Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - IRODALOM - Borsa Iván: Archiv für Diplomatik, Schriftgeschichte, Siegel- und Wappenkunde. Bd. 8–9/10. Hrsg. von Edmund E. Stengel. Köln-Graz, 1962–1964. / 107–110. o.

108 Irodalom Érdekes eredményre jutott Karl Jordan IV. Henrik császár egyik 1062. évi oklevelének vizsgálata után. A még kiskora IV. Henrik Ottó (Ordulf) szász hercegnek adományozta az oklevéllel a német—római birodalom északkeleti határán fekvő Ratzenburg várát. J. megállapítása szerint a megpecsételt oklevelet a destinatarius tulajdonképpen sohasem kapta kézhez, mert az oklevél a császári család házi levéltárában maradt fenn és az oklevél átadásakor bevezetni szokott napi kelet hiányzik a privilégiumból. J. feltételezése szerint az adomány meghiúsulása Adalbert hamburg—brémai érsek, a régenstanács tagja közbelépésének tulajdonítható, minthogy az érsek évtizedeken át feszült viszonyban volt a szász hercegi családdal. (Die Urkunde Heinrichs IV. für Herzog Ordulf von Sachsen vom Jahre 1062. 9—10. kötet 53—66.) Walter Deeters oklevél- és pecséttani tanulmányában egy nem mindennapos oklevélpárról ad részletes képet.. Werner einbecki dékán mint pápai bíró 1407-ben felmentett^ Bernát és Henrik braunschweigi és lüneburgi hercegeket, valamint kezeseiket esküjük illetőleg kezességi kötelezettségük alól, s ezt számos egyházmegyében kihirdetni rendelte. Az oklevél egyik példányát 32, a másikat 37 templomban hirdették ki. A kihirdetés megtörténtét az azt elvégző plébános, káplán stb. rövid záradékkal igazolta, majd a záradékot tartalmazó hártyadarabot hártyaszalaggal erősítette az oklevél plicájára és e szalagra függesztette pecsétjét. (A záradékok hártyalapja és a pecsétek hártyaszalagja egyazon pápai oklevél darabjai.) A tanulmány vizsgálja a két oklevél által megtett hatalmas utat, majd függelékként közli a záradékok szövegét és a pecsétek leírását. Ez az oklevélfajta (reddite litteras) Nyugat-Európában másutt is ismeretes volt, de gyakorinak nem tekinthető. A szerző az alsópapság pecsétjeinek vizsgálatát csak összefoglalóan végzi el, pedig a különleges oklevél főleg pecsettanilag több eredmény elérését kínálja. (Publikation eines geistlichen Urteils in Norddeutschland im Jahre 1407. 8. kötet 270—289.) Ugyancsak különleges érdeklődésre tarthat számot az a sajátos levéltári anyag, amelyet Jürgen Reetz dolgozott fel. A hamburgi Staatsarchiv „Acta Avinionensia" című állagának egy része tartalmánál fogva jelentéktelen perre vonatkozik, az iratanyag jelentősége mégis nagy, mert segítségével R. rekonstruálta az avignoni pápai kúriában az 1340-es években alkalmazott peres eljárás ismeretlen részleteit. A szóban forgó levéltári anyag története: A hamburgi városi tanács 1336 és 1356 között pert folytatott a pápai kúriában a hamburgi székeskáptalan ellen. A tanács képviselője (ügyvédje) bizonyos Hinrich Buglant volt, aki tartósan Avignonban tartózkodván elvállalta Konrád Hemmelrik hamburgi klerikus képviseletét Hinrich Picht dannenbergi polgár ellen 20 és fél márka miatt folytatott perében. Az 1348-ban Avignonban pestis következtében elhunyt ügyvéd ritkaság számba menő irathagyatéka a város birtokába került. Ez az irathagyaték tette lehetővé, hogy a pápai udvarban folyt egyik per menetét nem a pápai kancellária által kibocsátott iratok és a különböző registrumkönyvek, hanem egy egészen új oldalról lehessen tanulmányozni és az eddigi ismereteket ennek segítségével kiegészíteni. (Kuriales Prozesswesen 1340. Nachrichten aus avignonesíschen Akten in Hamburg. 9—10. kötet 395—414.) A két kötetben számos olyan tanulmányt találunk, amelynek tárgya bencés rendi monostorok oklevelei — gyakran hamis oklevelei. Ezen a körön belül külön helyet foglalnak el a kimagasló szerepet játszott fuldai apátság anyagával foglalkozó tanulmányok. A fuldai levéltár gazdagsága a jelek szerint kimeríthetetlen. Wolfgang Hessler a fuldai szerzetesek 812. és 817. évi panaszlevelével (supplex libellus) foglalkozva tisztázza ennek a nem mindennapi iratnak a történetét. A szerzetesek ezzel a kérelemmel (petitionis exemplar) tiltakoztak 812-ben Nagy Károlynál hatalmaskodó apátjuk: Ratger ellen, s ugyanezt egészítették ki 817-ben, amikor ismét panaszt emeltek az apát ellen az ifjú császárnál: Jámbor Lajosnál, akinél el is érték az apát letételét. (Petitionis exemplar. Urfassung und Zusätze beim Fuldaer Supplex Libellus von 812/17. 8. kötet 1—11.) Edmund E. Stengel Ötödik fuldai tanulmányában a nagy múltú apátság 9. századi hamis tizedprivilégiumairól olvashatunk. Nagy Károly két privilégiuma és Jámbor Lajos megerősítő oklevele már sok vizsgálódás tárgya volt, s általában hamisítványnak tartották őket. St. észrevette, hogy az apátság 11. és 12. századi oklevéllajstromaiban egyre növekszik Nagy Károly és Jámbor Lajos privilégiumainak a száma, s alaposan megvizsgálva a körülményeket arra a kellően bizonyított eredményre jutott, hogy a szóban forgó három tizedprivilégium 2—2, egymástól eltérő példányban volt meg az apátság levéltárában. A hamisítványok készítőjét Meginhart-ban a fuldai kolostori iskolamesterben látja, aki a hamisítványokat két kiadásban készítette el. Minthogy a szerzőnek más okleveleket is be kellett vonnia vizsgálódása körébe, függelékként összefoglalja Nagy Károly, IV. Gergely pápa, Jámbor Lajos és Német Lajos egy-egy privilégiumával kapcsolatosan kialakított álláspontját. Stengelnek ez a tanulmánya a filológiai eszközöket is alkalmazó oklevélkritika klasszikusnak mondható alkotása. (Fuldensia V. Die unechten Zehntprívilegien des neunten Jahrhunderts. 8. kötet 12—67.)