Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - IRODALOM - Mályusz Elemér: Alphons Lhotsky: Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. (Ausztria középkoti történetének forrásai.) (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. XIX.) Graz, Köln, 1963. / 300–305. o.

Irodalom 301 hatott oly ösztönzően, hogy a bécsi egyetem nagy tekintélynek örvendő tanára vállalkozzék a feladat megoldására. Lhotsky művészettörténeti érdeklődésű szakember, tanársága előtt a Kunsthistorisches Museum-nak volt tisztviselője s a konciliarizmus gyűjtőnéven ismeretes XV. századi szellemi mozgalmak története kedvenc kutatási területe. Nyilván játszva találhatott volna oly témát, amely a magán könyvkiadókat arra ösztönzi, hogy valamiféle, mint mi ma szoktuk mondani, olvasmányos könyv megírására felkérjék őt. Ha mégis inkább a Quellenkunde műfaja felé fordult, az csak úgy érthető, hogy annak művelését a tudományos életben és az egyetemen játszott szerepével összeegyeztethető, sőt attól el nem választható feladatnak érezte. Egyéni hajlam és közösségi kívánalom összetalálkozásának eredményéül éppen ezért szabad felfognunk a szép könyv létrejöttét, úgy azonban, hogy a két tényező közül az utóbbit tartsuk elhatározóbbnak. A forráskritikának ez az előtérbe helyezése, bármennyire jelenti régi hagyományok tovább élését, az osztrák történettudomány öneszmélését tükrözi. A történettudomány, amióta e névre igényt tart, Ausztriában is kereste hivatását s igyekezett annak eleget tenni. Természetszerűleg más feladatokat látott maga előtt a monarchia korában, mint a két világháború között és ismét más célok elérésére törekszik napjainkban. A Reichsgeschichte, a XIX. sz. vége óta a jogi karok tantárgya, a történetirodalmunk által mellőzött kormányzástörténeti problémák felől tájékoztatott, de a társadalmi fejlődés megértésére is szoktatott. Olyan kitűnő művelői, mint A. Huber vagy A. Luschin, még amikor tankönyvekben foglalták össze ismereteiket, akkor is távlatokat tudtak nyitni a magyar olvasó előtt. A monarchia felbomlásával a nem-német területek múltjával törődést elejtették az osztrák történészek, kutatásaik azonban, amelyek a német birodalom sorsának vizsgálata során világtörténeti problémák felé vonzották őket, maradandó helyet biztosítottak számukra az európai történészek között. Bármi legyen is véleményünk A. Dopsch vagy H. v. Srbik, H. Hirsch vagy Th. Mayer munkásságáról, bizonyosnak mondható, hogy nevük nélkül a XX. sz. történetirodalma nem volna teljes. Az önállóvá lett és önállóságára büszke Ausztria, mint tudományágunk társadalmi függéséből is következik, nem követheti vakon a nagy elődöket. A hagyományok töretlen kontinuitása ellenére új célok felé igyekszik. Nem a Habsburg-monarchia múltja, nem a német birodalmi gondolat érvényesülése érdekli, hanem a mai Ausztria története. Ennek egyes részeivel még a Kronland-ok korában magas színvonalú helytörténeti kutatás foglalkozott. Tudományos társulatok, sőt Grazban és Innsbruckban egyetemi intézetek koré szerveződött a kutatás, kiadványsorozatokkal, oklevél- és aktapublikációkkal. E reális hely — territórium — történet és a kissé mindig eltúlzott birodalomtörténet közé lép korunkban az osztrák történet. Szükség nem volna reá, hiszen a társadalmi problémák annak idején, mint ezt éppen az ausztriai fejlemények mutatják, állami beavatkozás nélkül értek meg a helyi keretek között, ma pedig mint történettudományi problémák ugyancsak az államtól függetlenül volnának feltárhatók, megismertethetők. Ennek ellenére a mai állam elég erős, hogy puszta létével a határai közt élő történészeket és intézményeket tömörülésre s arra ösztönözze, hogy összefogva rajta keresztül, mindenütt az ő befolyását keresve tudatosítsák az ország egész múltját, a társadalom és a művelődés életét. Mindez alkalmas az állam tekintélyét, súlyát, mindent elsöprő fölényét érzékeltetni s meggyőz arról, hogy a polgári állam keretei között nem remélhető a társadalom életének elfogulatlan vizsgálata. Nem rosszalólag mondjuk ezt. Az államot ma még sehol senki nem tarthatja feleslegesnek s így természetesnek mondhatjuk, hogy az osztrák polgári történetírás is azt nyújtja, amit állama helyesnek tart. A hangsúlyt nem is a mi-re, hanem a hogyan-ra vetjük. A miként az, ami példamutató, amiből tanulhatunk. A mai osztrák történettudomány — ez következtetésünk summája —, azt tartja tehát hivatásának, hogy megismerje és megismertesse állama és az ott élő népesség történetét minden vonatkozásban s ennek a kötelességének úgy igyekszik eleget tenni, hogy példamutató felelősségérzettel első lépésként számba veszi valamennyi történeti forrását. Mint lelkiismeretes gazda felméri minden készletét, tartalékát, gondosan ügyelve, hogy semmi el ne kerülje figyelmét. Ez a körültekintés megbecsülhetetlen. Csak egyszer kell elvégezni a munkát s utána generációk kezében biztos iránytű van, anélkül, hogy tartani kellene a forrásanyag elhanyagolásának káros következményeitől. Körülbelül negyedfélszáz, terjedelemre különböző szöveg, — egyik közülük rövid vers, a másik testes kötet —, került ismertetésre. A nagy számot megmagyarázza, hogy Lhotsky oly gondosan mérlegelve szétválasztotta a szövegeket, mintha kézirattári katalógus megszer-