnak tartotta volna, éppolyan konzervatív volt, mint a tiszán-túli nagyúri zsarnok Dessewffy Emil és az ő arisztokrata elvbarátai, hiszen 1848 előtt áz Apponyi elnöklete alatt működő magyar kancellária hivatalnokaként annak politikáját támogatta. Mégis Zsedényi protestáns középbirtokos nemes létére eszközeiben a Dessewffyéhez képest alkotmányosabb politikus típusát képviselte, nem volt az abszolutizmusnak, az „engedelmességre dresszírozás" Dessewffy által ajánlott módszereinek szószólója. A Dessewffyével majdnem egyidőben, január 29-én kelt Pázmándy Dénes emlékirata Magyarországnak az összbirodalomhoz való viszonyáról, amit Ghychy Kálmán is aláírt.

28 A kettő között a legfrappánsabb ellentét a nemesség szerepének megítélésében mutatkozik. Míg Dessewffy szerint „a nemesi osztályok Magyarországon és Erdélyben végképpen erkölcsi csődbe jutottak", s ettől függetlenül megállapítja, hogy Anglián kívül (amelynek főnemessége idejében felismerte helyzetét a modern államban) sehol a világon nem veszik már tekintetbe a főnemességet a kormányzásban, Pázmándyék abból indulnak ki, hogy az arisztokrácia a trón egyik támasza. Ez az ellentét azonban inkább csak taktikai jellegű, hiszen mindkét tervezet mögött a nagybirtok védelmének szándéka húzódik meg. A centralista törekvésekkel Pázmándy Dessewffynél erélyesebben szegül szembe. Nemcsak időszerűtlennek mondja Magyarország képviseletét a birodalmi gyűlésben, hanem egyenesen azt állítja, hogy a birodalmi gyűlés veszélyes az uralkodóházra nézve, s ugyanezt tartja a közös minisztériumról is. Mielőbb új magyar minisztérium kinevezését és Pozsonyban új országgyűlés összehívását kívánja. A közös ügyek: a pénzügy, a kereskedelemügy, a hadügy számára közös minisztériumokat kíván, amelyeket Magyarországon egy-egy államtitkár képviselne, s az összbirodalmat érintő" ügyekben hozandó döntéseket egy a magyar országgyűlés és az osztrák parlament küldötteiből álló birodalmi tanácsra bízná. Az Ausztria és Magyarország közötti vámhatárt szerinte is el kell törölni. Horvátország, a szerb vajdaság és az erdélyi szászok közjogi helyzetét azok választásától tenné függővé, tehát azok Magyarországról való leválasztását nem mondja ki kategorikusan. 28 Fritz Valjavec: Ungarn und die Frage des österreichischen Gesamtstaates zu Beginn des Jahres 1849. Historische Zeitschrift Bd. 165. (1942), 81. 1. Az emlékirat szövege uo. 91. 1., Andics i.' m. IL k. 412. 1.