Levéltári Közlemények, 37. (1966)
Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.
* 106 V. Windisch Éva A yélamény végül azokkal a nehézségekkel foglalkozik, melyek ilyen jellegű munkálatok ötven évvel 'később történő anyagi honorálásánál mutatkoznak. A munkáktok már nem használhatók fel eredeti céljuknak megfelelően; az anyag egy része elkallódott. Wenzel a jutalmazás értékének alapjául végül is az 1821-ben szóban forgó pilisszántói birtokot veszi, arős szavakkal nyilatkozva a félévszázados 'késedelemről. 133 Nincs adatunk -arra vonatkozóan, hogy a Wenzel jelentése óta eltelt száz évben Kovaohich expedícióját történetírásunk vagy .levél tár történeti kutatá? sainik figyelemre niékiaták volna — erről éppúgy megfeledkeztek, mint egész munkásságáról. Túlmutatna tanulmányunk keretein e mellőzöttség okainak — amely mellőzöttség már Kovachich életében megkezdődött — vizsgálata. A továbbiakban befejezésül mindössze két kérdésre keresünk válását: egyfelől, hogy mi volt az oka annak, hogy Kovachich expedíciója és ezzel kapcsolatos munkálatai egykorúan nem keltettek nagyobb visszhangot; másfelől, hogy levéltár történeti és historiográfiai szempontból mi az értéke ma Kovachich itt ismertetett tevékenységének. Hogy 1815-ben a peregrinációt befejező Kovachichot nem fogad ja akkora érdeklődés, amekkora az útjára indulót kísérte, ez a belpolitikai viszonyok nagymértékű megváltozásának tudható be. A bandériumok kérdése, mely J. 808-ban élénk vitákat idézett elő az országgyűlésen, időközben, a háborús viszonyok -elmúltával, kikerült az érdeklődés homlokteréből. Az 1811/12. évi országgyűlés központi problémáját már a devalváció alkotja, s az utána következő országgyűlés nélküli időszakban sem a bandériumok ügye az, ahonnan a rendi alkotmányt veszély fenyegetné. Kérdéses az is, vajon folytatja-* a banderiális deputáció ezekben az években munkáját, de valószínűnek látszik, hogy nem, s így az a szerv, melynek Kovachich útja érdemi eredményeiről beszámolhatna, ekkor nem létezik. Ürményi országbíró s a nádor, ha személy szerint, mint az eddigiekből kitűnt, itudomásul is vették Kovachich útjának eredményeit, ezek szélesebb körű, hivatalos publikálásának nem láthatták értelmét. Emellett az út nem is hozott döntő eredményt a bandériumokat illetően: olyan iratok, melyek az egész problémára teljesen új fényt vetettek volna, nem kerültök elő, mivel nem is léteztek. Kétségtelenül érvényesült ugyanakkor Kovaohich rosszakaróinak befolyása is. Nincs ugyan rá adatunk, hogy ezek kik voltaik (Kovachich írásaiban egyedül Lendvay kamarai levéltári igazgatót nevezi meg), nyilván voltak azonban olyan aulikus főurak, hivatalnokok, akik rossz szemmel nézték nemcsak a bandériumok kérdésének rendi szempontból történő feszagetését — hiszen Kovachicih kiadványainak megjelenését épp úgy lehetetlenné tették, mint a birtokadományozást — hanem a levéltári kutatások fellendülését álta133 „Nem lehet itt feladatom ezen elhalasztásra nézve nyilatkoznom. Annyi azonban bizonyos, hogy ha Kovachich az adományt akkor megnyeri, nemcsak a jelen kellemetlen és igazságos elintézésre felette nehéz jogügy soha a bíróság elé nem hozatott volna; hanem azon kedvezőtlen mellékárnytól is szabadok maradtak volna hazai viszonyaink, mintha itt a szegény tudós a közhatalomtól oly teendőkkel bízatik meg, melyek . még nevezetes költségébe is kerülnek, s midőn fáradozásai jutalmazásáról van szó, az ügy annyira elhuzatik, míg a bírósághoz kénytelen fordulni, melynek útján elvégre 50 év múlva kikapja azt, amit megérdemlett." (Wenzel id. szakértői véleménye, f. 14 v .)
