Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.

Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári forrásanyag feltárása 69 kezesében arra hivatkozik, hogy az első iratot nem a levéltárban használta, hanem másolatban ismerte; hogy nem levéltári .kivonatot (extractus archivál is) közök, hanem summariumot, vagyis történelmi szempontú kivonatot, továbbá, hogy az okirat hallétéről művében nem tett említést. Hivatkozik néhány külföldi levéltárosra, akik levéltáruk irataiból publikáltak, megemlíti, hogy Praynak és Lakicsnak engedélyük volt a kamarai levéltárban való kutatásra, s ekkor másolatokat is készítettek. Hangsúlyozza azt is, hogy az indikálást mindig kivonatok alapján végezte, s csak szükség esetén tekinthetett be az eredeti iratba, a kivonatofkat pedig a jelenlegi igazgató készítette abban az időben-, s „feljelentett bűnnek tartotta volna, ha azokban valami tökéletlenséget még csak gyanított volna is". A Lakics^csal közölt dekrétumot illetően Kavaohioh többek között kijelenti, Lakicsnak magának is joga van a -kamarai levéltárban kutatni; a kérdéses oikirat egyébként az uralkodó felségjogainak megerősítésére alkalmas, s Lakios feladata épp az, hogy ezzel foglalkozzék.

21 S bár az ügy folytatásáról nincsen tudomásunk, 1808-ban Kovachich saját érzése szerint hasonló gyanú alapjain kerül át a kamarai levéltár irattári részlegébe. Széchan Sándor helytartó tanácsoshoz, Kőrös megye főispánjához írott terjedelmes leveleben ismét védekezni kénytelen az ellen a gyanú ellen, hogy Levéltára iratait tudományos célra használta volna: erre egyrészt szüksége sem volt, írja, hiszen Magyarország legkülönbözőbb levéltáraiból készségesen küldenek számára anyagot; magának is szabad bejárása van az Archivum Regni-he, a kúriai levéltáriba és az Egyetemi Könyvtárba, sőt II. József idején a bécsi titkos levéltárban is megfordult; emellett meki magának is hatalmas gyűjteménye van. A .kamarai levéltár közjogi érdekű inatokban különben is szegény, s bár 1806-ban engedélyt nyert ennek az anyagnak a feltárására, az igazgató óhajára elállt tervétől. Érdekesek lennének a «kamarai levéltár magánokiratai, ezek használatára azonban nem kapott engedélyt. Arra pedig, hogy titokban használjon levéltári anyagot, semmi imód nincsen, az iratokhoz egyedül niam férhet hozzá, még helyüket sem ismeri.

22 Mindezek a körülmények nemcsak arra világítanak rá, miiért nem haladt előre Kovachich levéltárosi pályáján, hanem arra is, milyen hatalmas vállalkozásba kezdett, amikor elhatározta a magyar levéltáraik közjogi érdekű iratanyagának feltárását. Mielőtt az érdemi munkához hozzáláthaitott volna, először a kutatás akadályait kellett elhárítania. Az akadályok annál nagyobbak volnak, mivel nemcsak általában levéltári anyagról, hanem éppen közjogi-történeti forrásokról volt szó, s adva lévén a közjognak a források meghatározott körére felépülő struktúrája: a források körének kitágítását a két szembenálló politikai irányzat: udvar és rendek egyaránt bizalmatlanul szemlélték, nem tudva, hogy az új forrásanyag milyen irányban bontja majd meg a közjogi formulákban kifejezett politikai egyensúlyi helyzetet. Kovachich azonban hihetetlen szívóssággal és találékonysággal vetette bele magát a küzdelembe. A források megismerésének és megismertetésének ' 2l Kovachich másolatai az ügy iratairól: Acta denunciatíonis per Martinum Lendvay consiliarium cameralem et Archivi Directorem... contra M. G. Kovachich ejusdem Archiví regestrantem ex invidia nominis et hypocrisi religiosa, politica et officiosa anno 1800. factae. OSzK. Kt. Fol. Lat. 86. ff. 1—10. 22 Kovachich Széchenhez intézett id. levele. (10. jegyz.) •»