Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - IRODALOM - Mályusz Elemér: Alphons Lhotsky: Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. (Ausztria középkoti történetének forrásai.) (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. XIX.) Graz, Köln, 1963. / 300–305. o.

302 Irodalom kesztése volna feladata. Sőt a III. Frigyes elleni gúnyirat (1470 körül) s a Baumkircher András kivégzéséről szóló 1471 ápr. 25-i jelentés ismertetését (415. 1.) egybevetve a két forrást tartalmazó codex leírásával (É. Bartoniek, Codices Latini medii aevi (Catalogüs bibliothecae Musei Nationalis Hungarici XII.) Budapestini 1940. 184. sk. 1.), azt állapíthatjuk meg, hogy bizonyos mértékben még túl is ment azon. Óriási előnyt jelent a magyar kutatónak, hogy Lhotsky segítségével kényelmesen tájékozódhat legközelebbi szomszédunk kútfői felől, megtudhatja, mi a szakkörök véleménye azok keletkezése, megírásának ideje, forrásértéke felől. Sőt esetleg arról is felvilágosítást nyerünk, hogy a nálunk használt, legmegbízhatóbbnak vélt kiadásuknál jobb, újabb is van, esetleg évtizedek óta, éppen csak nem tudtunk róla. Például oly értékes forrásról, mint a Conversio Bagoariorum et Carantanorum-ról csak itt értesültünk, hogy a nálunk használt M. G. H., SS. XI.-n kívül jobb kiadásban M. Kos 1936ban Laibachban közzétette. Erről a kiadásról Kosáry bibliográfiája nem szól, Györffy utalásából pedig csak forráskritikai tanulmányra, nem egyszersmind szövegközlésre lehetne következtetni (A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 1958. 150. L). A nálunk Ansbertus szerzői néven ismert történeti munkának (História de expeditíone Friderici imperatoris) bibliográfiánk (Kosáry I. k. 51. 1.) csak 1863-i kiadását említi, amelyből az értékes — és sokat emlegetett — magyar vonatkozású részeket Gombos is közli (Catalogüs I. k. 289—297. 1.). Mindketten mellőzték tehát a M. G. H., SS Nova Series 5. kötetében A. Chroust által 1928ban sajtó alá rendezett kiadást, pedig ebben (26., 53., 131. 1.) a magyarázó jegyzetek felvilágosítanak, hogy a hely, ahol a császár követei a magyar királyt 1189-ben megtalálják: apud civitatem Ungarie, que Teutonice Czilnburg dicitur, Etzelburggal, Óbudával azonos, azaz a Czilnburg név kezdőbetűje egyszerű tollhibának látszik. Lhotskytól most arról is értesülünk, hogy a munka nem egységes, hanem három részből alakult, továbbá tájékoztatást kapunk, hogy a keletkezés problémáját terjedelmes forráskritikai irodalom tisztázta. (226. sk. 1.) Nagyon megnyugtatóan, hogy a Czilnburg-ot említő bejegyzés az első részben van s a három rész összeolvasztása még a XII. sz.-ban ment végbe. Vagy személyes tapasztalatból mondhatjuk, mily hosszadalmas volt az első tájékozódást megszereznünk egy bizonyos Heticus Philosophus felől, akinek nevét a XV. sz.-ban Thuróczy tette Magyarországon ismertté Aeneas Silvius nyomán s csak utánjárás árán tudhattuk meg róla Eckhardt Sándor segítségével (De Sicambria á Sans-Souci. Histoires et legendes franco-hongroises. Paris 1943. 15. sk. 1.), hogy az Aethicus Ister néven ismert íróval azonos, akinek művét, a Cosmographia-t H. Wuttke 1853-ban tette közzé. Afelől azonban már Lhotskytól értesülünk (148. sk. 1.), hogy ennek a sajátságos munkának rejtélyes szerzője Virgilius salzburgi püspökkel (f784) azonos, ugyancsak tőle tudjuk meg, hogy ki ez az auktor s melyek azok a modern tanulmányok, amelyek a szerzőséget tisztázták. Arra is rákényszerít Lhotsky munkája bennünket, hogy a Marczali-féle Enchiridion azon szövegeit, amelyek ott kéziratokból láttak napvilágot és mindég feltétlen bizalmunkat élvezték, az irodalmi utalások alapján a jövőben ellenőrzés alá vessük. Vonatkozik ez elsősorban Pilgrim passaui püspök 974-i levelére (Lhotsky 167—169. 1.), valamint részben Theotmar salzburgi püspök levelére (169. 1.). Az egyes auktorok jellemzésén, forrásértékének megállapításán, a hozzájuk fűződő problémák ismertetésén, a reájuk vonatkozó kritikai irodalom pontos felsorolásán kívül irigylésre méltó teljességgel tartalmazza Lhotsky kézikönyve az egész kéziratos anyag felsorolását, a kézirattári codexek sorszámát pontos lapszámokkal. Nem ismerünk munkát, amely a kéziratokat ennyire egységbe foglalná a nyomtatott irodalommal, oly magától értetődő organikus kapcsolatban látná a könyvtári és kézirattári munkákat. Az a könnyűség, amely ma a mikrofilmezéssel lehetővé teszi egy-egy kézirat variánsainak a távolból való megszerzését, mintegy indokolttá is teszi a kutatók oly helyzetbe juttatását, hogy rendeléseiket utánjárás nélkül leadhassák. Csak egyet sajnálhatunk: a codexrészek befejező lapszámainak hiányát. Amennyire megkönnyíti egy-egy több száz lapos colligátumban a forrásszöveg megtalálását a kezdő lapszám feltüntetése, ugyanoly mértékben hasznos volna, ha egy-egy további lapszám megjelölése a kútfő terjedelme felől egyidejűleg pontos tájékoztatást nyújtana számunkra. Amíg a kéziratok jegyzéke, a további kutatást mozdítva elő, elsősorban az osztrák történészekhez szól, a forráskiadványok bibliográfiai adataiból bőven meríthetünk magunk is oly magyar vonatkozású adatokat, amelyek korábban nem vonták magukra kutatóink figyelmét s így felhasználásuk, értékesítésük még a jövő feladata. Azt hisszük, hogy magyar kapcsolatok feltárása, külföldi forrásokban rejlő magyar mozaikszemek kiemelése, főleg történetünk korai időszakából, s azután ily adatok számba vétele, mintegy felkínálása a kor szakemberei számára, hasznos és érdemes munka. Nem is lehet fárasztó egy kutató számára, inkább szórakoztató. Annál csodálatosabb, hogy csak elvétve lelik kedvüket benne tudósaink.