Levéltári Közlemények, 35. (1964)
Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Csóka J. Lajos: Adalbert és Walfer pannonhalmi 1153., illetőleg 1157. évi oklevelének hitelessége / 57–65. o.
Adalbert és Walíer 1153-, 111. 1157. cvi oklevelének hitelessége 61 találjuk a „totius Pannonié regmim — Pannónia — Stephanus primi regis Pannonié — Stephani regis Pannonié — regi Ladisclavo, qui tunc tempori's Pannonié prefuit" kifejezéseket. S ugyanott és ugyanakkor kezdődik Pannonhalmán az „ecclesia beati Martini in (de) slancto monte Pannonié" formában való megnevezése is, ami nemcsak Szt. Imre legendájában, hanem Walfer ispán oklevelében is látható: „monasterio siancti Martini in Sacro Monte Pannonié". 19 Ugyanezen időből, 1146-ból származó Fulco-féle oklevélben a velük megegyező, ugyancsak szokatlan „monasterio beati Martini Pannoniensi(s)" szöveget 'tálálj ulk. 20 Mindezek ellenére "Walfer oklevelében is használták Magyarország korszerű, akkor már gyakoribb megjelölését is az „omlnium principum Ungarie" és az a „totius ecclesie Ungarice (Ungarie)" kifejezésekben. A pecsételésisel kapcsolatban Závodszky a „regali et totius regni sigillo principali roboravit" szövegen ütközötit meg, mivel itt a király és az ország főpecsétjéről van szó — a király és az ország közös pecsétje pedig csak II. Endre korában került használatba. Mi úgy gondoljuk, hogy lényegében itt is az történt, ami világosabban szemlélhető azon az 1156-ban kiadott, szintén királyilag megerősített magánoklevélen, melyet Martirius esztergomi érsek „regii impressione sigilli tam aurei, quam cerei, totius regni aissensu" hagyatott jóvá a király és tanácsa részéről. 21 A király és az egész országot képviselő tanács együttes említése bizonyára a már fejlődésnek induló rendiségre mutat, aminek megnyilatkozásával az 1151. évi pannonhalmi oklevélben is találkozunk, mely szerint a király és az egész ország tárgyalt Ausztria hercegével, „colloquii causa regis ac tocius regni cum duce Auistrie". 22 A jelzett szöveg a mi interpretációnk szerint tehát csak annyit mond, hogy azt az alapítást, amit Walfer ispán „ex gratia et beneficio supradicti regis et favore prenoiminatorum et omnium principum" elhatározott, a király parancsiára Barnabás nótárius az arany pecséttel megerősítette. A „Walferus Dei et predicti regis gratia comes" kifejezéssel kapcsolatban az a véleményünk, hogy egyrészt a Németországból hozzánk költözött Walfer találkozhatott a „Dei gratia" kifejezéssé 1 !, hisz pl. II. Henrik császár már a XI. század elején használta és az II. Bélára vonatkozóan a bozóki prépostság alapító levelében is megtalálható, másrészt pedig a „gratia" itit még nem anynyira formulaként szerepel, mint inkább tényleges tartailom kifejezéséül, ami egyszer az Istenre, kétszer pedig a királyra vonatkozik. 23 A parentes szó rokonok, atyafiak értelemben ugyancsak szokatlan okleveleinkben, de 1157-ben nem különben, mint 1230 körül, amikor viszont valóban használtaik és leírtak. Karácsonyi mutatott rá arra, hogy a szónak ez az értelme Itáliából juthatott át hozzánk s ebben az értelemben alkalmazta Cresimir horvát király is a XI. század második • feléből 'származó oklevelé18 Uo. 450:2, 451:16, 456:13, 458:12, 460:1, 452 : 2.< Azzal, hogy Szent István Kisebb és Szent Imre Legendáját hol és mikor írták, „Latin nyelvű elbeszélő irodalmunk a XI— XIV. században" c, megjelenés előtt álló tanulmányunkban foglalkoztunk részletesen. 20 PRT I. k. 599. 1. 21 Fejér i. m. Tom. II. 141. 1.; Knauz Nándor: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. Tom. I. Esztergom 1863. 107 1. 22 PRT I. k. 600 1. ,/. 23 Vö. III. Istvánnal, ill. Lukács érsekkel kapcsolatban: „Stephanus dei gratia rex Ungarie, Dalmacie, Croacie, Rameque, Luce eadem gratia Strigoniensi . . ." Endlichsr, Stephan L.: Rerum Hungaricarum monumenta Arpädiana. Sangallen 1849. IL k. 382. L
