Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - IRODALOM - Eperjessy Géza: Helytörténeti olvasókönyvek / 338–340. o.
338 Irodalom HELYTÖRTÉNETI OLVASÓKÖNYVEK Noha más, korábban megjelent olvasókönyvek is központi feladatuknak tekintették bizonyos oktatási és ismeretterjesztési funkciók ellátását, az 1960-as évek eleje óta napvilágot látó helytörténeti olvasókönyvek sorozatát lényegében új műfajként kell értékelnünk. A Magyar Történelmi Olvasókönyv, amely több kötetben 1905-ben, s a következő években jelent meg Mika Sándor szerkesztésében, Madzsar Imre, Szentpétery Imre, Szabó Dezső és Szigeti Gyula közreműködésével (az egyes szemelvények fordítói között pedig többek között a fiatal Szekfü Gyula és Eckhart Ferenc szerepelt), a középiskolai történelemtanítás számára szolgált segédkönyvként, s a hazai, illetve az egyetemes történetet eredeti (főként elbeszélő) források (magyar nyelvű fordítása) alapján kívánta bemutatni. Hasonló a célja az 1960-as években kiadott Történelmi Olvasókönyv L, IL, IIL, V. kötetének (szerzői: Filla István — Waczulik Margit, Gunst Péter—Eperjessy Géza; Unger Mátyás; Vágó Mária—Vértes Róbert; a kiadás előtt álló IV. köteté pedig Almási János és Kislaki Károly) is. E sorozat ugyancsak magyar fordításban közöl válogatást eredeti — de most már a legkülönfélébb típusú — forrásokból, bőséges jegyzetekkel. Ezek a középiskolai használatra készült szemelvénygyűjtemények —• hasonlóan az ebben az összefüggésben nem tárgyalható egyetemi chrestomátiákhoz — természetesen helytörténeti vonatkozású anyagot is tartalmaznak, de mivel céljuk az egyetemes és a magyar történelem legalapvetőbb forrásainak bemutatása, nem tölthetik be azt a feladatot, amelyet az egy-egy megye vagy város történetét megvilágító speciális válogatások hivatottak betölteni. Utóbbiakat az 1950-es évek második felétől a szűkebb haza történetének alaposabb megismerésére irányuló, országszerte örvendetesen megnyilvánuló társadalmi igény, s a helytörténeti kutatómunka reneszánsza hívta életre. A helytörténeti olvasókönyvek születésénél a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya bábáskodott; szerzőik és szerkesztőik az egyes tájegységek történelmi anyagának leghivatottabb gazdái: a megyei és városi levéltárak igazgatói; mecénásaik, ill. kiadóik pedig általában a megyei és városi művelődésügyi osztályok voltak. Az 1960-as évek elejétől — megjelenésük sorrendjében — az alábbi munkák láttak napvilágot: 1. Olvasókönyv Zala megye történetéhez. Zalaegerszeg, 1961. 140 1. összeállította Degré Alajos, kiadója a Zala megyei Tanács VB. 2. A hatszázéves Debrecen. Szemelvények a várors történetéből. 1961. 466 1. A kötetet a Debreceni Állami Levéltár által szervezett munkaközösség Komoróczy György szerkesztésében állította össze. Kiadója Debrecen m. j. város Tanácsa VB. 3. Fejér megye múltja írott emlékekben. Székesfehérvár, 1962. 156 1. összeállították Farkas Gábor és K. Móra Magda. Megjelent a Magyar Történelmi Társulat Keletdunántúli csoportjának kiadványai 2. számaként, a Fejér megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztálya kiadásában. 4. Sopron és a megye múltja egykorú iratok tükrében. Sopron, 1964. 206 1. összeállította Horváth Zoltán. (Az impresszumon nincs feltüntetve, de minden bizonnyal a városi tanács kiadásában.) 5. Győr megye történetének írásos emlékei (1001—1918). Győr, 1965. 128 1. Szerkesztette Lengyel Alfréd. A Győr-Sopron megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya kiadásában. 6. Pusztaszertől — Pusztaszerig. Dokumentumok Csongrád megye történetéből. Szeged, 1965. 180 1., Páhi Ferenc és Schneider Miklós összeállításában. A Csongrád megyei Múzeumok Füzetei 4. számaként, a Csongrád megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya és a Móra Ferenc Múzeum kiadásában jelent meg. 7. Olvasókönyv Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc város történetéhez. Miskolc, 1965. 248 1. összeállította Deák Gábor és Gyimesi Sándor. A Magyar Történelmi Társulat Borsod-Zempléni Csoportja Könyvtára L, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc m. j. város Tanácsa VB Művelődésügyi Osztályainak kiadásában. 8. Olvasókönyv Békés megye történetéhez. I.' A honfoglalástól 1715-ig. Békéscsaba, 1967. 175 1. Kristó Gyula gondozásában és Szabó Ferenc szerkesztésében. Forráskiadványok a Békés megyei Levéltárból. 1. A Békés megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának kiadása. 9. Harminc nemzedék vallomása Somogyról. Történelmi olvasókönyv. Kaposvár, 1967. 584 l. Kanyar József munkája. A Somogy megyei Tanács VB kiadásában. 10. Szeged múltja írott emlékekben (1222—1945). Szeged, 1968. 358 1. összeállította (többek közreműködésével) Oltvai Ferenc. Kiadja Szeged m. j. város Tanácsa VB Művelődésügyi Osztálya.