Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 2. - Bognár Iván: A Népjóléti Minisztérium és a Népjóléti Népbiztosság szervezete, 1917–1919 / 293–343. o.

A Népjóléti Minisztérium és a Népjóléti Népbiztosság szervezete 1917—1919 331 A főcsoportnak Éliás visszaemlékezése szerint összesen 238 alkalmazottja volt. (Részletezve az összlétszámot: a Rokkantak Szövetségéből kiküldött bizalmi 14, nyugdíjas 136, különböző minisztériumokból 15, számvevőség 20, takarító személyzet 25, sofőr 4, ideiglenes 24. Mindezeknek nagyrésze a Rokkantak Szövetségének tagja volt.) Ez az adat mindenesetre ellentétben van az M. N. N. által készített kimutatással, mely a rokkantügyi főcsoport létszámát 335 főben adta meg, tehát lényegesen többet mutatott ki, mint a Népegészségügy. Továbbá Éliás szerint az egész ágazat összlétszáma (tehát főcsoporté és az alárendelt intézeteké együtt) 1500 fő volt. Eszerint az alárendelt intézetekre 1500—238 = 1262 fő jutott volna. Ugyanakkor azonban az M. N. N. összeállítása szerint az intézetekben 1052 alkalmazott dolgozott, tehát az ágazati összlétszám 1052 + 335 == 1387 fő lenne. Ez viszont kevesebb a Népegészségügyi által később megadott létszámnál. Mi a magunk részéről mindkét esetben az M. N. N. által egykorúlag közölt adatokat fogadjuk el hitelesnek. Az alárendelt intézetekben dolgozó orvosok létszáma (3 intézet: a Szegényház-utcai, a Pannónia-utcai s a Debrői úti kivételével) 58 fő volt. Ismerjük az intézeti ápoltak számát is: 4057, — ez az összes budapesti hadirokkant 25%-a. A Népegészségügyi Minisztérium szerint a főcsoportnál háromféle ügykezelés volt: az aktaszerű, a dossziés, és a szóbeli elintézés rendszere. Az elsőt a „régi" tisztviselők és a számvevőség tagjai használták, a másodikat az élelmezési osztály (azaz a IV. csoport). A Központi Szociális Iroda kombinálta az aktaszerű elintézést a kartotékrendszerrel s így az ügy egész történetének a birtokában volt. A többi osztály előszeretettel alkalmazta a szóbeli elintézés rendszerét, ami történhetett telefon útján vagy személyesen. Az ügyintézésnek ez a — nyilvánvalóan a feladatok természetéből is következő — többfélesége természetesen eredményezhetett bizonyos lazaságokat, ha nyilván nem is olyan fokúakat, mint ahogyan az ellenforradalmi korszakban keletkezett visszaemlékezések igyekeztek befeketíteni a Tanácsköztársaságot és annak intézményeit. Azonban arra, hogy valóban volt lazaság az ügyintézésben, tanúbizonyság a Párttitkárság Központi Panaszirodájának július 29-i átirata a M. N. N.-hez, amelyben szóvá teszi, hogy „mindenki ott és annyiszor veszi fel a hadi s a munkanélküli segélyt, ahányszor kedve tartja."

09 A főcsoport intézkedései közül megemlítjük a június 29-én kiadott köriratot a kórházakban kezelt hadirokkantak katonai illetménye tárgyában. Ebben elrendelte, hogy a 20—100 %-os rokkantak havi 80—400 K illetményt kapjanak. A kórházi ápolás alatt zsoldot nem vehetnek fel. Ha azonban a havi rendes illetmény 180 K-n alul marad, napi 6 K zsoldot kapnak pótilletmény gyanánt.

100 A főcsoportok mellett a népbiztosságnak számvevősége és segédhivatala is volt. A számvevőség — mint az már az eddigiekből is kitűnt —; megfelelően az általános miniszteriális gyakorlatnak, nem önállóan, hanem az egyes főcsoportok keretein belül működött. A központi főcsoport számvevősége csak július hó folyamán alakult meg, így az összeállításban még nem szerepel. A II. főcsoportnál a számvevőség két osztálya tevékenykedett: a III. osztály, 16 fővel, az 99 O. L., Tagyob. H/9. (180. old.) . 10

° P. T. L, Tagyob. 11/9. (O. H. H. iratai 164—165. old.)