Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.

14 Mályusz Elemér kedő méltatás, amilyenre a római német történeti intézet egykori igazgatója, W. Holtzmann bonni egyetemi tanár gondolt. Ö az elbeszélő kútfők mellett behatóan foglalkozott a középkori egyházjogi emlékekkel

29 és munka közben saját tapasztalatából rájött, mennyire gyér adatokat tartalmaznak a gazdasági életről a krónikák s mennyire szükséges a fejlődés megismeréséhez az oklevelek vallomását segítségül hívni. Arra biztatta tehát a Potthast-vállalkozás résztvevőit, hogy az elbeszélő kútfőket számba vevő Repertórium fontium históriáé medii aevi befejezése után lássanak hozzá egy Archívum historicum medii aevi kiadásához. Ez, elgondolása szerint, az oklevéltárak címét, bibliográfiai adatait tartalmazná, azonban nem egyszerűen országonként és koronként elrendezve, hanem annak feltüntetésével, hogy az egyes oklevélpublikációk milyen levéltári állagokat ölelnek fel. Tehát nem száraz bibliográfiai összeállítás lenne, amely ráhagyná a kutatóra, hogy a kiadványok címeiből következtesse ki, mit találhat az oklevéltárakban, hanem a közölt anyag eredetét és lényegét is körülírná. A vállalkozás fontossága nem szorul bizonyításra, szükséges és hasznos volta sem kétséges, a Repertórium szerkesztőbizottsága tehát lépéseket téve megvalósítása érdekében, 1962-re az évenként Rómában tartani szokott Potthastkonferencia napirendjére tűzte a probléma megtárgyalását s e végből valamennyi ország képviselőitől javaslatokat kért, miként is gondolják a terv megvalósítását. Érdemleges tárgyalásra 1964-ben került sor. A lengyel bizottság képviselője, A. Gíeysztor professzor ekkor kész kéziratot mutatott be. A lengyel oklevéltárak bibliográfiai adatainak ez az összeállítása az anyag nagyságáról és az áttekintés jelentőségéről egyaránt meggyőző példát szolgáltatott. A vita eredménye annak ellenére, hogy így bizonyíték volt, mennyire nem ütközik legyűrhetetlen akadályokba a munka elkészítése, negatív lett. Két körülmény játszott közre: egyrészt Holtzmann professzor váratlan halálával eltűnt a Végrehajtó Bizottságból a munkálat leglelkesebb pártfogója, másrészt a Repertórium kötetei megjelenésének elhúzódása óvatossá tette a Bizottságot. A határozat tehát, amely a jelenlevők többségének véleményével egyezett, úgy szólt, hogy a vállalkozás kivitelére csak a Repertórium munkálatainak befejezése után kerüljön sor. Abban a vonatkozásban ugyanis általános volt a meggyőződés, hogy egyetlen ország, a medievista kutatás élén járók sem rendelkeznek annyi szakemberrel, hogy párhuzamosan tudnának megvalósítani két olyan vállalkozást, mint a Repertórium és az Archívum s ezért tanácsos addig várni, amíg az első végzése alól felszabadulnak a munkaerők. Ez a határozat a hosszú időre szóló elodázást jelenti. Egyszersmind azt is, hogy az elbeszélő kútfők primátusságát valló francia—olasz felfogás uralmát nem sikerült annyira meggyengíteni, hogy a kelet-európai és német — a gazdasági és társadalmi fejlődés fontosságát vitató — állásfoglalás ha nem is uralomra jusson, de legalább oly jelentőssé váljék, mint a hagyományos — szerintünk idejétmúlt — felfogás. Sajnáljuk, hogy így történt, kár volna azonban vállrándítással beletörődni a döntésbe. Voltaképpen a legérdekeltebb kelet-európai országok az osztrák és német történettudománnyal karöltve, bár szűkebb területre korlátozva, de változat29 Ily irányú érdeklődését tanúsítja a Potthast-féle Bibliotheca historica új kiadása részére a német vonatkozású anyagot sajtó alá rendező tevékenysége, továbbá a kánonjogi gyűjtemények beható vizsgálata és elemzése. Az utóbbi munkájának jellegéről képet ad a XII. századi magyar vonatkozású dekretálisok kiadása. (XII. századi pápai levelek kánoni gyűjteményekből. Századok 93 (1959) 404—417. 1.)