Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - IRODALOM - Vörös Károly: Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530–1900. (A magyar könyv). Budapest, 1963. / 150–151. o.

150 Irodalom BOGDAN ISTVÁN A MAGYARORSZÁGI PAPÍRIPAR TÖRTÉNETE 1530—1900. Budapest, 1963. 486 fc, 2 tkép (A magyar könyv) Annál a különleges jelentőségénél fogva, amellyel az irat — és ezáltal többek között a levéltár — megszületésében, létrejöttében rendelkezik, a papír és a gyártás technikájának története túllépi a szűkebben vett technikatörténet kereteit: részévé — mégpedig bizonyos vonatkozásokban döntő és szerves részévé — válik nemcsak a teljes emberi kultúra írásban megjelenő és az írás segítségével terjedő szektora történetének, hanem ezen belül egyik meghatározója lesz az írásbeliség fejlődésének is. Mindez teljes mértékben indokolja, hogy a papírtörténet elfoglalja helyét a történelem a levéltári tudományosság által művelendő segédtudományai között. S ha természetes is, hogy a papírtörténet számtalan ága és vonatkozása közül nem mindegyik és főleg nem egyenlő intenzitással kell hogy érdekelje az írás formai történetének és sokoldalú társadalmi funkciójának kutatóját, Bogdán István, a magyarországi papíripar történetének első periódusát: a papírkészítés a XX. század elejével záruló, a papírgyártás merőben más munkaszervezése és technológiája által felváltott szakaszának történetét bemutató munkája 'végeredményben a hazai írásbeliség technikai előfeltételeinek történetévet foglalkozván, mindenképpen megérdemli a történész, az írástörténet és a levéltártörténet művelőjének és kutatójának figyelmét. Mert ha a továbbiakban eltekintünk is a papírkészítés technológiai fejlődése a műből kibontakozó képének ismertetésétől, a szigorú rendszerességgel és imponálóan sokoldalú anyagismerettel összeállított mű így is bőségesen tartalmaz olyan, részleteket és leszűrhető tanulságokat, melyek a levéltáros és az írásbeliség történetével foglalkozó kutató számára nem kis jelentőségűek. Ezek közül először — jórészt éppen a szerző saját kutatásai alapján — az 1840 előtti magyarországi papírmalmok teljes, törzskönyv jellegű felsorolása említendő. Szerző igénye ezzel kapcsolatban igen magasan van megállapítva: malmonként közölni kívánja a telephelyül szolgáló helység nevét, és 1784. valamint 1828. évi lélekszámát, a malom alapítási időpontját és alapítójának nevét, működésének bizonyossággal megállapítható évkorét, tulajdonosainak és bérlőinek nevét és birtoklásuk évkorét, a malomban működött papírkészítők nevét, az épületnek és a kirészletezett műszaki felszerelkedésnek főbb adatait, a nyersanyag évi szükségletét és ái át, a termelési adatokat, a vízjelet, valamint a piacra vonatkozó adatokat. És bár természetes, hogy minderre a bonyolult kérdéskomplexusra a maga teljességében csak igen ritkán (és néha csak elég hipotetikusan és általánosságokban) lehet válaszolni, s így ehhez képest majd minden malom adatai hiányosak, — a legfontosabb malmok esetén még így is nyerhetünk olyan képet, mely alkalmas arra, hogy ne csak a malom sajátos papírfajtáját tegye felismerhetővé, hanem annak technikai és gazdasági környezetét is: nemegyszer jelentős körülményeket a papírra írott szöveggel dolgozó történész vagy levéltáros számára.Ehhez a jegyzékhez csatlakozik a papírkészítés papírgyártássá alakulása, tehát az 1840— 1900 közötti korszak papírgyárainak és papírmalmainak 1900-ig terjedő, a fentinél valamivel szűkebb körű felsorolása. A felsorolásokat mindkét periódusból a fontosabb üzemek vízjeleinek gondosan kivitelezett ábrái egészítik ki, valamint két térkép, mely a felsorolt papírmalmok, illetve gyárak területi elhelyezkedését mutatja be. A fenti — a levéltárosnak elsősorban technikai jellegű segítséget nyújtó — összeállításokon túlmenően a munka kísérletet tesz egy rendkívül lényeges, és a levéltáros sajátos történeti kutatási területének szempontjából sem elhanyagolható kérdésnek felvetésére és megoldására is. A papír felhasználásáról szólva szerző ugyanis mindkét, 1840 előtti és utáni periódusban elemzi a papírjelhasználás mennyiségi megoszlását az írásbeliség egyes területei között. Vizsgálatai azzal a meglepő eredménnyel járnak, hogy az 1840 előtti periódusbari a fennmaradt levéltári anyag volumenének tanúsága szerint a legnagyobb papírfogyasztó az igazgatás (és fogyasztása évszázadról évszázadra állandóan növekszik), — a kultúra ellenben (tehát pl. a nyomtatott könyv) csak később — és a megjelent nyomdatermékek papírigényét véve figyelembe — csak jóval csekélyebb mennyiséggel lép be a papírfogyasztók közé. Ezeken túl az élet szerző által civilizációsnak tekintett, a papírt tehát végül is csak anyagként felhasználó területének (pl. csomagolás) papírfogyasztását szerző egészében is csupán következtetések árán tudja megadni. A fenti aranyok szerző szerint az 1840 utáni viszonyokra is iellemzők, ha az ágazatonkénti mennyiségek még megközelítő megállapítása is egyre nehezebb.