Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Papp László: Magyar nyelvű levelek és okiratok formulái a XVI. században. (Nyelvtudományi értekezések 44.) Budapest, 1964. / 147–149. o.

Irodalom 149 natos, hogy történettudományunk minél több ily pillanatfelvételt készítsen s igyekezzék ezekből összeállítani a nem-irodalmi magyar írásbeliség kialakulásának legapróbb részleteit is megörökítő képet. A középkori magyar művelődéstörténeíemnek e kép minden bizonnyal párat !an értékű kincse lesz. Ma, amikor művelődéstörténelmi kutatásaink új szempontokkal gazdagodva megújulnak, kiváltképpen fontos, hogy a történész-közvélemény ne csak felfigyeljen a Papp László-féle s a hozzá hasonló nyelvtörténeti és nyelvrekonstrukciós vizsgálatokra, hanem Tudományosságunk találja is meg azokkal a kapcsolatokat, s eredményeit igyekezzék szervesen beleépíteni a maga eredményeibe. Szeretném felhívni e sorokban, kitűnő, fiatal medievistáink figyelmét, hogy vegyék fel az írásbeliség modern, társadalom történelmi értelmezésű, sok más szempontból is gyümölcsöző vizsgálatának a Hajnal István, s az ő iskolája két tragikusan korán kidőlt tudósa, Istványi Géza és Guóth Kálmán kezéből kihullott fonalát. Hisz e nagyra hivatott stúdiumnak ma csak két, sajnos, immár az idősebb nemzedékhez tartozó művelője van, Jakó Zsigmond és Mezey László." Ha a magyar nyelvű írásbeliség kérdése tisztán nyelvészeti vagy filológiai probléma lenne is, megoldása akkor sem nélkülözhetné a történészek közreműködését. Papp László finom statisztikai felméréseinek eredményeit magyarázni is igyekszik. Választ keres pl. arra a kérdésre: „mi lehet az oka annak, hogy a formulák közül leginkább a dátum maradt latin nyelvű, a magyar contcxtusú szövegekben." (71. 1.) Őszintén megvallja, e kérdésre egyértelmű választ adni nem tud. Fentebbi pillanatfelvételünk tanulságaként annyit tán mondhatunk, hogy a keltezés, legalábbis ahogy az iratokban szerepel, a legritkább esetben fordult elő a beszélt nyelvben. Nem volt olyan kialakult, könnyen, áttételmentesen használható alakja, mint az élő nyelv sok más fordulatának. A keltezésnek mindenkor volt valami papirosíze. A magyar nyelvű írásos gyakorlat kezdetén különösen érezhette ezt az, aki mondanivalói végére annak keltét is odaírta. Szinte látjuk, a dátum megfogalmazásakor megtorpan a levél írója, úgy érzi, most valami nem mindennapit, „hivatalosat" kell leírnia. Addig, ha nem is könnyen, de természetesen folyó magyar levele egyszerre latinba csap át. — Istványi szerint (i. h. 53. 1.) a magyar nyelvű iratok számának növekedésével csökken a formulák magyarsága. Ä főurak deákjai továbbra is latin formulákat használnak. Ugyanekkor kenyeret adó gazdáiknak csak nagyritkán sercenő tolla alól mindig magyar formulák kerülnek ki. Hadd fűzzem e megfigyeléshez figyelmeztetésemet: lám, még a tisztán nyelvészeti jellegű vizsgálatok sem mellőzhetik a társadalomtörténelmi szempontokat. A levelek formulakészletének e szempont kikapcsolásával, homogén anyagként kezelése ugyanis feltétlenül hibás eredményekre vezet. A latin formulák százalékos táblázataiból levont következtetések ugyanis a magyar társadalomnak csak igen vékony rétegére jellemzőek. Az írni-olvasni tudók közül épp a legbefolyásosabbak kultúrájáról, érdeklődési köréről, világnézetéről mit sem mondanak. Nem akarom tovább növelni magának a kitűnő tanulmánynak adataival szaporítható példáim számát annak megvilágítására, mennyire s mily sokágú elemzést igénylő, történelmi kérdés a magyar nyelvű írásbeliség kialakulásának problémája. Mindössze a vallásos tartalmú formuláknak az egykorú hitbuzgalmi iratok frazeológiájával való rokonitása lehetőségére, illetőleg szükségességére szeretnék még utalni. Az efféle, ugyancsak finom művelődéstörténelmi egybevetések valóban érdekes eredményeket hozhatnak, mint Papp László véli (29. I.), a reformáció történetére vonatkozóan. A szerző tanulmányának értékét elsőrenden tárgyválasztása szabja meg. A fentebb elmondottak, úgy érzem, kellőképp kiemelték az ilyesfajta vizsgálódások művelődéstörténelmi jelentőségét. Papp László szépen elgondolt és következetesen megvalósuló, tudományos programjának mostani műve igen értékes láncszeme. Várjuk is a folytatását. Márcsak azért is (s ez. szolgáljon a kiváló dolgozat kritikájául), mert ez a tanulmánya, bár igen nagy, de korántsem teljes anyagon alapszik. Maga mondja (10. 1.), hogy dunántúli és északnyugati felvidéki adatai nincsenek. Pedig a magyar nyelvű levelezés igazi otthona a XVI. században a Dunántúl volt. Komjáthy Miklós