Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - Föglein Antal: A vármegyei levéltárosi állás kialakulása / 32–62. o.

A vármegyei levéltárosi állás kialakulása 45 szervezését. 1796. március 17-én teljesült a vármegye óhaja. A kért 300 frt helyett azonban csak 250 frt-ban állapíttatott meg az új tisztviselő fizetése.

91 1795. november 24-én Fehér vármegye jelentkezett. Indokul a jegyzők túlterhelését adta elő, és ő is hivatkozott az országgyűlési bizottság véleményére.

92 Néhány hónap múlva, 1796. április 7-én legfelsőbb helyen megadatott az engedély, de az új tisztviselő fizetése a kért 300 frt helyett itt is csak 250 frt-ban állapíttatott meg.

03 Ez ellen a vármegye felírt. A vármegyék, mondja a felirat (1796. június 22), nemcsak azért kérik ezt az új tisztviselőt, hogy a régi irataik lajstromozása elkészüljön és így a levéltár rendezett legyen. A levéltárat kezelni is kell (conservatio). Ezt pedig ideiglenes lajstromozóval elérni nem lehet. De a kezelést a jegyzőktől sem lehet kívánni, akiknek ma már megkétszereződött a munkája. S most a nótáriustól még azt is kívánják, hogy a folyó aktákat is lajstromozza (Regestrationis nomine elenchisatio exhíbitorum). Helyezze el az iratokat a protocollumok sorrendje szerint, akkor, amikor azt sem tudja, milyen rendszer szerint történjék ez (nihil utique systematicae Archivi coordinationi prosperaretur). Hogyan osztályozza a folyó iratokat, amikor még a registratura, tehát az iratkezelés kulcsa (registraturae Clavis) sincs kidolgozva, és így a régi iratok időrendben való rendezését sem végezheti rendesen. Évenkint több ezer ügydarab lajstromozása és mutatózása, a levéltár jó karban tartása, a régebbi iratok kikeresése akár előirat gyanánt, akár valamilyen ügyfél kérelmére és azok visszahelyezése: mindez levéltárnoki munka, amely teljesen külön tisztviselőt kíván. De ehhez a munkához is külön képesítés kell és ez a tisztviselő felelős gondozója annak a helynek, ahol egyeseknek, a nemességnek épp úgy, mint a köznek a jogai titkon (secreto) elzárva őrizetnek. Ennek a tisztviselőnek 250 frt fizetés nem elég. Ennyi fizetésért nem is akad vállalkozó. Ennek a tiszviselőnek állandóan helyhez kötött munkája van, az előmenetel minden kilátása nélkül.

94 A vármegye tehát arra kérte a kormányszéket, hogy a levéltárnoknak 300 frt fizetést engedélyezzen.

95 A helytartótanács azt felelte erre, hogy ő a levéltárnokot egyenrangúnak tartja az első aljegyzővel és így több fizetést nem engedélyezhet részére.

06 A valóság azonban az volt, hogy a helytartótanács sem azt nem tekintette, hogy mekkora a vármegye, sem azt, hogy mekkora a levéltár és így mennyi a levéltárnok elvégzendő munkája, hanem egyedül azt, hogy milyen a vármegyei pénztár állapota. 91 OL, HTT, PC 1795. 2 : 202; 1796. 26 :4. • «

2 Uo. 1795. 2 :206. 93 Üo. 1796. 2 :2, 27, 68. 04 A levéltárnokok mindenkor mostoha gyermekei voltak a vármegyei administratiónak. „E hivatal" — mondja a múlt század harmincas éveiben egy vármegyei monográfus és lelkes levéltári kutató — „valamilyen díszes, szintoly terhes. Vajha forróbb részvéttel tekintetne." (Hodor Károly: Doboka vm. esmértetése. Kolozsvár 1837. 472. 1.) Külön képesítést, tudást, szorgalmat, feltétlen megbízhatóságot és erkölcsi megközelíthetetlenséget követeltek tőlük; hiszen számos családi, anyagi érdekeltségű irat volt rájuk bízva. E mellett állandó lekötöttségben, íróasztaluk mellett kellett napjaikat eltölteniök. De a fizetésük sohasem állott arányban a végzett munkájukkal. Éppen ezért, egyik-másik vármegyéből alig volt jelentkező e tisztségre. Jómódú, legalábbis birtokos nemes azért nem jelentkezett, mert állandóan az akták mellett, a megyeszékhelyen, a levéltárban kellett tartózkodnia, és így nem nézhetett a gazdasága után. Birtok nélküli, vagyontalan nemes pedig azért nem jelentkezett, mert nemcsak a fizetés volt kevés, és ezzel szemben a munka állandó, folytonos, — ellentétben a többi tisztviselőével, akik a köz- és particularis (kis) gyűléseken, néhány napon át a székvárosban időzvén, utána vidéki kúriáikba mehettek s így olcsóbban élhettek —, hanem az előmenetel lehetősége is hiányzott. Eltekintve egy-két esettől, hogy főjegyzőnek választották, a legtöbbje holtáig a levéltár poros foliánsai és fasciculusai között körmölt, akkor, amikor ambiciózus tisztviselőtársai a zöld asztalnál, a gyűléseken, a közéletben künn a legszebben érvényesülhettek. A kormányszék viszont, amely folyton csak a „rendezést" sürgette, a levéltárnokok munkáját megfelelő fizetés engedélyezésével egyáltalán nem honorálta. S ha mindezek dacára mégis annyi derék, szorgalmas, lelkiismeretes levéltárnokról tudunk, akiknek munkásságát még ma is hálásan elismerjük, ez csakis eléggé soha nem méltányolható, ele nem is méltányolt, önzetlen és hivatásszerű ügyszeretetükben leli magyarázatát. * 95 OL, HTT, PC 1796. 2:113. 9fl Uo. 1796. 2:27. Később, sajnos, a vármegye levéltárnoka valahogyan elmaradt az első aljegyző rangjától!