Levéltári Közlemények, 37. (1966)
Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.
82 V. Windisch Éva elő; a közigazgatás története .szempontjaiból érdekes .rendeletek; közjogi méltóságok adományozására vonatkozó iratok; s egyéb, ezekhez hasonló forrásanyag. S minthogy már létezik memzatd könyvtár, melynek nemcsak az a feladata, hogy a tudósak számára a forrásokat hozzáférhetővé tegye, hanem az is, hogy szükség esetén közjogi és statisztikai tanulmányokra is módot nyújtson: a kiküldött törekedjék .arra is, hogy ahol csak — tág értelemben véve — tudományos emlékeket (moinumeruta litteraria) talál, ezeket eredetiben vagy másolatban megszerezze. Mivel pedig már a Nemzeti Múzeum létesítése is folyamatban van: a kiküldött gyűjtsön össze, vagy legalább vegyen nyilvántartásba minden olyan emléket, amely ott mékó helyet foglalna el. Azokról a forrásokról, melyek nem szerezhetők meg, s lemásolásukra sem nyílik mód, a küldött .készítsen- nyilvántartást. Havonta tegyen jelentést, rendkívüli körülményekről, nagy gyarapodásról ezen kívül is. Minden eljárásában — mint eddigi működésiében — a haza üdvét és dicsőséget tartsa szeme előtt, s viselkedésével mindenkit győzzön mag arról, hogy a deputáció célja egyedül iaz uralkodó szolgálata s a törvények teljesítése. Az instrukcióhoz Kovachich 1811-ben kiadott kis nyomtatványában néhány megjegyzést fűz. Reményét fejezi ki, hogy .az „expeditio dip!o,m,aticoliteraria" a nemzeti kultúra új korszakainak kezdetét jelenti, s kéri a lakosok támogatását. A tudósok kézirataikat, a gyűjtők gyűjteményeiket nem helyezhetik el méltóbb helyen, mint a könyvtárban, levéltárban, múzeumban, az emlékek asylumiaiban. Gyűjtése körét illetően Kovachich utal instrukciója megfelelő pontjára, ezt a kört azonban minden irányban ki óhajtja tágítani. Mindaz, ami Magyarország természeti, politikai, egyházi vagy tudományos történetére, földrajzára, pénztörtenetére, iparára vonatkozik; a régiségek és ia ritka tárgyak, beleértve a fegyvereket, festményeket, térképeket, metszeteiket; minden köz- és magánokirat és kézirat eredetiben vagy másolatban, rendeletek, levelezések, formuláriumok és hasonlók; minden nyoanitatott mű, mely Magyarországról szól, melyet 'magyarok írtak vagy magyarul jelent meg, minden Magyarországon nyomtatott mű, még a ikalendáriumok is, főleg ha történeti feljegyzések vannak bennük; regi elemi iskolai tankönyvek, sőt a népdalok és a népmesék: mind hasznos gyarapodást jelentenek a múzeum számára. Semmi sem zárandó ki ebből a körből, bármilyen jelentéktelennek látszik is önmagában, hiszen a múzeumban mindent össze kívánnak gyűjteni. 50 E néhány sorban Kovachich a magyar történelem forrásairól alkotott már ismert nézeteit foglalja össze, s gyűjtőútja határait a lehető legtágabban megvonva elárulja, hogy érdeklődése középpontjában nem a bandériumok kérdése áll. Bár első hivatalos feladatának is eleget kíván tenni, ez az eredeti célkitűzése már-már mellékessé válik az országos közgyűjtemények létrehozásának vagy nagymértékű gazdagításának szédületes perspektívái mellett. Felszerelve az ajánló iratokkal s a költségekre kiutalt 2000 forintos előleggel, hivatalából szabadságolva — még várbeli lakását is felmondva — Kova50 Az említett nyomtatványt Kovachich ugyancsak nyomtatott kísérőlevéllel küldte szét hatóságokhoz és magánosokhoz. Útja három évig is tarthat, írja, s így is csak a legfőbb helyeket tudja majd felkeresni. Kéri, hogy kutassanak fel, küldjenek a nádorhoz vagy a múzeumba minden szóbajöhető iratot azokról a helyekről is, ahol ő nem tudna megjelenni. Útiköltségei a múzeumi alapot terhelik, mely elég kicsiny. Azért küldi előre ezeket az iratokat, hogy az anyagot már érkezése eLőtt összegyűjtsék számára. (OSzK. Kt. Fol. Lat. 167. f. 178.)
