Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Sashegyi Oszkár: Magyarország beolvasztása az ausztriai császárságba : iratok az olmützi alkotmány előtörténetéhez / 63–104. o.
Magyarország beolvasztása az ausztriai császárságba 67 szag és a Monarchia többi tartománya közt 1848 előtt fennállt különbség, amely addig közjogi és közigazgatási tekintetben az egybeolvasztást lehetetlenné tette. A márciusi forradalom által Magyarországon teremtett új alapok azonosak azokkal, amelyeket a modern közjog mindenütt megkövetel, s amelyekre a Monarchia új épületét is emelni szándékoznak, azt az egy végzetes elvet kivéve, amely a magyarságot jogilag a többi nemzetiség fölébe helyezte. A bizottság kijelentette: 300 év után végre elérkezett a történelmi pillanat Magyarországnak a Monarchia egységes rendszerébe való beépítésére! A koronát az elavult magyar alkotmány nem kötheti többé, egy nyílt lázadásban levő országgal szemben az ahhoz való egyoldalú ragaszkodás nem akadályozhatja a Monarchia egységének megteremtését. A magyarországi és erdélyi nemzetiségek egy része kiállt a trón törvényessége és a Monarchia egysége mellett, fegyvert fogott a régi magyar alkotmány megdöntésére és a Monarchiához kapcsolását többé-kevésbé el is érte. Ha az osztrák alkotmány érvényét a magyar korona országaira is kiterjesztik, felszabadulnak az ottani népek a magyar nacionalizmus elviselhetetlen járma és a feudalizmus maradványai alól, és a szabadságnak és autonóm fejlődésnek olyan lehetőségei nyílnak meg az előjogokkal eddig nem rendelkezett osztályok számára is, amilyent számukra sem a korábbi, sem egy magyar auspiciumok mellett létrejöhető új alkotmány nem nyújthatna. A bizottság politikai okokból megengedhetetlennek tartotta, hogy Magyarországot, vagy akárcsak Erdélyt is, egészben hagyják, s így csatolják a birodalomhoz, s hogy e csatlakozásról ezekkel az országokkal azok korábbi közjogi egységét meghagyva tárgyaljanak. Csak egy ilyen felosztás akadályozhatja meg azt is, hogy a birodalmi tanácsban és közigazgatásban az egységes Magyarország a maga anyagi és erkölcsi súlyával ránehezedjék a birodalom többi, sokkal tagoltabb részeire. Csak ez teszi lehetővé a nemzetiségek egyenjogúságának megvalósítását és az ország tartós békéjének a biztosítását. A bizottság azt remélte, hogy Windischgrätz, ha megkapja a Rosenfeld-terv mellékletét, a nemzetiségek szerinti felosztás vázlatát, a tervet további megvitatás tárgyává teszi. A bizottság attól tartott, hogy a német és szláv lakosság megnyugtatását nehezíti, ha magyar kerületekbe kebelezik, s hogy ezzel tápot nyújtanak a magyar nacionalizmus újbóli megerősödésének. Ezzel szemben a német és szláv néptestek kiválása a magyar nacionalizmust elszigetelné, és megfosztaná az ellenállás anyagi és erkölcsi erejétől, amelyet eddig azokból merített. Különösen a kereskedelmi tekintetben fontos nyugati német kerület mielőbbi megszervezését tartotta sürgősnek, az osztrák—stájer határtól le egészen Győrig terjedő területből. Ügy vélte, hogy Windischgrätznek Buda és Pest megszállása után azonnal fel kellene oszlatnia a magyar minisztériumokat, és a megszállt területek kormányzásának minden fontosabb kérdését meg kellene beszélnie a bécsi minisztériummal. A bizottsági jegyzőkönyv tehát teljes mértékben Rosenfeld politikai koncepcióját tükrözi. Kübeck azonban, nem tudván azzal minden vonásában egyetérteni, kísérő levelében leszögezte a maga különvéleményét. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy Rosenfeld emlékirata, amelynek szempontjaival a tábornagy vitába szállt, nem tekinthető a minisztérium hivatalos állásfoglalásának, s hogy a Magyarországgal szemben követendő osztrák politika alapelveinek lefektetése még csak ezután fog megtörténni. Kübeck is feltételezte, hogy a minisztérium fel akarja osztani az ország területét. A nemzetiségek szerinti felosztás azonban — írta — csak elméletileg egyszerű, gyakorlatilag igen nagy nehézségekkel jár. Akármilyen felosztást alkalmazzanak is, megsértik a nemzetiségek egyenjogúságának elvét, amennyiben mindenütt maradnak kisebbségek. Ebből pedig elégedetlenség fakad, ami meghiúsíthatja a felosztás által célbavett eredményeket. Kübeck véleménye szerint Magyarországon legelőbb is jó közigazgatást kell bevezetni, ami ott évszázadok óta hiányzott. Az országot a hadseregnek kell kézben tartania, hogy megfékezze a turbulens magyarokat. Azt javasolta, az ország felosztásánál a közigazgatási és a katonai érdekeket helyezzék előtérbe, s emellett legyenek a lehetőségekhez képest tekintettel a nemzetiségek tömegeire is. Ami az ország alkotmányának eltörlését illette, Kübeck ezt sem látta olyan egyszerűnek, mint amilyennek a bizottság feltüntette. Az ország alkotmánya ugyanis az írott törvények és a szokásjog összességét jelentette, s így nemcsak közjogi tételeket tartalmazott, hanem a polgári és büntető törvénykezés és a közigazgatás egész rendszerét, amit figyelembe kellett venni, ha nem akarták az országot a teljes anarchiába taszítani. Kübeck szerint, a katonai megszállás előhaladtával, el kell majd távolítani az „illegális" intézményeket: a magyar országgyűlést és a magyar minisztériumot. A politikái igazgatást a körülményekhez képest, a kor viszonyainak megfelelő módon kell tovább vezetni, a jogszolgáltatást meg kell hagyni a fennálló törvények, szerinti állapotában, a kamarai és a bányászati igazgatást pedig a pénzügyminiszter utasításai szerint kell tovább folytatni. Feltétlenül szükségesnek tartotta, hogy a katonai kormányzat időtartamára a kerületekben valamennyi kormányzati ágat a katonai kerületi parancsnokok fel5 :; "
