Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - IRODALOM - Dán Róbert: Magyar-zsidó oklevéltár, X–XI. kötet. Szerkeszti és kiadja Scheiber Sándor. Budapest, 1967–1968. / 331–333. o.

330 Irodalom Csóka ezek után a Nemzeti Krónika kérdését vizsgálja. A XI—

XII. századi feljegyzésekből III. István korában kialakított Chronica Hungarorum későbbi krónikákba való lecsapódásai s más adatok alapján arra a következtetésre jut, hogy annak szerzője egy gondosan fogalmazó, ismeretlen, pannonhalmi szerzetes volt, mint ugyancsak általa feltételezett kor^ társai, a Szent Imre-életrajz írója és Anonymus. Véleménye szerint az első, teljes, magyar történet, a Nemzeti Krónika, amely egyaránt felölelte a pogány és a keresztény kort, a XIII. század tízes éveiben készült, szintén Pannonhalmán, az írásbeliséget rendkívül nagyra értékelő, az írásos ügyintézést korát meghaladóan fejlesztő Oros apát (1207—242) konventjében. A konvent akkor kialakult levéltára a XIII. század első fele történetének ma is leggazdagabb írásos forrásanyagát őrzi. (A királyi és pápai oklevelek másolati könyve, a Liber Ruber s az Albeus-féle összeírás, az első magyar urbárium.) Csóka sok, kitűnő megfigyeléssel és egybevetéssel (Bársonyos-, Opos-monda, az ármányos Vid története stb.. . .) valószínűsíti feltevését, hogy a Nemzeti Krónika Oros apát magas kultúrájú konventje valamelyik szerzetesének tolla alól került ki. A sokat vitatott hún történet keletkezését is eredeti módon világítja meg a szerző. Meglepően szellemes, de nem kevésbé problematikus feltevése szerint „a hún történet társadalmi és alkotmányjogi részleteinek gyökerei nem annyira a XIII. század államfilozófiájába, mint sokkal inkább a VI. századból származó bencés Regula gondolatvilágába s annak eleven tradíciójába nyúlnak vissza." (583. 1.) Több kisebb adatból, összefüggésből arra következtet, hogy a hunok magyaros szellemű történetét is egy pannonhalmi bencés írta meg IV. Béla uralkodása idején. Mindezek után Csóka visszakanyarodik Domanovszky elgondolásához, amely szerint egy ismeretlen V. István-kori író egyesítette a IV. Béla idejében szerkesztett, hún történetet az általa feltételezett Nemzeti Krónikával. Kézai Simon krónikája, kereteit tekintve az első, összefoglaló, teljes magyar történet, problémátlanul illeszkedik Csóka nagy művébe. Hasonló módon építi előadásába Marczali és Domanovszky eredményeit a budai minoritáról, aki az V. István korában kialakított, majd IV. László uralkodásának történetével és III. András származására vonatkozó adatokkal bővített hún—magyar történetet folytatta Nagy Lajos koronázásáig. Ez a munka lett közös forrása a XIV. és XV. században írt krónikáinknak, amelyek ránk hagyományozták e korai századok magyar vezető rétegének önmagáról kialakított képét. Ilyen krónika volt a Képes Krónika, amelynek 1374-ben művésziesen kifestett másolatát hosszú ideig a bécsi császári könyvtárban őrizték. Csóka igen ügyesen cáfolja Jakttbovich feltevését, amely szerint a Képes Krónika szerzője Kálti Márkus királyi káplán, szerémi prépost és fejérvári őrkanonok lett volna. A Képes Krónika szerzőjének egyéni betoldásai a XI. század közepétől a XII. század közepéig terjednek. A székesfejérvári bazilika levéltárának e korbeli anyaga IV. László alatt elpusztult. Pannonhalmán azonban megmaradt s ott alkalmasint megvoltak gestáink, krónikáink és legendáink is. E megállapításon túl azonban nem megy Csóka, mondván, hogy „a Képes Krónika szerzőjének kilétét... közelebbről nem tudjuk meghatározni." (614. 1.) Szent Istvánnak egy „elveszett" legendájáról és a Hóman-féle Szent László-kori Gesta Ungarorumról szóló, alapos, forráskritikai tanulmányokkal, amelyeket függelékben közöl, zárul a nagy monográfia. A szerző lényegében a századforduló szövegösszehasonlítási módszerével munkálta ki mondanivalóját. Tisztában volt ugyan azzal, hogy megállapításai csak a kor társadalmi valóságába illeszthetőségükkel nyerik el igazolásukat, de azt a társadalmi, politikai miliőt, amelyben a vizsgált művek írói éltek és dolgoztak, legtöbbször csak halvány körvonalakban jeleníti meg olvasói előtt. Végső következtetései levonásában tollát stíluskritikai és szövegegybevető meggondolások vezetik. Egybevetései, ha nem is vizsgálják az összefüggéseket, amelyekből az idézetek származnak, többnyire meggyőzőek. De szép számmal akadnak keveset, csaknem semmit mondó szövegpárhuzamok is. Így pl. Szent Gellért kisebb legendájából és a pannonhalmi alapítólevélből (140. 1.), Szent Gellért nagyobb legendájából és Szent Bonifác legendájából (290. 1.), a Pannonhalmi és az Altachi Évkönyvekből (352. 1.), a bibliából és Anonymusból (505. 1.) vett szövegszemelvények stb Le style c'est l'homme. A mi esetünkben vajon szabad-e ezt a közmondást úgy értelmeznünk, hogy bencés stíluselemek egy gestaszövégben bencés szerzetes szerzőre utalnak? Regula-reminiszcenciák, Szent Benedek életrajzának stílusfordulatai annyit minden esetre bizonyítanak, hogy az, akinek tolla alól e frázisok kiszaladtak, valahol olvasta azokat. Legtöbbjük azonban közös kincse középkori kultúránknak, ill. középlatin nyelvünknek, önmagukban tehát, kivált, ha színtelenek, aligha elegendők egy-egy legenda, krónika, gesta szerzőjének közelebbi meghatározására. Csóka műve történetirodalmunk kezdeti korát, kialakulását vizsgálja. De történészek-e azok, akik e munkákat írták? Mi volt e művek írói szándéka? Formálni akarták a világot, vagy beszámolni a világról? A valóságot kívánták rekonstruálni? Vagy az egykor volt világ nemzedékükre maradt morzsalékaiból egy elképzelt,