Levéltári Közlemények, 37. (1966)
Levéltári Közlemények, 37. (1966) 2. - Komjáthy Miklós: I. Károly király állítólagos pecsétnyomója : oklevéltani és kormányzatttörténeti adalék / 207–226. o.
220 Komjáthy Miklós tételt, hogy a király által megerősített oklevelek nagyobb erejűek („Gloria et honore coronatis in terra principibus, quibus ille verus regum rex superna prouidencía sceptrigere potestatis tribuit insignia ... instrumenta, que sua auctoritate confirmantur validioris sunt firmitatis"). Szemlémet az 1323. március 29-i privilegialissal zárom, amelyben I. Károly, megerősítvén korábbi, 1317. február 24-én kelt oklevelét, páratlan részletességgel szól a megadományozott Gútkeled nemzetségben" Miklós érdemeiről 61 . A színes narratioból két mozzanatot kívánok kiemelni. Az egyik az, hogy Miklós mester elsőnek vonult be hatalmasul a hűtlenségben meghalt Csák Máté földjére („... cum Matheus... de Trenchul quondam infidelis noster in infídelitate sua viam finivisset, ipse magíster Nicolaus cum suis in terram dicti Mathei immediate potenter f wimus intravit") 62 . A másik, ami nyilván I. Károly királyi hatalma teljessé válása utolsó akadáyának elhárulása tényével függ össze, az oklevélnek az a részlete, amelyben Miklós mester legnagyobb érdemeként említi, hogy már akkor a király mellé állott, „cum adhuc régimen et regni nostri gubernaculum pleno non fuissemus adepti." Ez az oklevél egyike az első privilegialisoknak, amelyek immár folyamatos megszakítatlanságban s az előző századi szabályossággal, rendszeresen és kivétel nélkül méltóságsorral zárulnak. Két évtizeden át szinte csak esetlegesen, nem a megszokott formában s helyén találkoztunk az udvari méltóságviselők megnevezésével: „cum adhuc régimen et regni nostri gubernaculum pleno non fuissemus adepti". Mihelyt teljessé vált a király hatalma, Csák Máté halálával területi csonkasága is megszűnvén, újra megjelenik az ünnepélyes privilégiumok eschatocollumában a teljes méltóságsor. t Szorosan az időrend fonalán haladva, annak a két viharos évtizednek okleveleiből, melynek folyamán I. Károly kezdetben ingatag uralma fokozatosan megszilárdult, kijegyeztem a vizsgálódásom szempontjából valamelyest is értékesíthető politikai mondanivalót. A továbbiakban megkísérlem a kijegyzett adatokat a kor jelentősebb eseményeihez viszonyítani, mintegy háttérül állítva az események sorát az oklevelek politikai, államkormányzati mondanivalója mögé. III. András élt, amikor a még gyermek Károly Róbert, 63 II. Károly nápolysziciliai királynak és Mária magyar királyi hercegnőnek, V. István király leányának unokája, a dalmáciai urak hívására, 1300 tavaszán Spalatoban partra szállt. i III. András 1301. január 14-én meghalt. Az Árpád-ház utolsó férfi sarja halálának híre a trónkövetelő Károly Róbertet Zágrábban érte, ahonnan sietve vonult Esztergomba. Itt Gergely választott esztergomi érsek a fiatal Anjouherceget — százados szokásjogot megsértve — alkalmi koronával koronázta meg 64 . Nem véletlen, hogy az első esztendők gyéren kibocsátott oklevelei 65 sohasem hivatkoznak a szent koronára. Annál jobban hangsúlyozzák a leszármazás jogát, s azt, hogy a főpapok, főurak, bárók és nemesek hívták e jogon őt 61 AuO II. k. 69—71. 1. Az átírt oklevélről fentebb szóltam. 68 Csák Máté haláláról elsőízben a zalavári konvent 1321. május 8-i oklevele szól (AuO I. k. 612—613. 1.) I. Károly egy mandátuma már 1321. július 25-én „sub castro Trenchen" (!) kelt (uo. 636—637. 1.). 63 Történetírásunk első Anjou-királyunkat ezen a néven tartja számon (Caroberto); néha még a Róbert Károly forma is felbukkan, főképp nem szakkörökben. Dolgozatomban első megkoronázásától kezdve, minthogy okleveleiben magát így nevezte, I. Károly néven szólok róla. 64 Deér József írja (Die heilige Krone Ungarns. Wien 1966. — österr. Akademie der Wissenschaften., Phil. Hist. Klasse., Denkschriften 91. Band. Wien 1966. 219. 1.), hogy, mielőtt még a Vatikán kialakította volna Károly Róbertet támogató politikájának elvi alapjait, amelyekre alább visszatérek, „noch vor dieser grundsätzlichen Entscheidung, aber bereits im deren Griste (Kiemelés tőlem — K. M.) würde Karl noch vor der Krönung Wenzels, im Herbst des Jahres 1301, in Gran durch die Hand des electus Strigoniensis Gregor und unter Verwendung irgendeiner Verlegensheitkrone, also in offensichtlicher Missachtung aller gewohnheitrechtlichen Formalitäten und in direkter Verletzung der ungarischen Auffassung über die Unersetzlichkeit der herkömmlichen Corona regni bei der Herrscherweihe, zum König von Ungarn gekrönt".
