Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - KRÓNIKA - Szedő Antal: A washingtoni rendkívüli Nemzetközi Levéltáros Kongresszus / 169–173. o.

Krónika 171 vélemény. Itt a levéltárak feladatának tekintik a dokumentumkiadványok készítését (ha sokszor történészeket is bevonnak ezekbe a munkálatokba). Angliában nagy és régi hagyománya van a levéltári kiadványoknak. Nagy múltú sorozatokban jelennek meg a belpolitika kormányzati iratai 1509^-1704, a brit külpolitika dokumentumai 1574—1590 stb. Svédek, hollandusok, osztrákok szintén sok levéltári dokumentumkiadványt készítettek (pl. Ausztriában a világháborúról Ausztria—Magyarország utolsó háborúja 1914—1918 címen stb.). A dokumentumkiadványoknál a tőkés országokban is jól megfigyelhető egyrészt a legújabbkori történelem iránt megnőtt érdeklődés, másrészt ezzel kapcsolatban a kutatási időhatár egyre lejjebb szállítása. A forráskiadványok száma még inkább növekedőben van a szocialista országokban. A .szovjet állami levéltárak 1960 óta több mínt 800 kötet forráskiadványt adtak ki. Ebből 200 kötet az 1917 utáni időt tárgyalja: pl. 11 kötet jelent meg eddig a „Szovjetunió külpolitikájának iratai" sorozatból, és közzétették a II. vLágháború alatt a szovjet, angol és amerikai kormány- és államfők között lefolyt levelezést. Bulgáriában főleg a XIX. század vegének és a XX. század első felének történetét világítják meg dokumentumokkal a bolgár levéltárosok. A Német Demokratikus Köztársaságban a munkásmozgalom történetének dokumentumait adják ki. Rendszeresen adnak ki forráskiadványokat a csehszlovák, magyar, román levéltárak is. A referátumból és a vitából világossá vált, hogy a forráskiadvány-kötetek újabban már nemcsak tudós körökben, hanem a nagyközönségnél is nagy népszerűségnek örvendenek. Persze, ma már nemcsak levéltárak, hanem más intézmények is, vagy bizottságok is készítenek forráskiadványokat. Így Angliában a Történeti Kéziratok Bizottsága, a Szovjetunióban a Külpolitikai Iratokat Publikáló Bizottság. Ennek során újabban megszaporodnak a jelei annak, hogy bizonyos együttműködés alakul ki a levéltárak és a forráskiadványok megjelenésében érdekelt más intézmények, társaságok között. Külön bizottságok alakulnak, melyek a • különböző helyeken készülő forráskiadványok munkáját koordinálják, sőt bizonyos kiadványokat kezdeményeznek is. Ez így nagyon helyes, mivel a levéltárak maguk amúgy se győznék egymagukban valamennyi forráskiadvány elkészítését. (Nem is beszélvé

v arról, hogy vannak olyan intézmények, melyek jóval több pénzzel rendelkeznek, mint a levéltárak.) Sokszor több ország fog össze bizonyos forráskiadványok elkészítésére. Így fogott össze a Szovjetunió a szocialista országokkal a 6 kötetes „A nemzetközi proletár szolidaritás története" című forráskiadvány készítésében, vagy így szovjet és magyar levéltárosok együttműködésével készül a „Magyar internacionalisták a Szovjetunióban 1917—1922 között dúlt polgárháborúban" című dokumentumkiadvány. A legtöbb országban pontos utasítások vannak, melyeket be kell tartani a dokumentumkiadványok készítésénél. Persze ezek a rendszabályok nem akarnak minden kiadványt szűk lehetőségek közé szorítani, de egyre világosabb, hogy teljesen szabályozatlanul sem lehet hagyni a kérdést. Archeográfiai szabályzat készítése a levéltárosok és történészek közös feladata: helyes lenne, ha nemzetközileg érvényes archeográfiai szabályzat készülne. A készülő kiadványok többfélék: vagy egy témát, vagy egy korszakot ölelnek fel, vagy bizonyos iratféleségek sorozatait közlik. A legnehezebb természetesen témára gyűjteni anyagot. Az angolok szerint, ha témára kell anyagot gyűjteni, nem szabad a kiválasztást egyetlen emberre bízni. Hogy melyik fajta forráskiadványt illeti meg az elsőbbség joga, nehéz eldönteni; a maga helyén minden fajta forráskiadvány fontos lehet. Milyen technikával készüljenek a forráskiadványok? Mindenesetre a nyomtatott kiadványok használhatók a legkönnyebben. A nyomtatás azonban drága, és csupán a tudományos kutatók számára, legfeljebb ezer példányban, kiadványok nem készülnek. A Szovjetunióban a népszerű kiadványok sokszor több százezer példányban készülnek. Ilyen volt pl. a Katonák levelei, vagy A halott hősök beszélnek: ez a kiadvány a fasiszták által börtönben tartott és halálra kínzott mártírok leveleit adta közre. . . Persze a költségeket nemcsak a nyomdai költségek teszik ki. Igen magasak az előkészítő munkák költségei is. Pl. Angliában egy dokumentumkötet ,- összeállítása minimum 2 évbe és 5000 fontba kerül. Kemény, lelkiismeretes munka kell a forráskiadványhoz és magas képzettségű tudósok. Mindezek után a levéltárosok legalább a nyomtatási költségeket igyekeznek csökkenteni, így gondoltak a sokszorosításra, majd a mikrofilmezésre. A mikrofilm kétségtelenül olcsó, lehet róla fotókópiát vagy filmkópiát kapni. De kétségtelenül leolvasó készülék kell hozzá és fárasztóbb az olvasása. A Szovjetunióban is készült már mikrofilm-kiadvány, nyomtatott vagy mikrofilm alakban készített indexszel. Nagyon jó kombinálni a nyomtatott és mikrofilmezett kiadványt: bizonyos dokumentumokat, melyek általában érdeklődésre