Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - IRODALOM - Borsa Iván: Archiv für Diplomatik, Schriftgeschichte, Siegel- und Wappenkunde. Bd. 8–9/10. Hrsg. von Edmund E. Stengel. Köln-Graz, 1962–1964. / 107–110. o.

IRODALOM ARCHIV FÜR DIPLOMATIK, SCHRIFTGESCHICHTE, SIEGEL- UND WAPPENKUNDE in Verbindung mit 8. Band: HEINRICH BÜTTNER und KARL JORDAN 9/10. Band: H, BÜTTNER, W. HEINEMEYER und K. JORDAN herausgegeben von EDMUND E. STENGEL 8. Band Köln-Graz, 1962. 308 1. 9/10. Band Köln-Graz, 1963/1964. 425 1 * A történeti segédtudományok — elsősorban az oklevéltan — e jelentős folyóirata a jelek szerint időzavarral küzd. A legutolsó (9/10.) kötet az 1963/1964. évszámokat viseli, de csak 1966-ban jelent meg. Megkésését mutatja, hogy a kötetben (301. 1. 7a jegyzet) 1965. július 19-i események következményeiről is olvashatunk. A 3 évfolyamot felölelő két kötetben 15 szerző 16 tanulmánya nem hozott új színt a folyóirat arculatába. A tanulmányok többsége továbbra is oklevéltani, ezek mellett csupán 3 pecséttani vonatkozásút találhatunk, írástörténeti és címertani tanulmány nincs a kötetekben. A tanulmányok által átfogott korszak is szűkült. A 15. század első negyedénél fiatalabb kérdésről nem olvashatunk. Theodor Schieffer I. Lothar császár által Lyon részére adott privilégiumokkal foglalkozik, felhasználván a kölni egyetemen 1960—1962-ben Lothar kancelláriájára vonatkozóan tartott szemináriumi gyakorlatok és a témával foglalkozó munkaközösségek néhány eredményét is. Lothar császár 7 lyoni oklevele közül egy sem maradt fenn eredetiben, így hitelességük vizsgálatát csak belső ismertető jegyek alapján lehetett végrehajtani. A szakirodalom Engelbert Mühlbacher munkásságának eredményeképpen 1877 óta a 7 oklevél közül hármat hamisnak tartott. Sch. revideálja ezt az álláspontot és elsősorban szöveg-összehasonlítások segítségével mind a hét oklevél valódiságát bizonyítja. (Die Urkunden Lothars I. für Lyon. 9—10. kötet 1—41.) Ingeborg Stolzenberg a Felső-Rajnavidék első német nyelvű oklevéladásának vizsgálatát Freiburg im Breisgau okleveleivel kezdte (7. kötet). Tanulmányának második felében ugyanebből a szempontból vizsgálja Strassburg város 13. századi okleveleit. Külön-külön tárgyalja a város, a szociális intézmények, a püspökök, a püspöki udvari bíróság, a székeskáptalan, a főesperesi bíróságok, a társaskáptalanok, a kolostorok (rendenként) és az apácák okleveleit. Vizsgálódásának eredményeképpen megállapítja, hogy a nép nyelvét elsősorban a világi felek, egyes személyek és testületek között létrejött ügyleteknél alkalmazták, míg egyházi felek esetében a latin maradt az általánosan használt nyelv. Ezt az egységesnek mondható képet időtől és helyzettől függően jellegzetes eltérések befolyásolták. Hátráltató szerepet játszott a kancelláriák konzervatizmusa, s a latinul iskolázottak szerepe, amely leginkább a jogügyletek latinul történő megfogalmazásánál érvényesült. (Urkundsparteien und Urkundensprache. Ein Beitrag * zur Frage des Aufkommens der deutschsprachigen Urkunde am Oberrhein. Zweiter Teil. 8. kötet 147—269.) Viszonylag nagy helyet foglalnak el a két kötetben azok a cikkek, melyek oklevélérdekességekkel foglalkoznak. Mecklenburg 1400 előtt kelt valamennyi oklevelét közzétették a Mecklenburgisches Urkundenbuch 26 kötetében. Wolf-Heino Struck tanulmányának tárgya a mecklenburgi Krakow városka legrégibb fennmaradt, eddig kiadatlan 14. századi oklevele. A városka legrégibb okleveleit tűzvészek sora pusztította el, valószínűleg tűzvész áldozata lett Werle János hercegnek az az oklevele is, melynek német fordításáról 1550 körül készült másolat a Német Demokratikus Köztársaságban, a schwerini Landeshauptarchivban található. Az oklevél szövegének befejező része, így a keltezés hiányzik. St. nyelvi és oklevéltani érvek alapján az oklevél keltét 1316 és 1338 közé helyezi. Külön fejezetben foglalkozik a városka jogának eredetével és megállapítja, hogy Güstrow város jogát kapta. (Über das älteste erhaltene Privileg der Stadt Krakow am See. Eine Beitrag zum Schwerin-Güstrower Stadtrecht. 9—10. kötet 369—394.) * A sorozat 1—4. köteteinek ismertetését lásd a Levéltári Közlemények 33. (170—172. 1.), az 5—7. kötetekéét pedig a 34.. évfolyamában (278—280. 1.). v