Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.

A magyar medievisztika forráskérdései 21 szabad megütköznünk, mivel ezek a szerfelett bizonytalan állapotok következményei. Aggályosabb, hogy az ellenőrzés nehézségei egyenesen bátorítólag hathatnak azokra, akik lelkiismeretes munka nélkül könnyen szerezhető érdemeket keresnek a publikálásban. Megjegyzésünkkel nem az oklevélkiadói munkát akarjuk lekicsinyelni. Nehéz és fáradságos ez s csak az nézheti le, aki maga még nem próbálkozott vele. Ugyanakkor tagadhatatlanul könnyű szerrel lehet vele babért is aratni. Kétségtelen ugyanis, hogy az egyes okleveleknek lemásolása eleve kevesebb időt vesz igénybe, mint ugyanoly terjedelmű értekezés megírása. A két típusú munka közti különbséget az anyag felkutatásával járó fáradozás egyenlítheti ki, amikor a teljesség biztosítása érdekében jelentős levéltári fondok átnézését kell vállalni. Aki ezt a kötelességét nem teljesíti, az játszva egész oklevéltárt összeüthet. Szinte csak annyi idő alatt kötetnyi oklevelet adhat ki saját neve alatt, amennyibe a szövegek lemásolása kerül. Főleg ha nem az eredetiről írta le azokat, hanem valamelyik szorgalmas előd kéziratban maradt diplomatáriumából. Annak illusztrálására, hogy az ismétlések mily mértékűek lehetnek, s mily tekintélyes felesleges nyomdai munkát okoznak, példa gyanánt vizsgáljuk meg Sisic említett kiadványát. A 192 lap terjedelmű közlemény 131 oklevél szövegét tartalmazza. Ezek közül 72 már megjelent nyomtatásban, Sisic azonban közülük 23-ról nem tudta és nem is jegyezte ezt meg. A következőkben felsoroljuk, melyek azok az oklevelek, amelyeket kiadatlanok gyanánt közölt. Az adatok, amelyeket ellenőrzés céljából megemlítünk, a következők: 1. A közölt oklevélszöveg sorszáma a kiadványban, 2. az oklevél kelte, 3. ugyanannak jelenlegi levéltári jelzete, 4. megjelenési helye. Az utóbbira mindig a Zsigmond-kori Oklevéltárban alkalmazott rövidítés szerint hivatkozunk. 1., 1401. jan. 6., Dl.92.259., Zala vm. II. 300. — 2., 1401. jan. 8., Zára lt., Farlati V. 109. — 3., 1401. jan. 25., Dl. 8625., Ortvay: Temes 303. — 7., 1401. febr. 17., D1.8635., Sopron vm. I. 541. — 29., 1404. febr. 21. (téves kelettel), Dl.50.068., Ljubic V. 36. — 32., 1402. máj. 13., Dl.50.053., Fejér X/4. 802. — 33., 1402. máj. 13., Dl.50.054., Fejér X/8. 458. — 35., 1402. jún. 15., Dl. 50.055., Fejér X/4. 801. — 36. 1402. júl. 10., Dl. 35.297., Alsószlavónia 122. — 41., 1403. jan. 26., Lucius után, Vjesnik 1904. 53. — 53., 1403. júl. 21., Dl. 56.513., Bunyitay I. 221., Csáky I. 229. — 63., 1403. okt. 3., Lucius után, Vjesnik 1904. 53. — 70., 1403. nov. 5., Batthyány es. lt., Acta antiqua, Alm. V., lad. 3, nr. 25., Zala vm. IL 314. — 72., 1403. nov. 5., DI.37.586., Veress: Gyula 3. — 83., 1404. jón. 6., Dl.78.590., Zichy V. 367. — 100., 1406. ápr. 22., Dl.87.767., Vjesnik 1905. 164. — 108., 1406. aug. 1., D1.9225., Hazai Okmt. VII. 432. — 117., 1408. jan. 16., Sopron város lt., Házi 1/2. 6. — 121., 1404. ápr. 4. (téves kelettel), Dl.84.715., Fejér X/4. 293. — 122., 1408. máj. 17., Pécsi püspöki lt., Ortvay: Temes 393. — 123., 1408. máj. 26., Dl.73.892., Teleki I. 339. — 125., 1408. jún. 5., Dl.9414., Károlyi I. 545. — 131., 1408. dec. 29-, D1.9472., Ortvay: Temes 398. A kép még kedvezőtlenebb, ha a felsorolt oklevelek valamennyi kiadását feltüntetjük. SiSic közlése ugyanis esetleg nem a második, hanem már a negyedik vagy ötödik. Azt sem lehet mondani, hogy talán a korábbi kiadás ritkasága indokolja az újra lenyomatást. A „Vjestnik kr. hrvatsko—slavonsko—dalmatinskog zemaljskog arkiva"

40 1904. és 1905. évfolyamai bizonyára a horvát történészeknek keze ügyében vannak annyira, hogy elegendő legyen egyszerűen utalni reájuk. A sors iróniája egyébként, hogy Sisic választása egy alkalommal három közlés közül a leghibásabbra esett, s amit mellőzött, az éppen a zágrábi akadémia kiadványa. Zsigmond 1403. szept. 30-i igen érdekes leveléről van szó, amelyet Nápolyi Lászlóval vívott küzdelmének legforróbb napjaiban intézett Raguzához. A levelet először Gelcich—Thallóczy raguzai oklevéltára (1887) publikálta, azonban hibásan s a nyomda elnézéséből sornyi kihagyással, aminek következtében az értelem egy helyütt egyenesen kihámozhatatlan. Kifogástalanul s egész terjedelmében megjelent szövege

41 1904-ben a zágrábi akadémia jogtörténeti for40 I—XXII, Zagreb 1899—1920. 41 Monumenta historico-juridica Slavorum meridionalium. Pars I, vol. 9.: V. Bogisic— C. Jirecek: Liber statutorum civitatis Ragusii compositus anno 1272, Zagrabiae 1904. 231. 1.