Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - Föglein Antal: A vármegyei levéltárosi állás kialakulása / 32–62. o.

A vármegyei levéltárosi állás kialakulása 57 nyes eljárástól. A két tisztviselőt azonnal bocsássa el.

208 És Zala vármegye most sem engedett, és a két tisztviselőt most sem küldte el. Megint csak azt kérte, hogy továbbra is megtarthassa őket. A helytartótanács újra, most már a harmadik és komoly legfelsőbb rosszalást adta a vármegye tudtára és felhívta, hogy a királyi parancsnak engedelmeskedjék. De a vármegye még most sem zavartatta magát. 1843. augusztus 7-én újra felírt. A főispán is közbevetette magát, és végre mégis csak a vármegye álláspontja győzött. 1844. február 1-én megjött az engedékeny válasz, a vármegye megtarthatta a lajstromozóját és a levéltári segédjét.

209 7, Évtizedeiken át tartott, amíg országszerte a vármegyék levéltáraik élére külön tisztviselőt, levéltárnokot kaptak. De a kormányszék, mint láttok, tulajdonképpen maga sem volt vele tisztában, hogyan .szögezze le a tisztviselő kötelességét. Volt vármegye, ahol azzal a feltétellel engedélyezte, ihogy csak a régi iratokat gondozza és lajstromozza. De volt vármegye, ahol az újabb, tehát a folyó aktáik gondozása és lajstromozása is kötelességévé tétetett; sőt, volt vármegye (Baranya), amelynél valóságos protocollista (iktatói) teendőket is rá akart bízni. Csak 1835-ben, Borsod vármegye kérelme ikapcsán, hogy ,a vármegye levéltári „sornokot" (lajstromozó) is tarthasson, mondotta ki világosan a levéltárnok teendőit: „A Levéltárnok kötelessége" — mondja az ugyanazon évi szeptember 15—1 29 059. sz. kormányszéki leirat — „lábban állana, hogy a már lajstromozott (tehát már iktatott — F. A.) Irományokat jó rendbe tartsa s a szükség esetébe azokat kikeresse, ki adjia és a használat után ismét kellő hellyére tegye, a folyamatban lévő Tárgyaik Iratainak lajstromozása pedig a jegyzői Hivatalt illetné s ezek szerént a Levéltámokira kettős kötelesség nem háramlana" A levéltárnok tehát megszabadult a folyó akták kezelésétől, azok kezelése és lajstromozása a jegyzők munkakörébe utaltatott. De a jegyzők, ahogyan az előtt a levéltárnoiki teendőktől, tehát a régi iratok kezelésétől s lajstromozásától húzódoztak, most már a folyó, az újonnan beérkezett akták kezelését sem akarták elvállalni.- A köz- és kisgyűlések, a polgári és büntető-, nemesi és úrbéri perek ülései — mondja Borsod vármegye 1835. november 21-i felkatában, — vagy 140 napot vesznek igénybe egy évben, amelyeikén a jegyzőknek ott kell leniniök. Ezekhez jön az árva- és a gazdasági számadások átvizsgálása. Itt vannak még az egyes küldöttségek (bizottságok) ülései, ahol mindig a jegyzőit „viszik a tollat". Most az ülések után jön a fogalmazványok, végzéseik, határozatok, ítéleteik stb. megszerkesztése, a levelezés, .az expediálás. Mindez heteket vesz igénybe. A XIX. század húszas-harmincas éveiben egyik-másik vármegyében már ezrekre rúgott évente a beérkezett ügyiratok száma. A jegyzőknek tehát már idejük sem volt a beérkezett aktáikat lajstromozni. így alakolt ki azután a vármegyékben az óhaj, hogy a beérkező, tehát az új-aktákat is külön tisztviselő vegye át. Vagyis egy új hivatalra, az iktatói — vagy ahogyan sok helyen nevezték, a „sornoki" — hivatalra volna szükség. Ez ikülönbem sem volt már ismeretlen, mert II. József alatt mint a „Tagebuch" vagy az a „Exhlbiten Protocoll" vezetője, már működött. A helytartótanács azonban sokáig hallani sem akart erről., pedig 1840-ben Abaúj vármegye is akart „iktató" hivatalt szervezni,

210 Ung vármegye pedig 1842-ben. Ekkor már sok vármegyénél a levéltárnok mellett lajstromozó is működött. A levéltárnok a iragi iratokat lajstro208 Uo. 1842. 1 :304. 209 Uo. 1844. 1 :52. 210 Uo. 1840. 1 : 235.