Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Csóka J. Lajos: A latin nyelvű történeti irodalom kialakulása Magyarországon a XI–XIV. században. (Irodalomtörténeti könyvtár 20.) Budapest, 1967. / 327–331. o.

IRODALOM CSUKA J. LAJOS A LATIN NYELVŰ TÖRTÉNETI IRODALOM KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON A XI—XIV. SZÁZADBAN Budapest; 1967. 683 1. (Irodalomtörténeti Könyvtár. 20.) A kitűnően szerkesztett mű bevezetésen, összefoglaláson s két, nagy tanulmányt tartalmazó függeléken kívül három fejezetből áll. Az első fejezet Szent István Intelmeit állítja a bencés kultúra fényébe. Elöljáróban' elemzi Békefi Rémig, Balogh József, Guoth Kálmán, Deér József és Bónis György ide vágó tanulmányainak megállapításait. Azt, amit elődei az Intelmek forrásairól mondtak, lényegében elfogadja Csóka. Egyetért a remek kis írás műfaji jellegére vonatkozó megállapításokkal is. Mindezt úgy teszi, hogy a mű egészére vonatkozó következtetéseket ügyesen állítja agymással szembe s egyik elődjének érveit a másikéval igyekszik lerontani. Így veti el az Institutiones körül legnagyobb vihart vert, Guoth-i nézeteket a VI. és VIII. fejezet összebékíthetetlenségéről s az egész mű önálló, magyar alkotás voltáról. Mintegy a maga véleményének megalapozására idézi Horváth János kitűnő stíluskritikai fejtegetéseinek summáját: „Az Intelmeket csak egy nagyműveltségű, idegen származású klerikus önthette formába." (14. 1.) Hasonlóan a vizsgált korszak valamennyi írásművéhez, az Intelmeket is fejezetről fejezetre veti egybe szerzőnk Szent Benedek Regulájának rokonítható részeivel. Egybevetéseinek eredményeképp azt állítja, hogy az Intelmek leggazdagabb forrása éppen a bencés Regula volt. (55. 1.) Csóka összehasonlító módszeréről, amelyet valamennyi történelmi jellegű és hagiografikus mű vizsgálatánál alkalmaz, befejezésül szólok majd. Most csupán annyit, hogy Balogh Józsefnek az Institutiones szerzője nagy irodalmi műveltségére, gyakorlati érzékére és politikai éleslátására vonatkozó megállapításain, Horváth János stíluskritikai eredményein s a mű Csóka által dominánsnak érzett bencés szellemiségén elindulva, Thancmar, Korvey-i bencés szerzetesben, (akit káprázatos érveléssel Thancmar hildesheimi kanonokkal, a hildesheimi káptalan könyvtárosával és nótáriusával, Hildesheim fiatalon elhunyt püspökének, Bernwardnak életrajzírójával azonosít) látja az Intelmek íróját. A bencés és a kanonok Thancmar azonosítását a Bernward-életrajz bizonyítottnak vett, erősen bencés jellegére alapltja Csóka. Azt pedig, hogy az Intelmeket ugyanez a Thancmar írta, abból következteti, hogy, szerinte, a hildesheimi kanonok nem halt meg, mint eddig hitték, 1022-ben, hanem akkor, elhagyván hazáját, Szent István országába, Madarász Henrik dédunokájának, Gizella királynénak udvarába költözött. Merész következtetését Csóka azzal is igyekszik valószínűsíteni, hogy a Szent László-kori pannonhalmi könyvjegyzék szerint ott Korvey-ből származó könyvek is voltak s, hogy a Hildesheimi Évkönyvek magyar vonatkozású adatai csak Thancmar magyarországi tartózkodásával magyarázhatók, továbbá, hogy a Bernward-életrajz és az Intelmek között, annak ellenére, hogy egymástól igen távol és gyökeresen más céllal vetették azokat pergamenre, stiláris egyezések mutathatók ki. A második fejezet legendairodalmunk kibontakozását vizsgálja. A tulajdonképp problémában, ismert szerzőjű Zoerard és András-legendán a Regulának eszmei és — már kisebb eredménnyel — stiláris hatását igyekszik kimutatni Csóka. Szerinte Mór püspök a XI. század hatvanas éveinek második felében írta művecskéjét. Szent István nagyobb legendájának szerzőjét is bencésnek tartja, aki alkalmasint 1C80 körül, első királyunk szentté avatásának előkészítésére fogalmazta erősen elvont szemléletű írását. Csóka úgy találja, hogy a legenda sajátosan bencés, regulás erényekkel jellemzi hősét. Épp ezért és, mert „feltűnően sokat tudott Pécsváradról" (105. 1.) sejt pécsváradi bencést a legenda írójában. A szent király kisebb legendáját a nagyobb kiegészítésének tekinti, amely a nagyobb legendából hiányzó, világi, politikai vonatkozásokkal igyekezett a királyt „emberibb közelségbe hozni olvasóihoz." A szerzőnek ez a beállítottsága adhatja magyarázatát annak