Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Kumorovitz L. Bernát: A magyar közép- és nagycímer kialakulása / 209–234. o.

222 Kumorovitz L. Bernát A kistitkos pecséten a kiscímert találjuk,

77 mellette a kapcsolt részek címereivel, mint 1804-ben. A bírói pecsét szintén azonos az 1804-ivel, s a régi magyar középcímert ábrázolja.

78 A napóleoni háborúknak az utolsó, Ausztria szempontjából most már kedvező korszakában (1809—1815: a második párizsi békében Franciaországnak meg kellett elégednie 1789-i határaival) újra időszerűvé lett a császári cím- és címerigazítás. A német—római császárságot a bécsi kongresszus ugyan nem állította vissza, de az újraszervezett birodalom Ausztria vezetése alatt maradt. A cím- és címer körüli harc most ismét megélénkült. Ujabb fázisait az 1813. és 1815. esztendő jelzi, irányítója pedig Metternich herceg. 18Í2. december 2-án elhagyták a császári cím mellől az „örökös" jelzőt. A magyar kancelláriát nem érintette a dolog, hiszen ezt a kitételt irataiban sohasem használta. 1813-ban új császári címet állapítottak meg. Ez a területi változások miatt csak középcím volt, de baj volt, hogy Magyarországra vonatkozólag is kötelezőnek mondták ki. A kancellária Metternich rendeletét az egységesítés egy lépésének tekinti, s az 1769-i érveit felújítva ragaszkodik az 1807-es címerekhez. Vagy, ha ezek már elavultak volna, újaknak a szerkesztését kívánja, ami azonban csak királyi leirat útján volna lehetséges. Mivel a leiratokat a vármegyék is tárgyalják, a Metternich által kívánt „csöndesség" csak úgy volna biztosítható, ha megmaradnának a régi gyakorlat mellett. A király 1813. április 17-én hozta meg döntését, s a középcímet és a középcímert rendelte el. A kancellária elkészítette ugyan tervezetüket, de új felterjesztéssel is élt. Az oklevelek pecséteíési formuláira hivatkozva azt ajánlja, hogy a nagytitkos-pecsét formáját tartsák meg, de lássák el megfelelő címerrel, s így lehetne eljárni a kettőspecsét esetében is. Ilyen változtatás kellene a kistitkos-pecséten is, csak a bíróin nem, mert az csak a magyar (közép)címert ábrázolja. Ragaszkodik az „apostoli" jelzőhöz is. Felterjesztését azzal zárja, hogy az új címet csak akkor veszi használatba, ha Metternich nyilatkozik. Mivel ez nem történt meg, megmarad továbbra is az 1806-os, illetve az 1807-es (végső fokon az 1804-es) cím- és címerhasználat mellett, pedig akkor már a napóleoni háborúk vége felé jártak. A bécsi kongresszus megváltoztatta Európa térképét: az osztrák császárság visszakapta elveszett területeit, sőt újakat is szerzett. Űj címerre volt tehát szükség. Metternich 1815. szeptember 19-én küldte meg a kancelláriának az új császári közép- és kiscímer tervezetét azzal, hogy amíg a nagy elkészül, a középcímert kell használni. A magyar kancellária az. osztrák címereket „nyilvántartásba" veszi, majd december 1-én jelenti Metternichnek, hogy — mivel 1813-as előterjesztésére eddig nem kapott választ, Magyarországon az 1807-es címereket használják, s csak olyan változtatást fogadhat el, amilyent 1813-ban javasolt. December 28-án Metternich enged: a kongresszus végéig egyelőre használhatják a régit, csak a szükséges címbetoldásokkal, akkor ugyanis gyökeres átalakítást hajtanak majd végre. Ez 1816. január 10-én történt meg. A magyar középcímer tervezete február 13-án készült el, mégpedig két változatban. Az elsőben a magyar kiscímer teljes, a mellékcímerek pedig az osztrákokéival vannak vegyítve.

79 A másodikban a régi magyar nagycímert (Erdéllyel) találjuk.

80 A ma77 Illés i. m. 50. 1., II. tábla 17. kép. 78 Uo. 50. 1., II. tábla 18. sz. kép. — A magyar kancellária tehát meg tudta védelmezni a hagyományoknak megfelelő magyar címerhasznáíatot. Ez az eredmény azért jelentős, mert a titkos kancellária, az államtanáccsal karöltve éppen ebben az időben kardoskodik a legerősebben az egységes birodalmi pecsét és címer érdekében. A titkos állami és udvari kancellár 1806. szeptember 6-i felterjesztésében például ezeket írja: „Es sey bei Einführung der oesterreichischen Kaiserwürde der doppelte Zweck vor Augen gewesen, für den äusseren Glanz dieses allerdurchlauchtigen Hauses zu sorgen, nebenbei aber eine neue, aller Erbstaaten gemeintschaftliche staatsrechtliche Beziehung, einen Vereinigunspunkt und ein Symbol der Einheit aufzustellen, woran es dahin gefehlt hat. Gäbe man nun das Verlangen von Ungarn in Beziehung auf das Wappen zu, so würde ausser dem Titel Euer Maiestät kaum mehr eine Spur der oesterreichischen Kaiserwürde wahrnehmen seyn

. .. Diesem nach müsse auf dem Wege zum grossen Ziel der Einheit mit vorsichtiger Schonung, aber unerschütterlicher Beharrlichkeit fortgefahren werden." Horváth S.: A magyar állam címere és a kétfejű sas. Budapest 1912. 13. 1. 79 Illés i. m. 63—64. 1., 21. sz. kép. 80 Uo. 64. 1., 22. sz. kép.