Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - IRODALOM - Szűcs László: Protokolle des Gemeinsamen Ministerrates der Österreisch-Ungarischen Monarchie (1914–1918). Bevezetőt írta és szerkesztette: Komjáthy Miklós. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 10.) Budapest, 1966. / 333–336. o.

Irodalom 331 talán kívánt világ mozaikját szerették volna egyberakni? Nem vitás, hogy a legendák, krónikák, gesták íróinak a múlt hű ábrázolása, beszámolni a dolgokról úgy, ahogy valaha voltak, sohasem volt célja. Amelyik írás transzcendens eszmények, másvilági ideálok szolgájaként tüntette fel hősét, annak írója, nyilván, lehetett világtól elvonult szerzetes, ki maga is az aszkétikus, szent élet gyakorlásában látta a földi lét célját. Írhatott szerzetes másnemű műveket, mint csatazajtól hangos, a királyi udvar cselszövényeivel átszőtt, színes, dinasztikus történetet is. Efféle munka azonban csak olyan szerzetestől származhatott, aki bele került az udvari élet forgatagába, aki cselekvő részese volt a „nagypolitikának", aki élte a királyi aula sokszor egész Európát átfogó életét. Mimt, mondjuk, Hartvik püspök, az egykori hersfeldi bencés. De vajon írhatott-e szerzetes olyan, hadi dicsőségtől ragyogó munkát, mint az Anonymus-i Gesta szerzője, aki mindössze két esztendőt töltött nem is a leglüktetőbb életű királyi udvarban, Vak Béláéban? E kérdésekre a feleletet valahogy úgy fogalmazhatjuk meg, hogy túl, jóval túl az olvasmányreminiszcenciákon, kifejezésbeli egyezéseken, a bencés Regula időtlenségén, nagyon is időhöz, külső körülményekhez, életstílushoz, hivatáshoz kell kötnünk egy-egy mű mondanivalóját, írójának célkitűzéseit. Ezen a síkon legalább annyi egyezést, összecsengést, hasonlóságot kell észlelnünk, mint az alkotás és írója olvasmányainak stílusa között, hogy a névtelen szerzőket időben, térben megközelítő valószínűséggel tudjuk elhelyezni, vagy éppen a kor név szerint ismert alakjaival azonosítani. Az utóbbi a legnehezebb, a legproblematikusabb feladat, hisz e korai századokból ránk maradt nevek viselőit egyéníteni alig tudjuk. A mi történész-fogalmunkhoz viszonyítva aszkéta szerzetes és királyi nótárius, prédikátor és államférfi, királyi kancellár és püspök volta dominánsabb vonás lehetett e korai, történelminek minősülő művek szerzőinek arculatán, mint historikusságuk. Ezért nem érdektelenek és haszontalanok a kísérletek, amelyek XI—

XIV. századi „történészeink" főhivatását igyekeznek megállapítani. A művek szemhatárát, nézőpontjait, mondanivalójuk megfogalmazását elsőrenden az határozta meg, hogy szerzőjük világtól elvonult szerzetes, vagy a politikában és diplomáciában otthonosan mozgó püspök volt-e. Az egyéniesítés szinte teljes lehetetlensége azonban már lényegesen problematikusabbá teszi a hivatási keretek megállapításán túl a legenda-, krónika- és gestairóknak, egy-egy véletlenül ránk maradt szerzetes-, prépost-, vagy püspöknévvel való azonosítását. Csóka művének is azok a legértékesebb és legmaradandóbb részei, amelyek az egyes művek szerzőinek társadalmi, politikai kötöttségét világították meg. E tekintetben csupán azt a „szent" pártosságot kifogásolhatjuk, amellyel a szerző korai történetírásunk szinte valamennyi alkotását századokat átfogó, bencés írói műhely munkájának tünteti fel. Nagy opusa így is maradandó értéke történetírásunknak. Csóka könyve nélkül krónikáink kérdéséhez senki sem szólhat ezután.. Még vitatott kérdésekre adott, vitatható válaszai is előbbre vitték tudományunkat: problémákat tárt fel és újabb kutatásokra ösztönöz. Komjáthy Miklós MAGYAR—ZSIDÓ OKLEVÉLTÁR X—XI. kötet Szerkeszti és kiadja: SCHEIBER SÁNDOR Budapest, 1967. 615 I., VII t.; 1968. 539 1., IV t. Közel két évtized tudományos kutatómunkája érik kötetté az évenként rendszeresen jelentkező Magyar—Zsidó Oklevéltár lapjain. A nagy múltú sorozat hosszú hallgatás után 1959-ben éledt újjá Scheiber Sándor és Grünvald Fülöp szerkesztésében. 1963-ig négy kötet látott napvilágot, majd Grünvald halála után a korábbi szerkesztőtárs, a jelenlegi szerkesztő tovább folytatta a munkát, és újabb két kötetben adta közre maga és munkatársai gyűjtését. (Az V—IX. kötetek ismertetését 1. Levéltári Közlemények XXXVIII. 1967. 112—113. 1.) Az 1967-ben kiadott X. kötet tematikája követi a V.-től folyamatosan kiépült szerkesztési elveket és külső formát. Érdeklődési köre kiterjed a történeti Magyarország zsidó vonatkozású okleveleire. Elsősorban természetesen a közvetlenül érintett személyek alapján válogat, de helyt kaptak a gyűjteményben a kutatómunka során érintett másodlagos érintkezések is. A rendszeresen folyó feltárómunka során a X. kötetben a szerkesztő és munkatársai a Szombathelyi Állami Levéltárban található és Kőszeg, valamint környéke zsidó lakosságával kapcsolatos anyagot vették alapul. Házi Jenőnek a helyszínen végzett munkáját több száz. 12*