Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - KRÓNIKA - Ember Győző: Kossányi Béla (1894–1968) / 360–361. o.

360 Krónika rátumát sokszorosították és egy, a mikrofilmezést ismertető kis nyomtatott kézikönyvvel együtt szét is osztották a Kongresszus résztvevői között. A Kongressszus e napirendi pontjához 19 hozzászólás hangzott el. Mind á kapitalista, mind a szocialista országok felszólalói egyetértettek a levéltári kutatás megkönnyítésének elvével (a Kongresszus terminológiája szerint: a levéltári kutatás ,,liberalizáció"-jával), az ázsiai és afrikai felszólalók azonban egyrészt túl kevésnek találták a levéltári anyag zárolásának 30 esztendőben való meghatározását, másrészt hangsúlyozták, hogy a „liberalizációnak" csak akkor van értelme, ha minden ország erre az elvre helyezkedik. Velük szemben némely európai ország képviselői a levéltárakban őrzött anyagot úgyszólván korlátozás nélkül rendelkezésre bocsáthatónak vélték, sőt javaslat merült fel nemzetközi kutatási engedély kiadására is. Szeptember 5-én a Kongresszus két további napirendi pontja került tárgyalásra. Az olasz Sandri (az olasz Országos Levéltár főigazgatója) egy rögtönzött előadásban a levéltártörténet módszertanát ismertette. A hozzászólóknak azonban nem volt módjuk a referátum előzetes megismerésére. A témához magyar részről Ember Győző az Országos Levéltár főigazgatója szólt hozzá. Hangsúlyozta, hogy a levéltártörténet, minthogy a levéltár egy meghatározott történeti korszak terméke, önmagában nem, hanem csak társadalmi, gazdasági összefüggéseiben tárgyalható; másrészt kiemelte a levéltári anyag története kutatásának jelentőségét. A napirend második pontja egy jelentés lett volna az olasz levéltárakban a múlt évi árvíz által okozott károk helyrehozásáról, és az e levéltáraknak nyújtott nemzetközi segítségről. Felolvasását azonban, mivel e napra maga a jelentés sem érkezett meg, máskorra kellett halasztani. Végül szeptember 6-án került tárgyalásra a negyedik téma: az irattárak kérdése. A referátum, melyet M atilla, a spanyol levéltárak felügyelője készített, rámutatott arra, hogy az irattárakkal kapcsolatban általában mindenütt azonos problémákkal találkozunk. Ezek: kellőképpen ki nem képzett személyzet, az iratok meg nem felelő rendje, az iratok történeti forrásértékének lebecsülése. E fogyatékosságok természetesen annál nagyobbak, minél lejjebb megyünk az irattermelő szervek vizsgálatánál: minisztériumok irattáraiban nagyobb rend van (olykor tudományosan képzett levéltárost is találunk), mint a községi irattárakban. A selejtezés ellenőrzését általában sikerül a levéltáraknak megvalósítaniok. A levéltárosok a problémák zömét jelenleg megoldhatónak látják (főleg országos szinten) ún. közbeeső levéltárak felállításával. Ilyenek sok országban már működnek is. E szisztéma szerint az anyagot, mielőtt az az országos levéltárakban kerülne, az irattermelő szerv a közbeeső, átmeneti levéltárba szállítja: ott rendezik, selejtezik azt a megfelelő szakképzettségű alkalmazottak. A Kongresszus záróülése szeptember 6-án este volt. Ezen az ülésen döntöttek a következő Kongresszus színhelyéről. Itt olvasták fel a végre beérkezett olasz jelentést a firenzei árvíz okozta károk helyrehozásáról, az óriási arányú nemzetközi segítséggel végzett restaurálásokról. A jelentés kiemelte az USA és Jugoszlávia mellett Magyarország jelentős segítségnyújtását. Ezen az ülésen mondták ki állandó mikrofilm bizottság megalakításának szükségességét is: a bizottság személyi összetételét illetőleg a szabályok szerint a Tanács elnöksége fog majd határozni. (Sz. A.—V. J.) KOSSÁNYI BÉLA 1894—1968 Kossányi Béla 1919 júniusában, a tanácsköztársaság idején, lett először az Országos Levéltár dolgozója, mint ideiglenes levéltári tiszt. Pályája kezdetén álló 25 éves fiatalember volt ekkor. 1894-ben született Libetbányán, 1911-ben érettségizett Besztercebányán, 1915-ben végzett és szerzett bölcsészdoktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen. Egyetemi tanulmányai idején a krakkói és a bécsi tudományegyetemeken is hallgatott előadásokat egy-egy félévben. Közvetlenül doktorátusa után, 1915 júliusában vonult be katonai szolgálatra. Az első világháború után, 1*>±8 decemberében szerelt le mint a 3. vártűzérezred hadapród tűzmestere. Az egyetemen hallgatott szaktárgyai a történelem és a földrajz voltak. Ezek közül a történelem vonzotta inkább. Doktori disszertációul is történelmi témát választott, mégpedig az egyetemes történelem köréből: a lengyel nemesi társadalom megalakulása, különös tekintettel a magyar és szláv fejlődés analógiájára. Mint kezdő történésznek érdeklődése a levéltári munka felé fordult, amit bizonyít,