Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Kumorovitz L. Bernát: A magyar közép- és nagycímer kialakulása / 209–234. o.

224 Kumorovitz L. Bernát pecsét ellenben a teljes magyar nagy címert tartalmazza.

86 (18. kép.) Az 1836-os kistitkospecsét a régi gyakorlatnak megfelelően csak a magyar kiscímert tartalmazza épen, mert a középcímerbe tartozó Dalmácia, Horvátország (és Erdély) jelvénye más címerpajzsban van elszórva.

87 (19. kép.) Egyedül az 1836-os bírói pecsét maradt meg épségben, s a régi magyar középcímert tartalmazza főpajzsában Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és Galícia címerével, szívpajzsában pedig a kiscímerrel. A királyi korona is a régi gyakorlatnak megfelelően a sas nyakánál, a főpajzson nyugszik.

88 (Típusát ld. a 11. képen, II. József bírói pecsétjén.) Az 1836-os magyar címerrendezés tehát a nagycímer szempontjából (kétféle pecséten kétféle nagycímer) hanyatlást jelent az 1804-i helyzethez képest, de az engedmény révén: mégis sikerült elhárítani az egységes birodalmi címer elfogadását. Metternichék a magyar címert „csöndesen", vagyis a vármegyék bevonása nélkül, kizárólag közigazgatási úton szerették volna a birodalmi közös címerben feloldani, a kancellária éppen ebbe a csöndességbe kapaszkodva mentette a menthetőt.

89 V. Ferdinánd trónralépésekor pedig az országgyűlésnek (1836) alkalom adatott, hogy e kérdésben megnyilatkozzék. V. Ferdinánd ugyanis (Ausztriában) I.-nek kezdte magát címezni, a rendek határozott fellépésére azonban kénytelen volt elfogadni a magyar államjogi álláspontot, s mint magyar király V. Ferdinándként beállnia a magyar királyok folyamatos sorozatába. „A rendek hálátadólag tisztelik az Isteni gondviselést — így hangzik a feliratuk —, mely Felségednek több más nemzetek és államok koronáit is viselni engedi, de miután a dicsőséges uralkodóház és a magyar nemzet között készült szent kötésekben az ország önállósága és függetlensége fönntartatván, így bár Magyarország ugyanazon fejedelemnek hódol, akit az ausztriai császárságban is megillet a főhatalom, de azért Magyarország mind uralkodói formájára, törvényeire és egész alakjára az ausztriai császárságtól független."

90 A címerrel kapcsolatban pedig ekképpen nyilatkoznak: „...régente... attól nem lehetett tartani, hogy Magyarország, a római birodalomhoz fog számíttatni, miután azonban a római birodalom a viszálkodások által megrázkódtatva, végre a harczok és szerencsétlenségek özönébe elenyészett, Felségednek dicsőült atyja pedig az ausztriai császárság örökös czímzetét magára és uralkodóházára ruházta, hacsak törvényes függetlenségünk minden igazi és külső jelei gyakorlatba nem vétetnek, megtörténhetik, hogy Magyarország is az ausztriai császársághoz tartozónak fog tekintetni. Nekünk tehát, kik a törvény és a különös kötések szerint függetlenek lévén, semmi más nemzetnek alávetve nem vagyunk, a jövőben is ügyelnünk kell arra, hogy .. . öngondatlanságunk és az idő viszontagságai által a példákból gyakorlat, a gyakorlatból és külső jelekből pedig olyan jussok, melyek törvényes függetlenségünkkel ellenkeznének, valaha ne vonathassanak, és így hazánk az ausztriai császárság alá ne vettessék."

91 Az 1836-i országgyűlésnek finoman udvarias feliratából világosan kitűnik, hogy az osztrák sast és az idegen címereket nézi aggodalommal a magyar címerben. A német—római sas nem volt veszedelmes, mert csak a magyar királyok idegen díszét jelentette, és használata amúgysem volt folyamatos.

92 Az osztrák császári cím és címer azonban 1806 óta Magyarország irányában is programot tartalmaz: a kiépítendő egységes birodalom szimbólumának kell. 86 Illés i. m. III. tábla, 30. sz, kép: az 1836-os nagy titkos-pecsét. 87 Illés i. m. III. tábla, 31. sz. kép: az 1836-os kis titkos-pecsét. 88 Uo. III. tábla, 32. sz. kép: az 1836-os bírói pecsét. 89 Uo. 56—57. 1. 80 Horváth i. m. 19. 1. 81 Uo. 19. 1. — A rendek már 1805-ben és 1807-ben gondoltak arra, hogy a császári címmel kapcsolatban törvényt kellene hozni. Az 1807-i országgyűlés bizottsága (50. pont) ezt így indokolta: „Őfelségének kegyelmes leirata ugyan egészen bizonyossá teszi azt, hogy a császári cím fölvételéből Magyarországnak semmi sérelme sincsen, mindazonáltal a királyi kegyelmes levelet el is lehet felejteni, és azért csak biztosabb volna, ha erről törvény intézkednék. A való az, hogy Felséged, mint ausztriai császár, Magyarországon nem parancsol. De mégis ez elnevezés, titulázás idővel a maradékoknál kétségeket, kérdéseket támaszthat, és végre, midőn az ország javairól van szó, semmi törvényes óvást feleslegesnek mondani nem lehet". Nagy £.; Az ausztriai császári cím fölvételéről. Budapest 1897. 31. 1. (Akad„ Értek, a társad.-tud. köréből. XII. köt. 2. sz.) 92 Horváth í. m. 16—18. 1.