Levéltári Közlemények, 38. (1967)
Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.
12 Mályusz Elemér Iyezett összegből, 20 joggal következtethető, hogy a három zsákban őrzött pénz csak része volt az I. Lajos által küldött hatalmas összegnek, amelyet Küküllei—Rienzi— Neuenburg egybehangzóan magasra becsültek. Példáink, úgy hisszük, meggyőzően mutatják, mit kell tennünk. Arra — személyi és anyagi feltételek hiányában — nincs módunk, hogy, mint az abszolutizmus, majd a kiegyezés korában még sikerült, több-kevesebb szerencsével akár rendszeres, akár csak esetleges kutatások során magunk keressük ki, gyűjtsük Össze és adjuk ki a magyar vonatkozású levéltári és kéziratos forrásanyagot. A két világháború között úgy látszott, mintha ezt meg tudnók tenni. Akkor az esetleges tallózás helyett még a tervszerű, rendszeres kutatásokat is lehetővé tették bécsi és római történeti intézeteink, valamint ösztöndíj rendszerünk. Utólag visszatekintve megállapíthatjuk, hogy ennek a fellendülésnek hiányzott a társadalmi bázisa s az egész Klebelsberg Kunó személyes érdeklődésének és elhatározásának volt az eredménye. Az elmúlt két évtized és napjaink tanúsága szerint valamiféle hasonló akció megismétlődésére nem gondolhatunk. Kulturális és tudományos törekvéseink sokkal inkább függenek a társadalmi adottságoktól, semhogy irreális vállalkozásokba kezdhetnénk. Annál inkább szükséges volna azonban, hogy a külföldi kiadványokban közzétett, könnyen hozzáférhető forrásanyagról - tudomást szerezzünk s jelentőségéhez mérten beépítve munkáinkba, értékesítsük. Kétféleképpen járhatnánk el. Vagy XIX. sz.-i módon az egyes periódusok szakembereitől várva el, hogy figyelemmel kísérjék a külföldi könyvtermelést és az egyes kiadványokra folyóirataink könyvismertetési rovatában felhívják a figyelmet, egyszersmind kritikai megjegyzéseket is tegyenek, vagy — kétségtelenül korunk szellemének megfelelően — intézményszerüen jegyeztessük ki a magyar adatokat s azokat különböző címszók alatt csoportosíttatva, tegyük lehetővé felhasználásukat. A második megoldás bizonyára átfogóbb, de költségesebb is. Igazán hasznossá csak történettudományunk munkatechnikájának teljes átalakulása után lehet s mert erre éppen költséges jellege miatt nem gondolhatunk, felemás próbálkozások pedig úgyis sikerteleneknek bizonyulnának, célszerű megmaradnunk a régibb eljárás mellett. Tehát az egyes kutatók önzetlenségétől, lelkiismeretességétől várni az eredményeket. Ezek bizonyára nem is maradnának el. Légvárak építése helyett a megalkuvás a tényleges viszonyokkal korántsem oly lesújtó, mint alapos megfontolás nélkül gondolnók. Végül is, nem falanszter világban élünk s önmagunkért elsősorban mi vagyunk felelősek, képességeink kifejtése csak saját munkánk és erőfeszítéseink eredménye lehet. Munka nélkül azonban a medievisztika területén sem juthatunk előre. Az oly annyira szükséges egyéni ösztönzést itt a nemzetközi kapcsolatok szorosabbá válása, az itthoni érdeklődés hiányát a hasonló témán dolgozó külföldi szakemberekkel való együttműködés pótolhatná. Bármily szükséges azonban az elmélyedő egyéni munka, valamelyes segítségre a legönzetlenebb medievisták is rászorulnak. Mi annak számbavételét 28 131 marchas, 2 uncias, trés quarterios auri valentes 8666 ducatos auri, 22 grossos Venetorum et 12 denariorum parvorum sive bagatÜos, petias auri camerati inter magnas et parvas 68 in duobus saccis valentes 13 750 ducatos auri, 7583 florenos auri hungarienses, 1 grossum Venetum cum dimidio in uno sacco. Istas summás pecuniarum Gregorius tunc electus Cenadiensís et Paulus Cunae (curiae iudex?) Ludovici regis Hungáriáé et Thomas Segasdiensis ac Paulus iuvenis aulae regiae comites deposuerunt apud dictos conventum et priorem. (I. m. 886. sz.)
