Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Kumorovitz L. Bernát: A magyar közép- és nagycímer kialakulása / 209–234. o.

220 Kuniorovitz L. Bernát 10-én a magyar kancelláriával is közöltette. A kancellár észrevette, hogy az új címekből hiányzik a magyar király „apostoli" címe, s a Magyarországot megillető igénycímeket se tartalmazza mind, ezért felvételüket kérte. A király augusztus 13-án döntött.

65 E szerint a megtartott címek általában a régiek, s csak annyit változtatott rajtuk, amennyit a pillanatnyi diplomáciai helyzet megkívánt. A Magyarországot érdeklő okiratokban az apostoli cím és az igénycímek továbbra is használatban maradhatnak, de a német örökös tartományokban nem, mert az elsőt ott eddig sem használták, az igények érvényesítésére vonatkozó koronázási ígéret pedig a nemzetközi jog értelmében csak akkor volna teljesíthető, ha Törökország szerződésszegést követne el. Felvételük tehát politikai feltűnést keltene. I. Ferenc e döntése magyar szempontból azért volt fontos, mert a címhasználatban fenntartotta a régi gyakorlatot. Egységes ((közös) cím esetén megtörténhetett volna, hogy megszüntetik az eddigi külön magyar királyi címhasználatot, s a magyar királyság ezentúl csak tartományként szerepelt volna az okiratokban.

66 Hogyan módosultak címereink az 1804-i címváltozás után? Az új császári címert 1804. november 5-én tették közzé, s a legfelsőbb elhatározásról december elején értesítették a magyar kancellárt. Mivel az osztrák monarchia örökös császársággá alakult, s az uralkodóház császári-királyi házzá lett, a császári címer szívpajzsára a császárság cimerképét, a királyi koronás kétfejű sast (jogar nélkül) helyezték. A sas mellén levő kisebb címerpajzsra az új császári ház külön címere, az osztrák uralkodóház régi vörös pólyája került, amely eddig a főhercegség területi jelvénye volt, s a (II. Rudolf-féle) házi korona lett az osztrák örökös császárság koronájává, (mert a Nagy Károly-féle birodalmi koronát az alappajzs fölé helyezték). A mellékcímer-sorozatot a békekötések területi változásainak megfelelően megrostálták, másrészt újabb címerekkel bővítették. Az új osztrák nagycímer (a császári nagypecsét tervezetén) alappajzsának első negyedében Magyarország középcímerét találjuk, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és (Galícia helyett) Erdély címerével, boglárpajzsában pedig a magyar koronás kiscímerrel.

67 A királyi rendelet azonban ezt a címert magyar nagycímernek is szánta, mert felsorolta a magyar igénycímereket is, amelyek, úgy látszik, csak szerkesztési nehézségek (helyszűke) miatt maradtak ki a címertervezetből. A rendelet és az osztrák tervezet tehát közvetve mind a három magyar címerfajtát elismerte, bár császári középpecsétje*

8 csak a magyar kiscímert adja, császári kispecsetjeben pedig Magyarországnak már nyoma sincsen. Az 1804-i császári új nagycímer tehát a rossz elhelyezéssel, csak melléktartománynak tünteti fel Magyarországot, az új közép- és kiscímer pedig határozottan egységesítő célzatúnak mondható. Sérelmes volt az is, hogy ennek az egységes címernek a használatba vételét a magyar kormányzószervektől is megkívánták.

69 A magyar kancellária 1804. december 12-i tanácsülésén tárgyalta meg a címerügyet. Mindenekelőtt — felfigyelve a heraldikába burkolt egységesítő szándékra — utal 1769-i, 1780-i 1792-i álláspontjára, és javasolja, hogy a címert hozzák összhangba az akkor elfogadott elvek szerint. Mellékeli a magyar nagy- és kistitkos pecsétről készített saját tervezetét, mely szerint mind a kettőnek középpajzsába Magyarország 1804 előtt használt nagycímere kerül, a kistitkos pecséten hasonlóképpen (helyszűke miatt egy-két igénycímer kihagyásával) az ausztriai császárság sasos címere pedig kitűnő helyet kap a címerfej közepén.

70 Mivel átiratára sürgetése ellenére sem kapott választ, a kancellária továbbra is a régebbi magyar királyi címerespecséteket használta.

71 65 Illés (a 6. jegyzetben) i. m. 6—12. 1. 66 Uo. 9. 1. 67 Uo. 20. 1., 6. sz. kép. 68 Uo. 23. L 7. sz. kép. 69 Uo. 18—26. 1., 8. sz. kép. 70 Uo. 28—29. L, 9. és 10. sz. kép. 71 Uo. 27—33. 1.