Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - BIBLIOGRÁFIA - A magyar levéltári irodalom bibliográfiája, 1967 / 363–369. o.

Krónika 361 hogy még leszerelése előtt, 1918 novemberében, az Országos Levéltárban letette a levéltári kezelői szakvizsgát. Első alkalmazására azonban nem levéltárban került sor. 1919 januárjától májusáig ösztöndíjas gyakorló tanár volt a budapesti VIII. ker. állami főgimnáziumban. Ezután került csak az Országos Levéltárba. Itteni első szolgálata azonban csak 3 hónapig tartott. 1919 szeptember elsején a budapesti VI. ker. állami főreáliskolához nevezték ki mint helyettes tanárt. Középiskolai tanári oklevele ekkor még nem volt. Ezt 1920 márciusában szerezte meg a Budapesti Országos Tanárvizsgáló Bizottságtól. 1920 szeptemberében a budapesti VI. ker. állami főgimnáziumhoz helyezték át, itt lett ugyanez év decemberében rendes tanár. Nem egészen két és fél évi középiskolai tanári szolgálat után, 1922 januárjában került vissza, mint országos allevéltárnok, az akkor még a Belügyminisztérium főhatósága alá tartozó Országos Levéltárba. Ettől kezdve, nem egészen 28 éves korától fogva, nyugalomba helyezéséig megszakítás nélkül az Országos Levéltárban dolgozott, élete alakulása szorosan összefonódott az Országos Levéltár történetével. Az Országos Levéltár történetében új szakasz kezdődött az 1920-as évek elején. Ekkor költözött át új palotájába, ekkor került át — mint az újonnan szervezett Országos Gyűjteményegyetem egyik intézménye — a Belügyminisztérium főhatósága alól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főhatósága alá. A történettudományhoz fűződő, már korábban is meglévő kapcsolatai tovább erősödtek, a hazai történeti kutatás legjelentősebb bázisa lett: az egyetemi tanszékek mellett, amelyek azidőben csak magukat a professzorokat jelentették, segédszemélyzet nélkül, az 1940-es évekig — a vele egy épületben lévő katonai levéltárral együtt — az egyetlen olyan hazai tudományos intézmény, amelyben történészek rendszeres fizetés fejében alkalmazást nyertek .és dolgozhattak. A munka fellendült, a létszám növekedett, a fizetések viszonylag magasak voltak. Szerencsés és irigyelt volt az a fiatal történész, aki akkor az Országos Levéltárba került. Kossányi Béla ezek közé tartozott, egy olyan generációhoz, amelyből kiváló történészek egész sora nőtt ki, számosan közülük egyetemi professzorok, — olyan generációhoz, amelyre utódaik elismeréssel tekinthetnek vissza. Kossányi Bélában megvoltak azok az adottságok, amelyeknek felhasználásával jeles történelmi munkákat írhatott volna. Volt is benne történetírói érdeklődés a magyarság honfoglalás előtti történetének kérdései iránt. Nagyobb mű mégsem fűződik nevéhez. A levéltári munka más területein értékesítette történészi és levéltárosi adottságait. A levéltári munkának számos területe van. Egyik levéltáros az egyik, másik a másfajta ágában találja meg az adottságainak megfelelő helyet. Kossányi Béla a levéltári munka szervezésében, a levéltári ügyvitel irányításában, a nemzetközi kapcsolatok építésében és ápolásában találta meg azt a teret, amely képességeinek a legjobban megfelelt. Gyorsan felfelé ívelő pályáján rövidesen vezető beosztásba került. 1923-ban már országos levéltárnok, 1935-ben országos főlevéltárnok, 1944-ben országos levéltári igazgató lett. 1942-től 1949-ig a főigazgató állandó helyetteseként működött. Az Országos Levéltárnak 1949ben történt átszervezése során osztályvezetői beosztást kapott, ebben dolgozott 1950 végén történt nyugdíjazásáig. Kapcsolatai az Országos Levéltárral nyugdíjazása után sem szakadtak meg, annál kevésbé, mert az ostrom után éveken át benn lakott a Levéltár épületében. Alkalmi megbízatások teljesítésével szinte élete végéig résztvett a Levéltár munkájában. Kövei 30 esztendős aktív működése során és majdnem 50 éves szoros kapcsolata révén Kossányi Béla jelentős szolgálatokat tett az Országos Levéltárnak és elévülhetetlen érdemeket szerzett annak fejlődésében. Egész életére a Levéltár szeretete nyomta rá bélyegét. Szerette és segítette a Levéltárban dolgozó munkatársait is. Akik igazán ismertük őt, megbecsüléssel viszonoztuk ezt a szeretetet és hálával mindazért, amit a levéltári munkában tőle tanulhattunk. Ezeket az érzéseket a feledést hozó idő sem moshatja el bennünk, csak fájdalmunkat enyhítheti és könnyítheti megnyugvásunkat abban, amit megváltoztatni nem tudunk. Ember GyőzS 14 Levéltári Közlemények