Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Dokumentumok Magyarország felszabadulásának történetéhez / 139–170. o.

Dokumentumok Magyarország felszabadulásának történetéhez 141 nunk lőttek volna. Megállították a kocsit, megkérdezték az öreget, hová megy, mondta, hogy Pálfalvára. Hát maga fiatalember? — kérdezték tőlem. Én mondtam, hogy eggyel tovább, Tarjánba. Van igazolványa? Na, mondom, elképzeli maga, hogy ilyen időben igazolvány nélkül jár az ember? Aztán nem kérte az igazolványt. És a fiatalembernek ott hátul — ez a Sárközi volt —, van-e igazolványa?- Van, mondom, egy kerékpárigazolványa. Igaz is, nem is volt neki más. Tehát igazat mondtam. Tovább mentünk. Beértünk Salgótarjánba.. ., illetve a zagyvapálfalvai vasútállomásnál leszálltunk, onnét mentünk be Salgótarjánba. Pesten hogyan vették fel a kapcsolatot az elvtársakkal? Kiket találtak meg? Hát én rnég aznap az illegalitásban élő Száva Istvánnal, aki a Népszava szerkesztője volt, találkoztam. Nekem Szegeden többek között azt a feladatot adták, hogy keressem fela párt vezetőin kívül Szakasits Árpádot, Ortutay Gyulát, Darvas Józsefet.- A fő cél ezekkel kapcsolatban az volt, hogy Budapesten még a német megszállás alatt hozzunk létre Ideiglenes Kormányt. Szakasitsot is Száván keresztül harmadnap megtaláltam már, beszéltem is vele; az illegális lakásán voltam Szakasitsnak és tárgyaltunk a kormányalakításról, de persze ez sok időt vett igénybe és mire hát' valami konkrétumra jutottunk, azonközben már rádión hallottuk, hogy Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. A pártvonalon Maróti Károly elvtárs volt az első kapcsolatom, kivel másnap megérkezésem után találkoztam. Ő meg Bíró Mihály elvtárs, ezek kapcsoltak aztán össze Kiss Károly elvtárssal. Rövidesen aztán a pártvezetőségi ülésnek beszámoltam küldetésemről. Hol tartották ezt a pártvezetőségi ülést? A Gróf Zichy Jenő utcában az öreg Pásztor suszternak a suszterműhelyében. Ott van is, úgy tudom, most egy emléktábla. Az a pártvezetőség egyik helyisége volt. És a feladataim közé tartozott az, hogy mire felszabadul Budapest, akkor legyen a pártnak helye, megfelelő anyagi eszközök álljanak a párt rendelkezésére; mindenekelőtt autók és egyéb. Ezt úgy szerveztem meg, hogy két csoportot szerveztem: az egyiknek volt a feladata a Csengeri utca 69, a mai Közlekedési Szakszervezet háza, akkor a vasút- hajózási klubnak, a másiké meg a Volksbund Köztársaság téri, akkor Tisza Kálmán téri székházának lefoglalása volt. Ezt a házat ismerte Kossá elvtárs? Én véletlenül mind a kettőt ismertem: egyrészt a Hajózási Klubba jártam be rendszeresen, tehát pártháznak nagyon alkalmasnak tartottam volna, és a Volksbund házat is ismertem, mert az egyik sógorom, mikor építették, illetve átépítették, ott dolgozott, és én tudatosan vittem neki ebédet, hogy lássam, hogy mit építenek ott a volksbundisták. Megint jónak tartottam, ha épségben marad, pártháznak. Ezt a házat egyébként én személyesen foglaltam le, ha lehet ezt a kifejezést használni. Milyen képet mutatott Pest a felszabadulás után? Hát én voltam bent a gettóban, az volt a legszörnyűbb, a gettó. De egyébként mindenfelé: utcákban, udvarokban a temetetlen holttestek, lódögök, fantasztikus mennyiségben, de ami a gettóban volt, azt nem lehet úgy egyszerűen elmondani, szóban érzékeltetni nem lehet. Sok dokumentumfilmet láttam azóta a különböző koncentrációs táborokról, de meg kell mondani, tán még azokat is felülmúlta a pesti gettóbeli látvány, ahol üzlethelyiségekben máglyákba rakták fel, magyarul mondva stószolták fel a hullákat, egész a plafonig. Tudtuk, hogy ennek mi lesz a következménye: megenyhült az idő, s olyan locs-pocsos téli idő lett, féltünk, hogy tífuszjárvány tör ki. Megszerveztük a hullák kihordását. Fogadtunk embereket, de azt nem lehetett józan fejjel csinálni. A szovjet emberektől kaptunk rengeteg italt, és itattuk ezeket az embereket, meg kell mondani; etettük és itattuk. Ilyen kétkerekű hordárkocsikra raktak föl 8—10 nullát (ezek persze csontig soványodott valamik voltak), és kitolták a Corvin-áruházba. A Corvin-áruház kiégett, üres volt, és ott gyűjtöttük egész nap össze a hullákat, de százszám, vagy ezerszám is talán. A Józsefvárosi pályaudvaron pedig szereztünk egy ilyen kis kávédaráló mozdonyt, ahhoz hozzákapcsoltunk 4—5—6 darab tehervagont. (Mindezt, hogy a szörnyűségek hatását csökkentsük, éjjel csináltuk.) Akkor betolatott a Népszínház utcán keresztül ez a Corvin elé, a régi 28-as villamos végállomásához, és ott rakták meg a vagonokat hullával, és vittük a Kerepesi temetőbe. Amikor pedig a Pongrácz útnál fönt a felüljáró hidat • megjavították, attól kezdve már a Rákosi-temetőbe vittük ki. Óriási tömegsírokat ásattunk, de mindig itatni kellett a temetőket: nemcsak a hullahordókat, meg a hullaátrakókat a Corvinnál, hanem a hullatemetőket is, mert azt bérért nem lehetett csinálni, az olyan idegfeszültséget jelenthetett a számukra. Ki intézte ezt? Volt egy bizottság ott, amikor megalakult a Nemzeti Bizottság, a Budapesti Nemzeti Bizottság.....