Levéltári Közlemények, 38. (1967)
Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.
A magyar medievisztika forráskérdései 25 lön-külön corpusokban jelennek meg, az átfedések elkerülhetetlenek, mivel egy részük távolibb területről — második, sőt harmadik államról is — szól, ezekhez nem kevésbé szoros évszázados kapcsolattal fűzve. Az ismétlések annál gyakoribbak, minél inkább igyekszik egy nagy oklevéltár saját területét a szomszédos tájjal kibővítve azzal mintegy természetes egységbe foglalva bemutatni. Mint a kiállításával és rendkívül gondos szerkesztésével egyaránt lenyűgöző burgenlandi oklevéltár két kötete, amelyek túl Burgenland határain hazánk nagy területét a Rábáig, tehát Sopront, Szombathelyt, Kőszeget, Szentgotthárdot, sőt Vasvárt, Egervárt is beleértve, felölelik, s voltaképpen három középkori nyugati megyénk okleveles anyagát tartalmazzák. 47 A megjelenés előtt álló, s évek óta odaadó munkával készülő szlovákiai oklevéltár nem szándékozik ugyan az államhatárt átlépni, szerkesztője azonban tisztában van azzal, hogy az oklevelek csak részben szorítkoznak Szlovákia területére. Az elkerülhetetlen ismétlések magukban felesleges munkát, némi késedelmet okoznak, de még nem jelentenek legyőzhetetlen akadályt. A helyzetet az a körülmény teszi nehézzé — s ezt a szerkesztő világosan látja —, hogy a szlovákiai oklevelek hitelességének eldöntésénél abban az esetben, ha azok kibocsátójának illetékessége kiterjedt a középkori magyar állam egész területére, nem lehet beérni csak a Szlovákiára vonatkozók figyelembe vételével, hanem az oklevélkibocsátó hatóság, valamennyi kiadványát meg kell vizsgálni. R. Marsina, az oklevéltár szerkesztőjének beszámolójából 48 azt látjuk, hogy ezen a ponton a magyar diplomatika elmaradt korunk követelményeitől. Fejérpataky László működését még a XIX. sz. tudományos felfogása jellemzi, Karácsonyi János szemében pedig a hitelesség kérdésének vizsgálatánál a jogi és történeti érvek voltak a döntők, s nem ügyelt a paleográfiaiakra. Ha ezt eddig is sejtettük, bár kegyeletből nem gondoltunk rá, egyenesen meghökkentő Marsina megállapítása, hogy Szentpétery Imre, elődeinek felfogását vallva Hajnal Istvánnak IV. Béla kancelláriáját az írásösszehasonlítás módszerével vizsgáló tanulmányából a kész eredményeket sem vonta le s még kevésbé alkalmazta az oly . annyira gyümölcsözőnek bizonyuló eljárást. Marsina megállapítását — a burgenlandi oklevéltár 49 nálánál pozitívabban értékeli Szentpétery működését — ha csak nem akarjuk a valóság előtt eltakarni szemünket, saját érdekünkben úgy kell megszívlelnünk, hogy elismerjük: a magyar diplomatika nem tartott lépést az általános európai fejlődésével, amit az is mutat, hogy hiányzanak az olyasféle kritikai tanulmányok, amilyenekben a „Codex diplomaticus et epistolaris regni Bohemiae" munkálatai során J. Sebánek, J. Prazák, S. Dusková (1959, 1961, 1963), vagy a Burgenlandra vonatkozólag H. Wagner 50 (1953) 47 Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate "Wieselburg, ödenburg und Eisenburg. (Publikationen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. Siebente Reihe.) Graz-Köln 1955, 1965.: I. Bd., Die Urkunden von 808 bis 1270. Bearbeitet v. H. Wagner. — IL Bd., Die Urkunden von 1271 bis 1301. Bearbeitet v. /. Lindeck-Pozza. 48 Urkundenbuch der Slowakei und sein Programm. Studia Historica Slovaca 3 (1965) 272. sk. 1. 49 I. m. I. k. XV. 1. 50 Urkundenfälschungen im Burgenland und den angrenzenden westungarischen Gebieten. (Burgenländische Forschungen, Heft 23.) 1953.
