Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.

24 Mályusz Elemér szövegek voltaképpen mire volnának felhasználhatók. Azonkívül többnyire csekély példányszámban jelentek meg, s még a legnagyobb könyvtárakban is ritkán található meg valamennyi. Ily viszonyok közt az Archivum azzal, hogy a levéltári — nem elbeszélő —• forrásokat tartalmazó kiadványokat megismerteti, nem-csak régóta érzett hiányt pótolna, hanem oly nélkülözhetetlen segítséget nyújtana a kutatók egész generációjának, amely nélkül ezek csak félmunkát tudnak végezni. De vajon nem ábrándos elképzelés-e, hogy az európai fejlődésnek a törvényszerűségeket feltáró képe forrásszerűen megrajzolható? Tapasztalatok alapján merjük állítani, hogy a terv megvalósítható. Rendelkezünk ugyanis oly oklevelekkel, amelyek magukban rejtik az egyetemes történet rekonstruálását lehetővé tevő jellegzetes adatokat, éppen csak ki kell bontani azokat a nyers anyagból. A hazai okleveleknek mindössze egy ötöde tartalmaz érdemleges felvilágosítást, a nagyobb rész, főleg amely a családi kiadványokban jelent meg, helyi jellegű. A XIV. és XV. sz. fordulójának harmadfél évtizedéből fennmaradt oklevelek átvizsgálása és a Zsigmond-kori Oklevéltárban való közzétételük során szűrődött le ez a tapasztalatunk. Mivel egyidejűleg a cseh, osztrák, kelet-német, lengyel, román és délszláv (boszniai, dalmáciai) oklevéltárakat is átlapoztuk, hogy a magyar vonatkozású emlékeket számbavegyük, alkalmunk volt mérlegelni, vajon más országokban milyen az arány. Itt még inkább becslésre vagyunk kényszerülve, de bizonyára nem véletlen, hogy benyomásunk szerint szomszédainknál is általában legfeljebb minden ötödik oklevélből nyerhetünk felvilágosítást a kor összképét meghatározó problémák felől. Felesleges volna most felsorolni, melyek azok a vonások, amelyek a gazdasági viszonyok alakulása, a társadalom fejlődése, az osztályok harca, az államszervezet jellegének módosulása, a művelődés gazdagodása tekintetében Közép- és Kelet-Európa történetét a Zsigmond-korban jellemzik. A fő vonalak mindenütt azonosak, szembetűnően átszövik a történés egész anyagát, ugyanakkor országonkint eltérő jelleget tüntetnek fel. Éppen a jelenségeknek ez az egyezése, egyszersmind eltérése biztosítja a történeti összképnek mind egységes szerkezetét, mind gazdagon árnyak színpompáját. Ebben a közös munkában részt venni, a medievisztika magyar feladatait elvégezni előnyt jelent számunkra, egyszersmind azonban kötelességet is teljesítünk. Előnyös, mert sok magyarországi jelenség, amelynek fontos volta rejtve marad előttünk, egyszerre érthetővé válik, mihelyt analógia segít, s főleg ha a fejlettebb viszonyokhoz lehet mérnünk a hazaiakat. De ugyanígy bizonyára a mi állapotaink ismerete is megkönnyítené szomszédaink munkáját. Éppen ezt a segítséget megadni, amely a tudományos élet lényegéből és a népek együttélésén nyugvó munkaszervezetből következik, oly kötelesség, amelynek teljesítése elől ki nem térhetünk. Ha tehát középkori történetünket a jövőben nem egyedül mint nemzeti múltunk egyik szakaszát törekszünk megismertetni, még nem hárítjuk el magunktól kényelemszeretetből kötelességeink teljesítését. Ellenkezőleg, alkalmassá tesszük magunkat, hogy az eddiginél magasabb színvonalon végezzük el munkánkat. Ha magatartásunk követésre találna, abból a történettudománynak további haszna származnék. Erőnket, amelyet mi és szomszédaink párhuzamosan kitűzött célok érdekében pazarolunk, közös, nagy feladatok megoldására egyesíthetnők. Ma, amidőn az egyes államterületekre vonatkozó oklevelek kü-