Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Szűcs László: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt értekezlete, 1917. november 25. / 87–10. o.

100 Szűcs László gendő erre. (Zaj.) Engedelmet kérek, holnapután a választójog meglesz, holnapután lesz kenyerünk?] Pollák Rudolf: Akik ezen a kongresszuson jelen vannak, látták a délelőtti demonstrációt, ahol a munkásság tízezrei vettek részt és amely nyugodtan, úgynevezett nagy méltósággal folyt le. A másik szembeötlő esemény az, amely ma délután történik, hogy az országnak méltó képviselői, a munkásparlament összeül tanácskozni és minden egyes kiküldöttnek felszólalását olyan heves indulatok és szavak irányítják, amely éles ellentétben áll a munkásság tízezreinek délelőtti viselkedésével. [Kell, hogy keressük és megtaláljuk ennek okát. És ha megtaláltuk, kell, hogy leszögezzük azok részére, akik nem innen, hanem kívülről figyelik minden lépésünket, minden mozdulatainkat. Az a sok tízezer ember, aki ma méltóságban, nyugodtan, passzív szerepléssel megnyilatkozott, az, ezeknek a küldötteknek, ezeknek a hevesszavú küldötteknek a tábora, ezeknek a küldötteknek, ezeknek a hevesszavú küldötteknek a tábora, ezek irányítják őket és ha bebizonyítják, hogy nem oktalanul lázítják a tömeget valami nagy, döntő cselekményre, hanem képesek őket fegyelmezni, akkor megkövetelik, hogy mindent olyan komolyan vegyen, amilyen komolyan elhangzik. Nem akarok konkrét eseteket felhozni sem az élelmezési ponthoz, sem pedig a másikhoz. Alávaló dolgok mennek végbe az élelmezés terén. És amilyen alávaló módon hiúsították meg harcképességünket, ugyanúgy elveszik kezünkből egyetlen fegyverünket, amivel tudnánk védekezni: a sajtót. Kiütik kezünkből a sajtót a legbrutálisabb célzattal: a kormány azt gondolja, hogyha a munkásság egyetlen napilapjából kimaradnak a lelkét és vérét forraló gondolatok, hogyha nem fog találni semmit a lapban, hűtlenné válik, ott hagyja és továbbra is olyan nyomorúságban és butaságban él tovább, amiben megteremtetett.] < Figyelmeztetnünk kell a kormányt, hogy ez egy nagy tévedés. A munkásság megtette eddig és bizonyos vagyok benne, hogy megteszi ezután is, hogy minden erejét megfeszítve tízezreket fog szerezni a Népszava olvasóinak táborába. Azt tönkre tenni nem lehet, de ha azt hiszi, hogy nem tudjuk ezt a módszert megvalósítani, másik úton is meg tudjuk gátolni azt, hogy megsemmisítsen; megteremtjük a földalatti Magyarországot. Vegye ezt innen tudomásul. T. Elvtársaim! Még békeidőben mondta egy polgári költő, aki odavetette az ő nagy, meleg szívének megnyilvánulását elénk felkiáltja: Teremtő Isten, mi lesz a világból, ha igazán öntudatra ébred! Vigyázzanak azok, akik távolról csodálják gondolataink megvalósulását. Mi lesz, ha minden katonafiú szülőanyjától kap levelet, mely gyújt, lázít és vérbeborít? Ne lőjj fiam! Nem az a fontos ma, hogy melyik határozati javaslatot fogják elfogadni. Nagyon helyesen jegyezte meg az egyik elvtárs, határozati javaslat még nem döntötte el a mi sorsunkat. Itt nem határozati javaslatra van szükség, hanem határozott cselekvésre. Abban a pillanatban, amikor azt fogjuk látni, hogy bármelyik határozati javaslat nyomán nem történtek gyökeres és gyors intézkedések, akkor benyújtjuk az élő határozati javaslatot, melyet tudomásul kell venniök, mert látni fogják !> Elnök: A tanácskozást öt percre felfüggesztem. (Szünet után:) Elnök: A tanácskozást folytatjuk. Kérem az elvtársakat, szíveskedjenek helyet foglalni. Háryné Kalmár Zsófia: [A háborúban az emberi erő köztulajdon, az emberi erő viselte a háborút 4 hosszú esztendőn át. Még mindig bírja a tömeg a háborút. Ezzel szemben, elvtársaim az a szükséglet, amellyel a tömegeket, a nyers erőt el kell látni az államnak, az magántulajdon. Mit látunk elvtársaim? A hadseregszállító rabolja, nyúzza az államot, de nemcsak ezt, hanem a háborút viselt hősök hozzátartozóit, negyedik esztendeje. Amíg elesett katonáink után 10 koronát fizet az állam, amelyből naponta 33 egész, néhány tized fillér, marad, amíg az élelmiszerek ára: ma a zsír kilója 30—40 korona, a káposzta kilója 1.60—2.— koronáig, (sic!) Az árdrágítók nem törődnek a magánfogyasztók érdekeivel, hiszen eleget lopnak az államtól, az az egyedüli céljuk, hogy az államot lopják és ez semmi egyebet nem bizonyít, mint azt, hogy szabad útjuk van akkor, amikor nekünk az élelmiszerek ára ellen mukkanni sem szabad. Ezt az eljárását a mindenkori kormánynak, gazságnak, hazaárulásnak tartom azért, mert azzal az árkülönbözettel, amely a háború első éve óta minden élelmicikknél ezideig van, azzal nagyon sok szociális intézményt lehetett volna az államnak felállítani. Fel lehetett volna emelni a hadisegélyeket, nem kellett volna azzal visszautasítani, hogy nincsen pénz. Lehetne iskola, ruha és emberek, szegény népek millióinak, amikor a vagyontalan tömegek odaadták az életüket a háborús célokra, amikor odaadták testi épségüket, egészségüket, mindenüket odaadták, amijük