Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - IRODALOM - Kubinyi András: Bónis György: Die Entwicklung der geistlichen Gerichtsbarkeit in Ungarn vor 1526. (Az egyházi bíráskodás fejlődése Magyarországon 1526 előtt.) Weimar, 1963. Klny. Einflüsse des römischen Rechts in Ungarn. (A római jog hatása Magyarországon.) Mediolani, 1964. / 305–306. o.

306 Irodalom ki tárgyát, világosan, pontokba, ill. paragrafusokra osztva, jogászi precizitással, úgy hogy áttekinthetőségük módot nyújt a csak egy részletkérdés iránt érdeklődő kutatónak is arra, hogy pillanatokon belül megtalálja azt, amit keresett. Az egyházi bíráskodás történetéről írt értekezés sémája kb. a következő: állam és egyház viszonya, általános és partikuláris egyházjog, az egyházi bíráskodás szervezete, az egyházi bíróságok hatásköre, állami intézkedések az egyházi bíróságokkal szemben. Ez a séma érvényesül a XIII. századtól kezdve az egyes fejezeteken belül. Különösen érdekes az ' általános egyházjogtól és egyházi bíráskodási rendszertől való eltérés, így hivataltörténetileg is nemcsak a hazai, hanem a külföldi olvasó számára is tud újat mondani. Ahogy írja (206. o.) „A kánoni és hazai formák és szabályok keveredése az egyházi bíráskodás a nemesség és polgárság mindennapi életében történt meghonosodásának hatalmas faktora volt, de ugyanígy a római-kánoni jogi normák elterjedésének és átalakításának is." Ez utóbbi azután a második tanulmányban van részletesebben kifejtve. A munka két részre oszlik. Az első évszázadok szerint sorra veszi a római jog terjesztőit. Ide veszi az egyetemi (külföldi és hazai) végzettséget, a jogászokat a hivatalokban, hiteleshelyekben, a nálunk fennmaradt, vagy említett római és kánonjogi munkák felsorolását, a formuláskönyveket. Természetesen részletesen foglalkozik a Hármaskönyvvel is. A munka második részében viszont sorra veszi a magyar jogban található római jogi hatásokat és azok jelentőségét. A tanulmány igen sok hasznos adatot gyűjt össze s a hivatali személyzet képzettségén kívül a hivatali működés vizsgálatához is számos támpontot nyújt. Néhány megjegyzést azonban — amelyek nem értik a kitűnő munka értékét — tennünk kell. A 26. oldalon a titkos kancellária eredetéről Gárdonyi munkáját idézi, amelynek eredményeit azonban már részben Szentpétery, de különösen Kumorovitz cáfolta meg a kápolnaispánságról írt tanulmányaiban. A kápolna az Anjou korban központi hiteleshely volt, nem pedig a diplomácia központi irodája és műhelye. (Éttől függetlenül alkalmazhattak a királyok kápolnaispánokat diplomáciai funkció végzésére.) A 41. old.-on a krakkói egyetemen tanultakra a Schrauf közlése helyett az Album Studiosorum, az egyetem kiadott anyakönyve bővebb adatokat nyújtott volna. 56. old.: Mátyás felesége nem Beatrix d'Este, hanem d'Aragona. Csak nővére ment férjhez az Este családba. Ugyanezen az oldalon idézi és néhány adattal bővíti Holub elméletét, aki a nádori cikkelyek absoluta potentia-ordinaria potentia megkülönböztetésének eredetét a kortárs IV. Edward angol királynál találta meg. Bónis tovább megy: rámutat a közös ősre, Baldus kommentárjára. Itt csak annyit jegyeznénk meg, hogy a hazai írásos emlékekben 1485 előtt már el volt terjedve. (Vö. Tanulmányok Budapest múltjából XV. (1963) 221. o. 120. j.) Bónis a római jog hatására utaló anyag összeállításánál elsősorban a nemesi (és egyházi) bíróságok gyakorlatát vette alapul. Ezen a téren számos hasznos eredménnyel gazdagította jogés hivataltörténeti irodalmunkat. Említsük meg pl. amikor rámutat, hogy eltúlozták a humanizmus elterjedését a kancelláriában Mátyás alatt (52. o.); vagy amikor az 1486-os decretum maius-ban a romanisztika hatását felismerve, jogos kételyeket nyilvánít Drági Tamás egyedüli szerzőségével szemben. (57—58. o.) Csak mellékesen érinti azonban a városi jogban mutatkozó római jogi hatásokat. Ezt meg is indokolja azzal, hogy a magyar városi jog vagy a libertás Albensis-ből (aminek városi jogi értelmezését Fügedi tagadja a Tanulmányok Budapest Múltjából XIV. kötetében megjelent tanulmányában), vagy pedig a magdeburgi jogból levezetett budai jogból ered. (113. o. 490. j.) Itt azonban két megjegyzést kell tennünk. Az Ofner Stadtrecht maga sem állítja azt, hogy kizárólag a magdeburgi jogból származik a budai jog, viszont a ténylegesen létező budai és az Ofner Stadtrechtben lefektett jog egymáshoz való viszonya még nincs feldolgozva. Véleményünk szerint sokkal erősebb a magyar nemesi jog hatása a magyar városi jogra, mint azt feltételezték. És itt épp római jogi eredetű elveket hozliatunk fel például! Az evictio pl. (vö. Bónis 102.) még oklevélformulákban is azonos módon mutatkozik meg a városi, és a hiteleshelyi stb. oklevelekben. (Vö. Tanulmányok Budapest múltjából XIV. (1961) 123.) A másik megjegyzésünk a renuntiatio-ra vonatkozik. Bónis egy oklevelet idéz, ahol ezzel kapcsolatban a „lex Velleiana"-ra hivatkoznak (78. o. 337. j. és 98. o. 420. j.): ez ugyan a budai káptalan oklevele, de egy budai polgár házassági szerződését tartalmazza. Nem érdektelen azonban, hogy Buda okleveles gyakorlatában többször hivatkoznak a „senatus consultum Velleianum"-ra házassági ügyekben, ill. özvegyi jogokkal kapcsolatban. (Vö. Budapest Története I. k. 1490—1541. fejezet. Kéziratban.) Így tehát a városi jogot is érdemesebb lett volna nagyobb figyelemre méltatni. Mindezek a megjegyzések azonban nem vonnak le semmit Bónis tanulmányai értékéből, amelyek mind jogtörténeti, mind közigazgatástörténeti szempontból az 1526-ot megelőző kort kutatók hasznos segédeszközei lesznek. Kubinyi András