Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Magyar Kamara tisztviselői a XVII. században / 233–268. o.

250 Fallenbüchl Zoltán oldották meg a magukról és gyermekeikről való gondoskodás kérdését. Olykor árvák is kaptak gratialet, mint például Dobrasovszky Venceszláv gyermekei 1655-ben 300 forintot.

65 A hátramaradottakról való gondoskodás tehát nem volt éppen kielégítőnek mondható, de fontolóra kell venni azt, hogy a tisztviselők legtöbbjének valami kis földbirtoka, „oeconomiája" volt vidéken és ha magának a tisztviselőnek vagy özvegyének nem, akkor valamelyik hozzátartozójának, végínségre tehát a kamara hivatalnokainak hátramaradottal csak kivételes esetben jutottak, ami természetesen nem jelentette azt, hogy a kenyérkereső elvesztése, még a tanácsosok családjában is, ne jelentett volna a lelki szenvedésen kívül súlyos egzisztenciális csapást is. Az özvegyek férjhezmenési kényszerűségén csak később, a XVIII. század folyamán enyhített a nyugdíjak rendszere, az osztrák örökös tartományok hivatalnokainak előnyösebb helyzetét terjesztve ki a magyar kamara tisztviselői karára. A XVII. században ez még nem valósult meg. Látványos karriert kevés kamarai hivatalnok futott be: néhányan a tanácsosok közül kamaraelnökké léptek elő, mások a kancellárián folytatták pályafutásukat, mint Ghillányi György vagy Mednyánszky Pál; a kamara tisztviselői azonban, beleértve a tanácsosokat is, elsősorban nem közéleti szereplők, hanem hivatalnokok voltak és maradtak. Nem egy közülük magas kitüntetést kapott, de ezeket a jutalmakat a kamaránál végzett munkájukkal szolgálták meg.

66 Áttekintve a pozsonyi kamara XVII. századi tisztviselői karáról alkotott képet, két fontos vonás tűnik szembe. Az egyik a kamara hivatalnoki gárdájának stabilitása, ami különösen akkor feltűnő, ha összehasonlítjuk a szepesi kamaráéval. Igaz, hogy az utóbbinál is akadt a XVII. század első felében több hosszú ideig működő érdemes tisztviselő, mind a tanácsosok, mind az adminisztratív hivatalnokok közt. De amíg ott a tanácsosok elsősorban birtokuk adta tekintélyre támaszkodva láthatják el hivatali funkciójukat, addig Pozsonyban a magasabb rangú tisztviselők földbirtoklása kevésbé fontos tényező. Tekintélyt itt elsősorban nem a személyi adottságok — származás, megyei szerep, birtok, ingó vagyon — jelentenek, hanem maga az állás, s vele az elvégzendő feladat, a „királyi szolgálat"; az udvar közelsége is hozzájárul ehhez a tekintélyhez. A pozsonyi kamara korszerűbb hivatalszervezet ekkor, mint a szepesi. A számvevőség nagyobb szerepe — Kassán évtizedekig nem tudunk számvevőségről! — csupán az egyik tényezője ennek a különbségnek. Ha a hivatalon belül a specializálódás lassan is halad előre, a szakszerűség a hivatali munka egészére nézve kezdettől fogva jellemző marad. Ez a szakszerűség lett a megbecsültetés alapja és a stabilitás forrása is. A kamara regionális szerepe magával hozza, hogy hivatalnoksága összetételében a regionális vonzóerők jelentékeny szerepet játsszanak. A tisztviselők legtöbbje Pozsony városából és Pozsony megyéből, illetve a legközelebbi megyékből származott, de azért a kamara távolabbi illetékességi területéről is akad egy-egy hivatalnok. Legnagyobbrészt nemesek: 65 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 12. fol. 342. 66 Ilyen kitüntetésben részesültek pl. Mednyánszky Pál és Péterffy Ferenc, kik sok más érdemes emberrel együtt III. Károly koronázása idején, 1712-ben aranysarkantyús vitézek lettek. Ld. Maszárik Viktor: A Szűz Máriáról nevezett szent Ferencrendű tartomány pozsonyi zárdájának, templomának, kápolnáinak és ...templomtornyának története. Pozsony, 1897,. 74—75. 1.