Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 1. - Bogdán István: Papírellátásunk és papírkereskedelmünk a XVIII–XIX. században / 9–27. o.
18 Bogdán István A papírátvételi bizottság minden alkalommal gondosan megvizsgálta az ajánlati mintákat, papírfajtánként számba vette az irodai szükségletet, így tette meg „véleményes jelentését". 1869-ben pl. többek között a következőket írják: „a fogalmi és jegyzői könyvi papír fajok miután azok anyaga a használat és a levéltárban alkalmaztatás folytán tetemes összetartó szilárdságot igényel, merített minőségűek maradjanak; míg az ún. jelentési, velin és boríték papírokul — az itatósról etekintetben szó sem emeltethetvén — gép készítmény fogadtassék el" és javasolják azt is, hogy ezentúl az ajánlatokhoz csatolandó papírmintákra rizsmaárukon kívül azok súlyát és a gyár nevét is feltüntessék. 54 1872-ben azonban „több oldalról panaszok emeltetvén a hivatalos használatra szolgáló különféle papírnemek rossz minősége miatt", ezért a tanács egy albizottmányt küldött ki a kérdés megvizsgálására. Ennek megtörténte után a bizottság tagjai kijelentették: „azon meggyőződésre jutottunk, hogy minden papírnem a célnak megfelel, egyedül az eddig jelentésekre használt géppapír törékenysége miatt nem használható — minélfogva javasoljuk, hogy jövőre ezen papírnem szállítása szüntessék be s a helyett a jelenleg fogalmazásra használt merített papír szállítása elrendeltessék". E jelentéshez a papírátvételi bizottmány a következő megjegyzést fűzte: „Az kétségtelen, hogy a merített papír tartósságra nézve a géppapírnál sokkalta jobb — de jobbnak is kell lennie már árára nézve is", továbbá: „Célszerűségi tekintetből azt hozza fel a bizottmány, miszerint elismeri ugyan azt, hogy a géppapír felhasználása oly irományoknál, amelyek arra rendelvék, hogy gyakori kézenforgás mellett is épen maradjanak, egyáltalán alkalmatlan? de figyelembe véve azt, hogy a T. Tanács határozatai folytán ezrekre megy az olyan végzések száma, mely a kőnyomda által sokszorosíttatván, egyes felek, vagy hatósági közegek részére egyszerűen tudomás vétel végett oly formán közöltetnek, hogy ily végzések a hatóság irattári kezelése alá soha többé vissza nem kerülnek — melyeknél tehát a tartósságra számítani a hatóságnak nem föladata", és mivel a kőnyomdai sokszorosításhoz sokkal alkalmasabb a géppapír, „bátorkodik tisztelettel alolírt bizottmány javaslatba hozni, hogy ezen okok mellett a géppapírnak fentebbi és ezen kívül számtalan hivatalos ephemer esetekben való felhasználására a géppapír szállítás továbbra is fenntartassék", és a tanács az irodák részére kiadandó rendeletben szabályozza azt, hogy „ezen géppapír minő irományok céljára ne használtassék". A tanács határozata pedig emígyen szólt: „A bizottmány azon előterjesztését, hogy a merített kék vagyis fogalmi papír irodai használatra ne alkalmaztassék, helyesli, azonban e helyett a kék géppapír alkalmazását el nem fogadja, hanem elrendeli, miszerint a hatóságok és magánfelek értesítésére szolgáló jegyzőkönyvi kivonatok és átiratok kiállítására a városnál addig alkalmazásban levő fehér géppapiros használtassék, míg jelentések, fogalmazványok, s egyéb a hatósági levéltárba kerülendő iratokra a fennevezett merített fogalmi papír szolgáland." 55 54 Uo. 1869: V. 633. 55 Uo. 1872. V. 1336. A merített és a géppapír minőségi különbsége a tartósság szempontjából nem — mint az elnevezésből gondolnánk ;— a kézi és a gépi lapképzés technológiai különbségéből következik, hanem a nyersanyagkülönbségből. A merített papír nyersanyaga a rongy volt. Kezdetben a géppapíroké is, de külföldön az 50-es, a hazai gyáraknál a 70-es évektől kezdve a sokkal olcsóbb facsiszolatot kezdték alkalmazni, így a papír minőségét Európa-szerte lerontották. E panaszt nálunk is megismétlik a század végéig. A fa mechanikai feltárása ugyanis a káros rostkísérő anyagokat, főleg a lignint, nem távolítja el. A facsiszolatból ma sem lehet tartós papírt készíteni. Ld.: Bogdán: Magyarországi papíripar i. m. 14, 363. p.
