Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - KRÓNIKA - Szedő Antal: A washingtoni rendkívüli Nemzetközi Levéltáros Kongresszus / 169–173. o.

172 Krónika tartanak igényt, kinyomtatni, a többit mikrofilmre félvenni. A Xerox-szerű kópiáló eljárást eddig kiadványok készítésénél még nem alkalmazták, de olcsóbbá teheti az anyag összegyűjtésének munkáját. Amerikában (Kanadában, Latin-Amerikában, az Egyesült Államokban) természetesen nagy gondot fordítanak az olyan dokumentumkiadványokra, melyek anyagukat az egykori gyarmattartó birodalom levéltáraiból veszik. Természetesen kiadják az őslakosság (mayák, aztékok) fennmaradt írott emlékeit, s kiadják a gyarmatokon az igazgatás keretében létrejött iratokat is. A latin-amerikai államok sok segítségben részesülnek az UNESCO-tól ^ ilyen jellegű kiadványaik vonatkozásában. v Az Egyesült Államokban mindenekelőtt az elnökök személyi levéltáraiból készített forráskiadványok (Jefferson, Calhoun, Henry Gay, Woodrow Wilson stb. iratai) érdekesek. Forráskiadványokra aa USA-ban rengeteget költenek: volt olyan kiadványsorozat, mely egy millió dollárba került. Ezt persze nemcsak az állam teremti elő; hatalmas mértékben járulnak hozzá az alapítványok (Ford, Rockefeller stb.), újságok, folyóiratok (New-York Times, Life és mások). Működik emellett egy National Historical Publications Commission, mely programot készít, elveket állít fel, de anyagi eszközei szerények. Nevezetesebb amerikai kiadványok: Papers Relating to the Foreign Relations of the United States; World War Supplements, Territorial Papers. A mikrofilm-kiadvány äz Egyesült Államokban nagy divatban van: legnevezetesebb a volt Német Külügyminisztérium levéltárának mikrofilmkiadása, több kötetes katalógussal. Május 12-én, a kongresszus harmadik munkanapján került sor a mikrofilmezés problé máira. Elnök David Evans (Anglia) nyugalmazott főigazgató, főelőadó jelen jelentés szer kesztője, előadó Albert H. Leisinger (USA). A referátumok és a vita tartalmát a főreferátum szövegének közlésénél, jelen számunk elején ismertetjük. Május 13-án került sor a legutolsó témára: Nemzetközi együttműködés a levéltári anyag használatának megkönnyítésére. Elnök Ignacio Rubio-Mune Mexiko), főelőadó Aurelio Tanodi (Argentína), előadó Kecskeméti Károly (Franciaország) volt. A referátumok és a vita arra a kérdésre, hogy hogyan lehet a levéltárakban a kutatást valóban megkönnyíteni? — minél liberálisabb kutatási szabályzatot és minél több jó segédletet igényeltek. Jelenleg a legjobban segíti a levéltári munkát a nemzetközi csere: kiadványok (részben segédletek, részben dokumentumkiadványok) cseréje. Persze, nehezen lehet elképzelni, hogy egy ország levéltárában olyan segédletet is készítsenek, mely csak a külföldi kutató számára lenne hasznos. Az általános segédletekkel azonban csak fáradságosan lehet megkeresni az egy bizonyos ország történetére vonatkozó anyagot. A mikrofilmezésnek mint a kutatást valóban megkönnyítő eszköznek problémái így ezen a napon is felmerültek.* A londoni Public Records Office semmi esetre sem tartja levéltári feladatnak, hogy más országok történetére vonatkozó iratokat felkutasson és azokat lefilmezze. A fejlődésben elmaradt országok az ENSZ-től és az UNESCO-tól várnak ezen a téren segítséget. De sokan úgy vélik, hogy a kétoldali szerződések jelentik a járhatóbb utat. De vannak példák a speciális tájékoztatókra is: a washingtoni National Archives kiadta a „Guide to Materials on Latin Ámeríca in the National Archives"-t. Nagyon hasznos vállalkozás a Nemzetközi Levéltáros Tanács részéről a Guide des Sources Historique des Nations (a nemzetek történetének forrásai), mely elsőnek a latin-amerikai és a Szaharától délre elterülő afrikai államok történetének forrásanyagát akarja ismertetni, leírni. \ Mindenesetre — s ebben a kongresszus egyetértett — az elmaradt országokat e téren is segíteni kell. Az UNESCO küld is szakembereket. Azonban alapjában igazat kell adnunk Ernst Posnernek, aki szerint a legfontosabb, a lakosságból megfelelő szakemberek képzésének előmozdítása. Szó volt a Kongresszuson végül a Nemzetközi Levéltári Tanácsról is. A Tanács 1948ban jött létre egy párizsi konferencián, melyben résztvettek a francia Samarán (az első elnök), a holland Graswinckel, az olasz Re, a csehszlovák Húsa, az angol Jenkinson stb. Az első kongresszus Párizsban volt 1950-ben. Ezen a szocialista országok — Lengyelország kivételével még nem vettek részt. A washingtoni rendkívüli kongresszus sorrendben a hatodik: ezen a rendkívüli kongresszuson vett részt eddig a legtöbb állam, szám szerint 60, — egyébként 40 körül szokott lenni a résztvevő államok száma. * A mikrofilmezés jelentőségét jól mutatja, hogy jóformán valamennyi referátumban valamilyen formában utalás történt a filmezésre, mint a probléma megoldásának egyik lehetséges segítségére.