Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.

86 V. Windisch Éva ciói folytatására. Kovachich azoníban végig ki akarja használni a számára adó­dott lehetőségeiket, ,s bár először egy párizsi út gondolatával foglalkozik, a há­borús viszonyok (következtében ettől eláll, s 1813 szeptemberében — immár 69 évesen — negyedik útjára indul: Erdélybe. Csaknem húsz éve jánt itt: 1794-ben Teleki József társaságában — italán a jakobinus Összeesküvés fel fedeztetésekor támiadt nyugtalanságtól hajtva, hiszen Hajnóczy testi-lelki jóbarátja vok. Neve nem merült itt feledésbe azóta sem: ápolta a kapcsolatokat a gyuillafehórvári püs­pökkel, Batthyány Ignáccal, s utódjával, Mártonffy Józseffel, ,s. .levelezésben állott Aranka Györggyel, akinek tudományszervező törekvései sokban az ő kí­sérleteivel állottak rokonságban. Az érkezését előkészítő levelekre szíves vak­szók érkeznek: a püspök jelzi, hogy az 1811. évi, Kovachich útját bejelentő nyomtatvány tartalmát ő maga is, a gubernátor is kihirdette, s hogy Kolozs­várott a gubernátor és a kormánytanács, Gyulafehérvárott ő maga áll rendel­kezésére. 64 Aranka tanácsokat ad az erdélyi levéltárakat, gyűjteményeket illető­leg; 85 Horváth József kolozsvári professzor pedig a kolozsvári minoritáknál szerez szállást a két Kovachich számára. 66 Útjuk első állomása a nagyenyedi kollégium könyvtára, ahol az oklevele­ket, kéziratokat és Benkő József itt őrzött hagyatékát nézik át; a források jegy­zékét Bodola János teológiai tanár készíti el s küldi majd utánuk. 67 Innen utaz­nak Gyulafehérvárra, ahol 12 napot töltenek, jegyzeteket készítve a Batthyány könyvtár kéziratairól. Egy hétig kutatnak a nagyszebeni szász levéltárban, ahol 150 iratot válogatnak ki lemásolásra. Marosvásárhelyen meglátogatják Aranka Györgyöt (akit könyv- és kéziratgyűjtemónye eladására ösztönöznek, akár a nemzeti könyvtár, akár magángyűjitő számára), 68 s megtekintik a Teleki J könyv­tárat. Útjukon úgy érzik magukat, .mintha régi barátok között forognának; a reformátusok, a szászok is szívesen fogadják, marasztalják őket, s mem titkolnak éti előlük semmit levéltáraik kincseiből. Október végén érkeznek az utazók Kolozsvárra, ahol kilenc hónapot töltenek. A téli idő nem alkalmas a gyűjte­ményekben való kutatásra, s a távolabbi megyékben, a székelyeknél Kovachich nem is számít gazdag anyagra. A kolozsvári városi levéltár és kollégiumi könyv­tár, s a kolozsmonostori konventi levéltár átkutatása mellett az idősebb Kova­chich tudományos munkáit folytatja, József Miklós pedig a jogakadémiát láto­gatja. 66 Kolozsvár társadalma nagy szeretettel és megbecsüléssel veszi őket körül. Kapcsolatban állanak. — személyesen vagy levelezés útján — magával Bánffy gubernátorral, Mártonffy püspökkel, Neugeboren ev. szuperintendenssel, s a Kolozsvárott tartózkodó főnemesekkel, mint a történelemben, diplomatikában, közgazdaságtanban jártas Bethlen Eleik és Bethlen Gergely, a fiatal Wesselényi Miklós, gr. Mikes, gr. Rhédey Ádám kincstartó, hr. Kemény Sámuel tordai fő­ispán, három Teleki gróf, gr. Haller József volt Kolozs megyei főispán és mások. 64 Uo. 25. f. 84. 65 OSzK. Kt. Quart. Lat. 2363. 56. sz. levél. 1813. júl. 30. j * Uo. 57. sz. levél. 1813. okt. 27. 67 OSzK. Kt. Quart. Lat. 2364. Epistolae originales illustrium virorum ad Josephum Ni­coiaum Kovachich ab anno 1814—1840. . .. scriptae. 1. 11/a. sz. levél. 68 OSzK. Kt. Quart. Lat. 2365. Kovachich Josephus Nicolaus, Epistolae ad illustres viros aliosque amicos 1813—1832. scriptae. (A továbbiakban: K. J. M. levélmásolatai.) 1. ff. 19—21. Kovachich József Miklós Arankához 1814. jan. 4-én írott levele. 69 Kovachich beszámoló levelei erdélyi útjáról: OSzK. Kt. Quart. Lat. 2362. ff. 210—211, 212, 213.

Next

/
Thumbnails
Contents